„A diktatúra lehet negatív és pozitív” – László András a diktatúráról és a feudalizmusról

Társadalmi síkon az utolsó tradicionális megnyilvánulás a feudalizmus volt. – László András a Hatalom és uralom című művének második részletében a diktatúra esetleges pozitív aspektusait és a királyság magasrendűségének lehetőségeit tárja fel előttünk.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Meg kell határoznunk, hogy a tradicionális létszemlélet – amely a szellemi szférákra vonatkozik elsősorban – hogyan nyilvánul meg a politika és a társadalom síkján. A tradicionális létszemlélet elidegeníthetetlen politikai vonzata az a politikai világnézet, amelyet jobboldaliságnak (dextrizmusnak) nevezünk, s ebből a legradikálisabb jobboldaliság következik. A radikális jobboldaliságban nincs helye a demokratizmusnak. Amikor diktatúrákról beszélünk, tudnunk kell, hogy a diktatúra mit jelent. A diktatúra egy ideiglenes állapotot jelent, azt, hogy az autokrata (az uralkodó) a végrehajtó hatalmat közvetlen parancsnok kiadása útján gyakorolja, pl. egy diktátoron keresztül. Az ideiglenesség szervesen hozzátartozik, ugyanakkor a diktatúra lehet negatív és pozitív. A proletárdiktatúra vagy a klikk­diktatúra bizonyos körök, embercsoportok diktatúrája, amelyben semmiféle magasabbrendű meghatározottság nincs, nem lehet elfogadható. A diktatúra, ha abban nem az igazán magasabbrendű nyilatkozik meg – hanem éppen a sötétség, és az alacsonyabbrendű, akkor az a sötétség uralmát, a skotasmokratiá­t jelenti. A diktatúrát, amely terrort alkalmaz, s amelynek a hátterében a skotazmokrácia érvényesül, el kell vetni. Ez éppúgy baloldali, mint a demokratizmus, a liberalizmus, a szocializmus. A terror és a liberalizmus is baloldali – a terrorisztikus diktatúra és a demokratizmus is az.

Társadalmi­gazdasági vonatkozásban nyilvánvaló, hogy a szocializmus és főképp a kommunizmus végletesen antitradicionálisak. A kommunizmus az a politikai világnézet, amelyet joggal nevezhetünk satanokratiá­nak, sátáni uralomnak. A kommunizmus (bolsevizmus) a sátáni uralom egyértelmű kifejeződése, de a sötétség világával van összefüggésben a polgári demokrácia is, és gazdasági síkon a kapitalizmus is. Ezek nem tradicionális képletek.

