A Lengyel Parasztpártból (PSL) és a Lengyelország 2050 pártból álló, Harmadik Út választási szövetség felbomlik. A szövetség tagja a jelenlegi szélsőliberális koalíciónak, így valószínűleg tovább csökken Donald Tusk esélye 2027-ben.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
A PSL a keddi választmányi ülésén kiértékelte azokat a lengyelországi választásokat, a 2023-as parlamenti választást, a tavalyi helyhatósági és európai parlamenti választást és legutóbbi elnökválasztást, amelyekre a Harmadik Utat létrehozták – mondta el Kosiniak-Kamysz a Radio Zet lengyel kereskedelmi rádiónak.
Megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint a következő – 2027-re tervezett – parlamenti választásokon a PSL önállóan indul, nem pedig egy, a Lengyelország 2050-nel közös koalícióban.
A kormányfőhelyettes “sikeres politikai projektnek” nevezte a Harmadik Utat, mivel – mint rámutatott – e nélkül nem sikerült volna leváltani a jelenleg ellenzéki Jog és Igazságosság vezette kormányt a 2023-as parlamenti választás után.
Kosiniak-Kamysz aláhúzta: a parlamentben a PSL továbbra is együtt fog működni a Lengyelország 2050 párttal. A két tömörülés két külön, 32-32 tagú frakciót alkot a 460 fős parlamenti alsóházban (szejm), de szerződés keretében együttműködnek. A 100 fős felsőházban (szenátus) a Harmadik Út pártjai egy közös, 12 tagú frakciót alkotnak.
Szymon Holownia, a Lengyelország 2050 vezetője, a szejm elnöke már kedd este az X-en megírta: pártja “megértéssel és hálával” fogadja a PSL döntését “a Harmadik Út projektjének tényleges befejezéséről”.
Holownia a PSL támogatásával indult elnökjelöltként az idei választáson, amelyen az első fordulóban esett ki a voksok 4,99 százalékával.
Grzegorz Schetyna volt lengyel külügyminiszter, a fő kormányerő, a Polgári Koalíció szenátora szerdán a TVN24 kereskedelmi hírtévének a Harmadik Út feloszlását kommentálva kijelentette: az ilyen fejlemény “nem segíti elő a szélesebb, politikailag hatékony szerkezet építését”. Schetyna is “nagyon fontos”, a 2023-as parlamenti választáson a jelenlegi kormánykoalíció győzelméhez hozzájáruló projektnek nevezte a Harmadik Utat.
Felmérések szerint a Harmadik Út nem haladná meg a koalíciók számára érvényes 8 százalékos bejutási küszöböt, ha most tartanák a parlamenti választást.
(MTI nyomán Szent Korona Rádió)