Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
pride

HVIM: A szombati napon kellemes hangulatú gyűléseket tartunk Budapesten

Mint ismeretes, a HVIM törvényszerűen, a hatóságok jóváhagyásával gyűlést jelentett be 2025. június 28-ra, a Városháza parkba, ahová (majdnem) mindenkit nagy-nagy szeretettel várunk, szombat délelőtt 11 órától. Töltsünk el együtt egy kellemes, közös délutánt Budapesten, a normalitás elfogadásának és a tradicionalitás védelmezésének jegyében! – kezdődik a HVIM közleménye, melyet alább változatlanul közlünk. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Ezt a gyűlésünket készül megzavarni a Karácsony Gergely által szervezett Budapest Pride elnevezésű deviánsvonaglás, amit többszörösen betiltott a hatóság. Karácsony Gergely és az általa vezetett csoport jelenleg a törvénytelenség mezején áll és bűncselekmény elkövetésében van, tehát annak rendje és módja szerint megtettük a feljelentést a főpridemester ellen. Szintén feljelentést tett a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és Novák Előd (Mi Hazánk).

Szerte Budapesten lesznek programjaink, így számos egyéb helyszínt is lefoglaltunk, mint például az Andrássy utat (még június első napjaiban), a Károly körutat, a Vámház körutat, a Szabadság hidat és még egy sor további közterületet: hidakat, tereket, utakat, rakpartokat. Egy „spártai témájú” területfoglalást is beadtunk, sőt tartani fogunk egy autós felvonulást is! (Ha már úgysem lehet közlekedni Budapesten, reméljük most lehetőségünk lesz erre is!) Információink szerint a Betyársereg is meg fog jelenni e hazafias gyűléseken, amit mi maximálisan támogatunk, ugyanis szövetséges szervezetről van szó, és ez a nap a barátságokról, emberi kapcsolatokról is szól.

 A Városháza parkban (is) mi fogunk gyűlni, és ahogy a Pride-rendezvénysorozatok kapcsán megszokhattuk, mi is Házirenddel készülünk – a lobbisták sokszor ezek be nem tartására hivatkozva indítanak ellenünk eljárásokat…  Ezen Házirend természetesen szent és sérthetetlen! A jogi helyzet az, hogy aki nem tartja be a szabályainkat, azt rendőri erővel eltávolíttatjuk, ezért kérjük, hogy csak az jöjjön el, aki az alábbiakat nem szegi meg!

Házirendünk:

Fehér, keresztény (vallásos) és heteroszexuális férfiakat és nőket várunk a rendezvényeinkre. Aki nem ért egyet a tradicionális család fogalmával, a normalitás többezer éves alapvetéseivel, a HVIM céljaival (lásd hvim.hu), az nem kívánatos személy a rendezvényeinken, őket a rendezőink felszólítják távozásra, és kizárják a gyűléseink helyszíneiről.

Kérjük a hatóságoktól a Rend fenntartását, a gyülekezési alapjogunk biztosítását és a törvényesen bejelentett gyűléseink megtartásának garantálását, annak a helyszínen való érvényre való juttatását!

Köszönetnyilvánítás:

Köszönettel tartozunk Karácsony Gergelynek, amiért a brüsszelita hetvenhetekkel és harminchárom nagykövetséggel, illetve globális multivállalattal nézhetünk farkasszemet, ezáltal átélhetjük egy valódi szabadságharcban való részvétel élményét! Szombaton találkozunk!

Kelt: Budapest, 2025. június 27.
HVIM


HVIM: Mi foglaltuk le a deviáns vonaglás elől az Andrássy utat!

HVIM: Megszereztük a Pride útvonalát, és le is foglaltuk saját gyűlésünk helyszíneként

(Szent Korona Rádió)

Plüssmackós fiatalok járókelőket vertek és fosztottak ki Szolnokon; közeledik India és Kína? Washington ellen összefoghatnak a riválisok; felizzott az USA-Irán konfliktus

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 2.

Telegram-posztjaink (2026.08.30.)

Unger Anna alkalmatlan a hallgatók szerint; önvezető autókkal kísérleteznek Magyarországon; Ukrajna havonta 30 ezer új katonát kényszerül mozgósítani

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 2.

Telegram-posztjaink (2026.08.31.)

Kirúgják a nemzeti parkok igazgatóit is?; orgiát szervezne a választóival egy mannheimi tanácstag; Izrael saját precíziós légibombákat fejleszt, hogy csökkentse amerikai függőségét

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 31.

Rendszerváltás: LMBTQP-szervezetekkel rendeznek kiállítást a múzeumok

A Tisza valóban hozott egy ideológiai rendszerváltást (gyakorlati kérdésekben, mint ...

LMBTQP

2026. 08. 31.

Telegram-posztjaink (2026.08.29.)

102 éves úzvölgyi veteránnal találkozott a HVIM – Magyar Ellenállás delegációja; a brit kormány külön útmutatóban tanítja a migránsokat a nők tiszteletére; több mint 80 ukrán katona szökött meg egy német kiképzőtáborból

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 30.

Megfenyegetett egy plébánost a Tisza képviselője, miután az bírálta Magyar Pétert; gumilövedékkel lőttek a migráció ellen tüntető spanyolokra Ceutában; már hároméves gyerekeknek is drag queen érzékenyítést szerveznek az USA-ban

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 28.