szombat, április 11, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Halálosan megfenyegették a magyar teniszezőt az ukránok, hogy veszítse el a meccset

Megdöbbentő fenyegetés látott napvilágot: “Van két csoportunk készenlétben a magyar határ közelében, harcra készen” – írták üzenetben ismeretlen ukránok. Szijjártó Péter megerősítette az esetet, és elmondta, védelmet kap a magyar teniszező, Udvardy Panna és családja. Nem új keletű a halálos ukrán fenyegetőzés, de érdemes visszaemlékezni, hogy korábban a Toroczkai Lászlót ért komoly fenyegetések közel sem keltettek ekkora visszhangot.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel

Fenyegető üzenetet kapott a meccse előtt Udvardy Panna: a levél szerint el kellett veszítenie mérkőzését, különben elrabolják édesanyját és nagymamáját. Az ügyet Szijjártó Péter is megerősítette, a teniszező családja pedig védelmet kért a magyar államtól.

Az Antalaya 2 Challenger női teniszversenyen a 95. helyen kiemelt Udvardy Panna játszott a 189. helyen álló, ukrán Anhelina Kalinyinával. Az első szettet az ukrán 7:6 arányban megnyerte, majd hiába vezetett a második szettben Udvardy, az ukrán fordított, és 7:5 arányban a második szettet is vitte, ezzel megverve a magyar teniszezőt.

Az eredmény a papírformának nem éppen megfelelő, ám az Index szerkesztőségéhez eljutott SMS szerint a valóságnak ettől még lehet megfelelő, ugyanis a meccs előtti estén Udvardy kapott egy fenyegető üzenetet, amely szerint el kell veszítenie a mérkőzést, különben édesanyját és nagymamáját elrabolják.

Az üzenetet:

“Figyelmesen olvasd el, Panna.
Holnap el kell veszítened a meccset Anhelina ellen, vagy az édesanyád és a nagymamád után megyünk. Van két csoportunk készenlétben a magyar határ közelében, harcra készen, ha szükséges, és nem fogunk késlekedni, hogy anyukád házához küldjük őket, hogy elrabolják őt, amíg vissza nem fizeti azt a pénzt, amit az engedetlenséged miatt veszítettünk.
Mindent tudunk a családodról és rólad, tudjuk, hol lakik anyukád és a nagymamád, tudjuk, hol laksz te és a testvéreid. Megvannak a címek, a telefonszámok, de még az is, hogy milyen autót vezetsz.
Gondolj erre ma éjszaka és gondolj erre minden egyes pontnál, amikor a meccsen játszol. Rajtad áll, hogy veszítesz, vagy pokollá tesszük az életed.
Veszíts holnap, vagy a legjobb katonáinkat küldjük a családodért. Minket semmi más nem érdekel.”

ukrán fenyegetés

Szijjártó Péter külügyminiszter péntek délelőtt egy videóban meg is erősítette a fenyegetést, és azzal egészítette ki az ügyet, hogy Udvardy Gábor, Panna édesapja védelmet kért a magyar államtól a családja számára. „Úgy látszik, beléptünk a nyílt fenyegetések és zsarolások időszakába, az ukránok kimutatták a foguk fehérjét” – mondta a miniszter.

Arról beszélt, hogy Udvardy Pannát és családját durván megfenyegették, de „a magyar embereket nem lehet fenyegetni”, ezért a török hatóságokhoz fordultak, és ők biztosították a magyar teniszező biztonságát. A tornát szervezők is megerősítették a biztonsági protokollokat, és Udvardy meccsét nézők nélkül játszották le. „Szégyen, hogy eljutottunk ide” – zárta Szijjártó.

Zelenszkij: Ukrán pénzszállító autókat és hét ukránt ejtett túszul Orbán Viktor

Az ukrán hadiipar fő szponzorával szövetkezik a 4iG

A kárpátaljaiak a golyófogók a háborúban? Egyre több magyart hurcolnak el az ukrán frontra

Az ukrán olajat is a Barátság kőolajvezeték szállította

(Vadhajtások nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Vallásgyalázás idehaza: LMBTQP-misét tart a buzeráns Mozaik Közösség

A "mise" után közös ismerkedésre is hívják a részt...

Bűnvadászok: a magyar titkosszolgálat már egy évtizede lehallgatja Toroczkai Lászlót

A Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke a Bűnvadászok...

Gyergyószentmiklós és a lángoló putri története, avagy amikor a lakosság megunja a bűnözést

Nem mindenhol tűrik el, hogy néhány bűnöző család tönkretegye...

A románok új időpontot tűztek ki a nagyváradi magyar főapát kilakoltatására

Miután február végén a helyiek összefogásának nyomására elnapolták, most...

Kategóriák

Vallásgyalázás idehaza: LMBTQP-misét tart a buzeráns Mozaik Közösség

A "mise" után közös ismerkedésre is hívják a részt...

Gyergyószentmiklós és a lángoló putri története, avagy amikor a lakosság megunja a bűnözést

Nem mindenhol tűrik el, hogy néhány bűnöző család tönkretegye...

A románok új időpontot tűztek ki a nagyváradi magyar főapát kilakoltatására

Miután február végén a helyiek összefogásának nyomására elnapolták, most...

Életfogytiglani fegyház vár a zákányi cigányra, aki disznóölő pisztollyal végezte ki kétéves kisfiát

Megrázó ügyben hirdetett ítéletet a bíróság: életfogytiglani fegyházbüntetést kapott...

“Lefejezek embereket és fejbe lövök mindenkit!” – 30 diáktársát akarta meggyilkolni a 15 éves fiú

Egy budapesti iskola 15 éves diákja tervezett mészárlást iskolájában...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55