szombat, május 31, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Lemondatták a tüntetők a parajdi sóbánya főmérnökét

Egyre rosszabbak az állapotok a parajdi sóbánya körül. A bányát szinte teljesen elöntötte a víz, a helyiek pedig aggódnak, hogy mi lesz így a megélhetésükkel, ugyanis a rengeteg székely működtet panziót vagy egyéb vállalkozást a településen. A feldühödött helyiek még a bánya főmérnökét is lemondatták. Alább az Index helyszíni riportját közöljük:

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Szerda este óta Parajdon vagyunk, ahol bezárták az európai hírű sóbányát. A Korond-patak két napja törte át a védőfóliát, és árasztotta el a bánya nagy részét. A Hargita megyei községben mindenki retteg a jövőtől, oda az emberek megélhetését jelentő turisztikai látványosság, miközben a közvélemény által az (egyik) főbűnösnek tartott Sebestyén József, a sóbánya főmérnöke, beruházási igazgatója menekült az Index helyszínen tartózkodó riporterei elől. Aztán mégis előjött a lincshangulatba került tömeg szívélyes invitálására, és lemondott posztjáról.

Körülbelül negyed tizenegykor (magyar idő szerint, mert itt, a Székelyföld szívében egy órával előrébb tartanak) a sóbánya igazgatósági épületének udvarán az egyik munkatárssal beszélgetve kaptuk a hírt: ebben a percben kezdett el végzetesen szivárogni a sóbánya egyik szárnyát, a Telegdy-aknát védő gát, majd át is szakadt, és a bányának az utolsó, még megmaradt részét is elöntötte az áradat.

Gyertek ki!

Ez volt az a pillanat, amikor megkíséreltük szóra bírni Sebestyén József főmérnököt, a bánya beruházási igazgatóját, akit a községben szinte mindenki az elsőszámú felelősnek tart, de ő nem kívánt szóba állni velünk. Hozzáteszem, ő volt az egyetlen az általunk megkérdezettek közül, aki ezt tette, a többiek bátran nyilatkoztak, vagy legalábbis udvariasan kimentették magukat.

Már azt hittük, itt vége a történetnek, de nem. Éppen Budapest felé készültük venni az irányt, amikor a bányával szemben, az igazgatósági épület előtt gyülekező mintegy kétszáz fős tömeg rázendített:

Gyertek ki! Gyertek ki!

Az udvarias felszólítás természetesen Sebestyénnek és alvezéreinek szólt, mivel nem akartak szóba elegyedni a feldühödött vállalkozókkal, akiknek nagy valószínűséggel most odalett az egzisztenciája.

Én évekig Angliában dolgoztam, az összekuporgatott fontjaimból nyitottam itt, Parajdon egy panziót, mert hazahúzott a székely szívem – mondta egyikük az Indexnek. – És most, hogy vége a bányának, sajnos vége az én panziómnak is, mert vendég egy darab se.

Közben teltek-múltak a percek, és a hangulat egyre paprikásabb lett. Az egyik atyafi csitítgatni próbálta a hevesebb vérű lázongókat:

Ha bédobtok valamit, vagy bétöritek a kerítést, abból csak baj lesz! Viselkedjetek kultúremberek módjára, ha már a vezetőknek ez nem mén.

Egy másik vállalkozó nem nyugodott:

Gyertek ki, aztán hazudjatok nekünk valamit, ahogy eddig is tettétek!

parajdi sóbánya

Végül kijött a HR-igazgató, és azt javasolta, hogy a tömeg jelöljön ki két küldöttet, és ők menjenek be. Erre fülsiketítő hurrogás volt a válasz, valaki még egy megafont is előkapott, azon keresztül ordított. Erre már előkerült Sebestyén József is, két beosztottja kíséretében, de természetesen csak a kerítés belső oldaláig merészkedett.

Húsz éve tudjuk, hogy veszélyes a Korond pataka (sic!), és mi húsz év alatt mindent meg is tettünk, hogy elkerüljük a bajt

– mondta. Na erre elnyomta a hangját a kissé ideges sokaság moraja.

Húsz év alatt csak ennyire futotta?

– ordították.

Sebestyén tehetetlenül széttárta a karját, majd kínjában azt kezdte kérdezni, hogy mit várnak tőle. Több se kellett a tömegnek:

Mondjon le! Mondjon le!

– skandálták az ideges vállalkozók.