Társadalmi síkon az utolsó tradicionális megnyilvánulás a feudalizmus volt. Az eredeti feudalizmus, amelyet nem rontott még meg a pénzgazdálkodás elhatalmasodása. A feudalizmus negatív kinövései minden esetben összefüggnek a pénzgazdálkodás erőteljes kibontakozásával, s ekkor jön létre az, hogy pl. a földművelő rétegek (a jobbágyok) egyre több munkát kénytelenek elvégezni, s nem annyit, mint amennyi feltétlenül szükséges. A feudum lényege az, hogy minden a királyé. Minden az ő tulajdonában van, de nem kapitalisztikus, hanem valóban királyi tulajdonában, és ő adományoz. Amit adományoz, az magántulajdonba kerül, de nem a kapitalisztikus magántulajdon értelmében. A feudumokként adott földbirtokot nem lehetett eladni, mert a tulajdonjogi hierarchiák értelmében végül is a királyhoz tartozott, az övé volt. Ez a folyamat továbbfolytatódott lefelé (a feudumból újabb feudum született) végül eljutott a telkes jobbágyságig. A jobbágy szónak nem volt eredetileg semmiféle pejoratív értelme (a szó latin formája: jobbagus). Mindenki a király jobbágya volt. A jobbágy a telket birtokolta, magántulajdona volt, de nem kapitalisztikus értelemben, hanem a tulajdonjogi hierarchiák értelmében. Magántulajdona volt, de ezt a tulajdont hűbérbirtoklás formájában kapta, tehát az ő magántulajdona egyben az ő uráé is volt, emellett elsősorban a királyé. A feudalizmus tiszta formáival a IX­-XIV. században lehetett találkozni; utána (a pénzgazdálkodás elhatalmasodása révén) a feudalizmus tiszta formái zavarosabbá váltak, és felvett olyan jegyeket is, amelyeket negatívan lehet és kell megítélni. De ez nem tartozik a feudalitás eredeti képéhez, és ennek megítélhetőségéhez. Míg a kapitalizmus antitradicionális (az államkapitalizmus még inkább), addig lényegileg a feudalizmus – ha az tiszta formában jelentkezik – tradicionális. A baloldaliság minden esetben antitradicionális és a jobboldaliság – ha az tényleges jobboldaliság – tradicionális jellegű. Meg kell jegyezni, hogy nem egy jobboldali irányzatba baloldali elemek keveredtek a történelem során. Erős baloldali – voltaképpen ellen­baloldali – átitatottságot lehet kimutatni akár szélsőjobboldali irányzatok esetében is, és ezek (ebben a vonatkozásban és értelemben) szintén antitradicionalitásként jelentkeznek. (Magyarországon a mai politikai spektrumban mindaz az 53 párt, amely megpróbált megnyilvánulni, kivétel nélkül baloldali párt. Akárhogy fogalmazzák is meg önmagukat, akkor is baloldaliak, mert minden esetben kapcsolódnak a demokratizmus valamilyen formájához, és minden demokratizmus baloldali. Azt, hogy az MSZMP szempontjából minden párt jobboldali, sőt szélsőjobboldali, nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk.)

A tradicionalitás két szempontot tart elengedhetetlennek. Az egyik az, hogy a feudalizmusnak kell érvényesülnie – függetlenül attól, hogy ennek az esélyei jelenleg milyenek. A másik pedig a birodalmi gondolat, ezt imperializmusnak lehetne nevezni, de miután ehhez már zavaros, negatív képzetek társulnak, nevezzük inkább imperiumizmusnak („birodalmizmusnak”). Ha a magyar történelmen végigtekintünk, azoktól az időktől kezdve, amikor Magyarországon kihalt az Árpád­ház, az Anjouk uralmát követően lényegileg a Habsburgok uralmára (a Jagellók és mások megnyilvánulásai itt csak epizód­szerűek voltak) a következők voltak jellemzők: Magyarország perszonál­unióban volt a Német­Római Birodalommal. A Magyar Királyság sohasem volt a Német­Római Birodalom része, miután a magyar király császári jogú király volt (nem olyan, mint pl. a cseh király) s egy „unio personalis” kötötte össze a Német­Római Birodalommal (a múlt század elejétől Ausztriával). Magyarországon, a magyar főurak körében a feudalicitást sokkal mélyebben érezték, mint a Német­Római Birodalomban. Ebből a szempontból a magyarság tradicionálisabb állást foglalt el, mint a perszonál­unióban részt vevő másik birodalom különböző részei. A Német­Római Birodalmon belül azonban (később Ausztrián belül) sokkal mélyebben átélték a birodalmi gondolatot, tehát e tekintetben ez volt tradicionálisabb. Ennek a két feltételnek (feudalicitás és birodalmiság) tökéletes szintézisben kellett volna lennie. Magyarország és a Német­Római Birodalom szimbiózisa – visszamenőleg – ugyan nem tekinthető abszolút egyértelműséggel pozitívnak, de az a szokásos hozzáállás, amely elveti a Habsburg­Birodalom lényegileg pozitív voltát, teljesen téves. Ez a perszonál­unió – bár nem volt teljesen tökéletes – olyan formáció volt Európában, amelyet nem szabad elutasítanunk.

Az uralom és a hatalom szellemi megnyilatkozásával összefüggésben beszélnünk kell a nacionalizmusról is…

A valódi uralkodó kiemelkedik a létezők köréből – László András a hatalom és az uralom kapcsolatáról

Méltó tisztelgés László András szellemisége előtt a Layakriyā új száma

(László András: Hatalom és Uralom c. írása nyomán nyomán Szent Korona Rádió)