szerda, július 30, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Egyre növekszik a kábítószerhasználat miatt bekövetkezett halálesetek száma az EU-ban

A korábbi évekhez képest háromszázzal többen, legkevesebb 7500-an haltak meg kábítószerhasználat következtében az Európai Unióban.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Az Európai Unió új Kábítószer-ügynöksége (EUDA) jelentésében kiemelte, a kábítószerhasználat miatt bekövetkezett halálesetek száma főként a más anyagokkal kombinált szintetikus opioidok elterjedésének tudható be, amelyeknek a hatása – mint írták – nagyjából hasonló a heroinéhoz.

Elmondták, 2009 óta összesen 88 új szintetikus opioid jelent meg az európai piacokon, valamint egyre nagyobb a hamisított gyógyszerek elérhetősége is. A jelentéstevők szerint aggodalomra ad okot, hogy a hamisított gyógyszertermékekhez a fogyasztók szélesebb köre, köztük a fiatalok is könnyebben hozzájutnak. A hamis gyógyszerek jelentős kockázatot jelentenek, túladagolásuk mérgezést vagy halált okozhat – jegyezték meg.

Közölték, hogy a táliboknak az ópiummák-termesztés afganisztáni betiltását célzó intézkedései ahhoz vezethetnek, hogy a szintetikus opioidok fogják betölteni a heroin európai elérhetőségének esetleges csökkenése miatt kialakuló kábítószerpiaci réseket.

Lehetséges azonban, hogy a terjesztők a kokaint és kábítószernek minősülő szintetikus katinon és katin hatóanyagú szereket használnak majd heroinpótlóként. Európának javítania kell az ilyen piaci változásokból eredő potenciális kihívások kezelését célzó felkészültségét – jelentették ki.

A jelentés szerint a becslések szerint 24 millió, 15-64 éves közötti európai felnőtt használt kannabiszt – Európa leggyakrabban fogyasztott tiltott kábítószerét – az elmúlt évben.

A kannabiszgyanta átlagos tetrahidrokannabinol-szintje (THC) az elmúlt évtizedben megduplázódott, 2023-ra elérte a 23 százalékot, ami több mint kétszerese a kannabisznövényének (11 százalék) – közölték. Ezzel összefüggésben arra hívták fel a figyelmet, hogy az illegális piacon kannabiszként értékesített egyes termékeket hamisíthatják, erős új szintetikus kannabinoidokkal helyettesítik azokat.

A kokainnal, Európa második leggyakrabban fogyasztott tiltott kábítószerével mintegy 4,6 millió európai felnőtt élt az elmúlt évben, aminek – mint kiemelték – a közegészségügyre gyakorolt negatív hatása egyre nagyobb aggodalomra ad okot. Az európai kórházak sürgősségi osztályainak feljegyzései szerint 2023-ban 35 ezer embert vettek nyilvántartásba kokainfogyasztással összefüggésben, szemben a 2022-es 31 500-zal.


A kokain elérhetőségének az elmúlt években tapasztalt folyamatos növekedése hatással van az uniós kokainhasználatra. Ezt bizonyítja, hogy a települési szennyvízben kimutatott kokainmaradványok az európai városok több mint felében emelkedtek.

– tájékoztattak.

A rendőrségi intézkedések során végzett lefoglalási adatok megerősítik, hogy a kokain elérhetősége továbbra is magas Európában.

Az uniós tagállamok hatóságai immár hetedik egymást követő évben rekordmennyiségű kokaint foglaltak le: 2022-ben 323 tonnát, 2023-ban pedig 419 tonnát. 2023-ban ebből Belgiumban 123 tonnát, Spanyolországban 118 tonnát, Hollandiában 59 tonnát, Németországban 43 tonnát, Franciaországban 23 tonnát és Portugáliában 22 tonnát, ami – mint megjegyezték – kiemeli ezen országoknak az Európába irányuló kokaincsempészetben betöltött kulcsfontosságú szerepét.

Az európai kikötőkben történt lefoglalások rávilágítanak arra, hogy a kábítószerkereskedők továbbra is kihasználják a kereskedelmi ellátási láncokat – hívták fel a figyelmet. 2024-ben Spanyolország egy Ecuadorból származó szállítmányban 13 tonna, banánok közé rejtett kokainfogásról számolt be, ami az eddigi legnagyobb – közölték.

Az illegális kábítószerpiacon belüli verseny gerjeszti a kokainnal kapcsolatos bűnözést, beleértve a bandák közötti erőszakot és gyilkosságokat – hívta fel a figyelmet jelentésében Európai Unió Kábítószer-ügynöksége.

Nagy mértékben nő a kábítószer-fogyasztás Magyarországon, egy felmérés szerint minden harmadik ember füvezett már

Tanulmány bizonyítja: a szülők drogfogyasztása súlyos gyermekveszélyeztetés

(MTI nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Kémiai rovarirtás: több a kár, mint a haszon, csak megöljük a természetet

A természet barátabb rovarirtási megoldások helyett (mint például a...

Toroczkai László kiáll a zsidók által megtámadott keresztények mellett

Izraeli telepesek hétfő hajnalban ismét támadást hajtottak végre a...

Cigánybűnözés a díjugratásban is: félholtra verték a cseh versenyzőt a Szuhai fivérek

Tragédia árnyékolja be az ezekben a percekben is zajló...

Kategóriák

Kémiai rovarirtás: több a kár, mint a haszon, csak megöljük a természetet

A természet barátabb rovarirtási megoldások helyett (mint például a...

Toroczkai László kiáll a zsidók által megtámadott keresztények mellett

Izraeli telepesek hétfő hajnalban ismét támadást hajtottak végre a...

10 órán át hallgatták ki Pavel Durovot, a Telegram alapítóját egy párizsi bíróságon

A párizsi bíróság harmadszor hallgatta meg a Telegram alapítóját,...

Vádat emeltek a szolnoki cigány ellen, aki vasúti kocsikat fosztogatott

A Szolnoki Járási Ügyészség jelentős értékre üzletszerűen, dolog elleni...

A holland kormány kitiltott két izraeli minisztert

A holland ügyvivő kormány szankciókat vezet be Izrael ellen...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55