szerda, március 18, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A britek katonai repülőgépeket küldenek a közel-keleti térségbe

Nagy-Britannia katonai repülőgépeket vezényel a közel-keleti térségbe az izraeli–iráni konfliktus fellángolása nyomán – közölte szombaton Keir Starmer brit miniszterelnök. Az izraeli-iráni konfliktus részletes eseményeivel folyamatosan frissül az erről szóló cikkünk, Telegram-csatornánkon pedig percről-percre tudósítunk, képekkel és videó felvételekkel együtt.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Starmer, aki a hét vezető ipari hatalom csoportjának (G7) kanadai csúcstalálkozójára utazott, a kíséretében lévő újságíróknak a repülőgépen nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy a brit kormány készenléti intézkedésként katonai eszközöket, köztük repülőgépeket telepít a térségbe.

A kormányfő nyilatkozatával egyidőben a londoni miniszterelnöki hivatal is bejelentette, hogy Nagy-Britannia harci és légi üzemanyag-utántöltő repülőgépeket küld a konfliktus körzetébe.


A Downing Street szerint a művelet előkészítése már pénteken, az iráni nukleáris fejlesztési létesítmények ellen végrehajtott első izraeli légicsapások után megkezdődött. Sem Starmer, sem londoni hivatala nem részletezte, hogy a brit repülőgépek hol állomásoznak majd, de a brit királyi légierő (RAF) legnagyobb térségi támaszpontja a ciprusi Akrotiriben működik, és ez – a Cipruson működő többi brit katonai létesítménnyel együtt – szuverén brit területnek számít.

A brit miniszterelnök nem válaszolt közvetlenül a kíséretében lévő újságírók kérdésére, hogy Nagy-Britannia bekapcsolódik-e az Izrael ellen indított iráni drón- és rakétatámadások elhárításába. Starmer kijelentette: ezek műveleti döntések, amelyek a helyzet alakulásától függnek, ezért ő nem kíván pontos részletekbe belemenni ebben az ügyben.

Hozzátette ugyanakkor, hogy Londont régóta zavarja az iráni nukleáris fejlesztési program, és a brit kormány elismeri Izrael jogát az “önvédelemhez”. Starmer szerint azonban elengedhetetlen a konfliktus eszkalációjának visszafordítása, mivel a kialakult helyzet hatalmas kockázatokat jelent a térségben és azon túl, mindemellett máris jelentkeznek a világgazdaságra és az olajárakra gyakorolt hatások.

David Lammy brit külügyminiszter szombaton az X portálon közzétett rövid, részletek nélküli nyilatkozatában közölte, hogy telefonon beszélt Abbász Aragcsi iráni külügyminiszterrel, akit nyugalomra intett.

Az áldozat Izrael megtámadta Iránt, ami válaszul pusztító csapást mért Izraelre

A Moszad is akcióba lendült Iránban

(Magyar Nemzet nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Kárpátalja visszacsatolását ünnepli az Igazságot Magyarországnak Szövetség március 22-én

A 2025 november 2-án hagyományteremtő céllal megrendezett első Hazatérés...

Magyar tanulmány bizonyítja: A másfél évesek fele naponta a képernyőn lóg, közben pedig idegronccsá válnak

Egy korábbi magyar kutatás már alátámasztotta, hogy a gyermekek...

Magyar család örököseitől kobozná el a földet a szlovák állam, a kitelepítésre és a Beneš-dekrétumokra hivatkozva

Földelkobzás sújtja egy magyar család örököseit a Beneš-dekrétumokra, illetve...

Az USA szárazföldi hadművelettel szerezné meg az iráni uránkészletet?

Hiába a folyamatosak amerikai-izraeli légicsapások, az iráni uránkészlet még...

Kategóriák

Kárpátalja visszacsatolását ünnepli az Igazságot Magyarországnak Szövetség március 22-én

A 2025 november 2-án hagyományteremtő céllal megrendezett első Hazatérés...

Az USA szárazföldi hadművelettel szerezné meg az iráni uránkészletet?

Hiába a folyamatosak amerikai-izraeli légicsapások, az iráni uránkészlet még...

Perceken múlott csak az ifjabb Hámenei élete

Irán új legfőbb vezetője, Modzstaba Hámenei túlélte az izraeli...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55