És ekkor Sebestyén olyat tett, amire senki sem számított:

Ez kell nektek? Hát akkor lemondok a beruházási igazgató tisztségemről!

Azzal sarkon fordult, és visszament az épületbe.

A mellettem nagy karimájú kalapban álló barna bőrű vállalkozó még utánavetette:

Most, hogy már megszedted magad! Most már könnyen mondasz le…

De a tömeg még jó darabig ott maradt az iroda előtt…

parajdi sóbánya

Főszerepben a Salrom

Szállásunk, az Altus éttermében Balázs István tulajdonossal, Fehér Zsombor ügyvezetővel, a tulaj vejével, és munkatársukkal, Veres Árpáddal beszélgettünk.

A bukaresti székhelyű Salrom hét sóbányát birtokol Erdélyben és az erdélyi medence peremén.

Hogy mennyire szívükön viselik az egyes bányák sorsát, azt jól illusztrálja, hogy a konszern vezérigazgatója, amióta három éve kinevezték, még be sem tette a lábát a parajdi bányába.

A SalRom a 2014 és 2023 közötti évben jelentős profitra tett szert, de ebből semmit sem forgatott vissza a bányát veszélyeztető Korond-patak megzabolázásába.

A cég 51 százaléka állami kézben van, ennélfogva a vezetői politikai kinevezettek, ha úgy tetszik, ejtőernyősök. A parajdi sóbánya vezérigazgatója, Seprédi Zoltán ma már betegeskedik, rákos, nem tudja ellátni teendőit, helyette Sebestyén József beruházási igazgató dirigál. Az a Sebestyén József, aki végül csütörtök délben lemondott posztjáról, a népharag hatására.

A helyiek szerint Sebestyén Seprédit húsz éven át módszeresen itatta, többnyire Unicummal, míg végül a vezérigazgató alkoholista lett, állítólag délelőttönként tíz órára már használhatatlanná itta magát.

A Korond-patakkal már a korábbi években is voltak problémák, tavaly például másfél hónapra le kellett zárni a bányát, szerencsére mindez nem a főszezonban történt. Mert náluk sajnos a főszezon mindössze két hónapos, júliusra és augusztusra korlátozódik.

A Márton-patakkal már a korábbi években is voltak problémák, tavaly például másfél hónapra le kellett zárni a bányát, szerencsére mindez nem főszezonban történt. Mert nálunk sajnos a főszezon mindössze két hónapos, júliusra és augusztusra korlátozódik – magyarázza Balázs úr. – Ha nem ül tétlenül, ölbe tett kézzel az igazgatóság, akkor azon a 150 méteres szakaszon, ahol a Korond-patak a sóréteg, gyakorlatilag a barlang mennyezete fölött halad el, a patakot be lehetett volna zárni egy betoncsőbe, és akkor nincs katasztrófa. De ezt elmulasztották.

Balázs úr szerint már ki is írták a pályázatot a munkálatok elvégzésére, nyertest is hirdettek, de semmi sem történt, egyetlen kapavágást sem végeztek. Így aztán május 27-én bekövetkezett a katasztrófa, átszakadt a fólia, amellyel a patak medrét kibélelték, és a víz azóta is ömlik a bányába.

Azt ottlétünkkor, csütörtök délben könnyek között, zokogva hagyták el a bányászok. utolsóként, teátrális mozdulatokkal, mint amikor a kapitány elhagyja a süllyedő hajót, maga Sebestyén főmérnök is.

parajdi sóbánya

Majd bemenekült az igazgatóság épületébe, ahonnan csak a lincshangulat hatására jött elő, a kerítés belső oldaláig.



Aggódik a mosodás és a vendéglátós

Az Altustól az 1762-ben megnyitott bányáig vezető úton először egy mosodába tértünk be, ahol a Gyergyóalfaluból származó Csata Beáta tulajdonos beszélt az Indexnek arról, hogyan élik meg ezeket a nehéz napokat.

Nagyon rosszul, már csak azért is, mert van egy vendégházunk a bányától nem messze, és attól félünk, azt is elönti a víz – kesergett. – Abból a pénzből építettük, amit külföldön kerestünk meg. De ha nem is önti el, akkor is bajban vagyunk, mert nincs vendég. És ha nincs vendég, üresek a szállodák, a panziók, nincs mosatnivaló. Nekünk még vannak foglalásaink júliusra, augusztusra, de attól tartok, lemondják, hiszen ha nincs sóbánya, nincs értelme idejönni Parajdra. Van olyan szomszédom, aki a sóbánya miatt költözött ide, mert olyan súlyos asztmás a felesége, hogy meg is halt volna. De itt a bányában kapott kezelés hatására meggyógyult.

parajdi sóbánya

Az utca túloldalán, a takaros étterem teraszán ifjú pár falatozik. Márton Áron és felesége, Emőke, a ház tulajdonosai.

Meg lehetett volna menteni a bányát, de évek óta nem történt semmi. Így az egész község megélhetése veszélybe került, a miénk is. Hogy ki a felelős? Itt kell keresni a közelben: Seprédi Zoltán igazgató és Sebestyén József főmérnök. Nagyon egyszerű lett volna, el kellett volna hozni Tordáról, az ottani sóbányából a hatalmas betonelemeket, és ezekben el lehetett volna vezetni a Korond-patakot. De nem tették

– hangsúlyozta.

A polgármester nem keres bűnbakokat

Nyágrus László polgármester a bánya bejáratánál nyilatkozik az Indexnek, akkor még nem zárták le ráccsal az alagutat, csak fél órával később.

Drámai pillanatokat élünk át itt, Parajdon. Május 8. óta vészhelyzet van, amit én magam bocsátottam ki a főispán úr jóváhagyásával. Először reménykedtünk, hiszen egy évvel ezelőtt is sikerült megállítanunk az áradatot. Akkor jeleztük a problémát a Sóhivatalnak (ez a neve a cégnek – a szerk.), el is kezdtek tanulmányokat készíteni, de a bürokrácia, amely nagyobb nálunk, mint önöknél, lelassította a folyamatot. Hiába írták ki a közbeszerzést, nem kezdték meg a munkálatokat. Ugyan a Salrom elkezdte egy mellékmeder kiépítését, de ez kevés volt. Az időjárás sem kedvezett, minden összejött

– összegzett a polgármester.

parajdi sóbánya

A településvezető szerint fontos, hogy ne mondjunk le a sóbányáról, ne nyugodjunk bele, hogy elvesztettük, mert azt mindenáron meg kell menteni, helyre kell állítani.

A polgármester nem keres bűnbakokat.

A katasztrófa megtörtént, most a legfontosabb az összefogás, az összezárás, meg kell nézni, mi a legtöbb, ami még ebből a rettenetes helyzetből kihozható. Aztán egyszer annak is eljöhet az ideje, hogy megkeressük a felelősöket.

Nos, ez is egy álláspont. De a bányaigazgatóság előtt már-már lincshangulatban összegyűlt tömeg nem így gondolkodott. Nekik azonnal kellettek (volna) a felelősök…

Parajdi sóbánya: megállíthatatlanul ömlik a víz, mindenki tehetetlen

(Index nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Az áruló libanoni kormány Izrael segítségével hajtja végre a Hezbollah lefegyverzését

Az új libanoni kormány Izrael és az USA segítségével...

Felbőszült tömeg támadt a kényszersorozókra Ukrajnában

Mintegy százfős felbőszült tömeg vette körül és rongálta meg...

Evakuálták Észak-Gáza utolsó működő kórházát

Az IDF erőszakkal kiürítette az utolsó olyan kórházat, ami...

Végignézte a kollégája, ahogy egy cigány földre viszi a BKK-rendészt a Blahán

Földre vitték a cigányok a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)...

Legalább 70 Európai Parlamenti képviselő meg akarja nézni a budapesti buzivonaglást

Eddig is nagy volt az érdeklődés a politikusok körében...

Kategóriák

Felbőszült tömeg támadt a kényszersorozókra Ukrajnában

Mintegy százfős felbőszült tömeg vette körül és rongálta meg...

Evakuálták Észak-Gáza utolsó működő kórházát

Az IDF erőszakkal kiürítette az utolsó olyan kórházat, ami...

Végignézte a kollégája, ahogy egy cigány földre viszi a BKK-rendészt a Blahán

Földre vitték a cigányok a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)...

Legalább 70 Európai Parlamenti képviselő meg akarja nézni a budapesti buzivonaglást

Eddig is nagy volt az érdeklődés a politikusok körében...

Újabb Hungarikumokkal gazdagodtunk: ilyen a csárda és a badacsonyi kéknyelű szőlő

Magyarország büszke lehet értékmegőrzésére, amely lehetővé teszi, hogy utódaink...

Így ütemezi Nagy Márton az ATM-ek telepítését

2025 év végéig az 1000 főt meghaladó, jövő év...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55