hétfő, december 1, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

XIV. Leó pápa is Ukrajnát tartja “mártírnak”, és átdefiniálja az “igazságos béke” fogalmát

Úgy tűnik, XIV. Leó pápa sok szempontból nem követi elődjét, abban azonban igen, hogy teljes mellszélességgel kiáll Ukrajna mellett. Első útja is Zelenszkijékhez fog vezetni, nemrég pedig az “igazságos béke” szükségességéről beszélt, ami azonban az ukránok “mártíromságával” egybekötve valójában egyáltalán nem azt a jelentést hordozza, amit kéne.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

XIV. Leó pápa vasárnap szolgálatkezdő miséjét követően fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt és feleségét, Olena Zelenszkát – számolt be az MTI. A Vatikán szerint a beszélgetés során az ukrajnai “béketeremtési erőfeszítésekre” összpontosítottak.
Zelenszkij az új pápát ismételten meghívta Kijevbe látogatásra – mint ahogy megtette a május 12-én folytatott telefonbeszélgetésükben is.
A pápa – aki korábban a béke érdekében való közvetítést is felajánlotta – köszönetet mondott Zelenszkijnek, hogy jelen volt szolgálatkezdő miséjén. Zelenszkij pedig köszönetet mondott a misén elhangzottakért, különös tekintettel arra, amit a pápa az “igazságos béke” szükségességéről mondott. De vajon mit ért “igazságos béke” alatt?



Ukrajna “mártíromságáról” beszélt az egyházfő

Mint a BBC írta, a katolikus egyházfő a vasárnapi szentmisén többek közt azt mondta: „Még mindig túl sok viszályt, túl sok sebet látunk, amelyeket a gyűlölet, az erőszak, az előítéletek, a másságtól való félelem, valamint a Föld erőforrásait kizsákmányoló és a legszegényebbeket marginalizáló gazdasági paradigma okoz.”

Ezt követően említette meg az ukrajnai tűzszünetre irányuló erőfeszítéseket, amelyekről azt mondta:

„A mártíromságot szenvedő Ukrajna várja a tárgyalásokat, hogy végre létrejöjjön az igazságos és tartós béke.”

Hozzá kell tenni azonban, hogy a valódi igazságos béke időszaka a fény erőinek győzelme – amit persze Oroszország sem képvisel maradéktalanul, sőt. Viszont

épp egy zsidó vezette ál- és ellenállam győzelmét nevezni “igazságos békének”, teljes mértékben inadekvát.

Az egyházfő az ukrajnai áldozatok mellett a gázai konfliktus áldozataiért is imádkozott, úgy fogalmazva, hogy a palesztinok éhhalálra jutnak napjainkban.

Ukrajnába látogat és zsidókkal barátkozik XIV. Leó pápa

Ferenc pápa 2023-ban magánadományt juttatott Ukrajna számára drónok vásárlására

(Híradó.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Végzetes pofon – Meghalt egy férfi a belvárosi Morrison’s 2-ben

A Morrison’s 2 nevű belvárosi szórakozóhelyen két férfi összeszólalkozott,...

Megölte ismerősét a miskolci “fiatal”

Le lett tartóztatva az a miskolci "fiatal", aki a...

Gyerekzsúron lövöldöztek Kaliforniában, legalább négyen meghaltak

Négyen meghaltak, tízen megsérültek egy lövöldözés következtében a kaliforniai...

Agresszív Antifa terroristák támadták meg az AfD rendezvényét (VIDEÓ)

Szombaton tartották az AfD ifjúsági szervezetének alakuló kongresszusát Giessenben,...

Megelégelte lánya telefonfüggőségét, erre a 13 éves tini elvágta az anyja torkát

Döbbenetes mit tesz a virtuális világ a gyermekekkel/ fiatalokkal....

Kategóriák

Végzetes pofon – Meghalt egy férfi a belvárosi Morrison’s 2-ben

A Morrison’s 2 nevű belvárosi szórakozóhelyen két férfi összeszólalkozott,...

Megölte ismerősét a miskolci “fiatal”

Le lett tartóztatva az a miskolci "fiatal", aki a...

Gyerekzsúron lövöldöztek Kaliforniában, legalább négyen meghaltak

Négyen meghaltak, tízen megsérültek egy lövöldözés következtében a kaliforniai...

Agresszív Antifa terroristák támadták meg az AfD rendezvényét (VIDEÓ)

Szombaton tartották az AfD ifjúsági szervezetének alakuló kongresszusát Giessenben,...

Megelégelte lánya telefonfüggőségét, erre a 13 éves tini elvágta az anyja torkát

Döbbenetes mit tesz a virtuális világ a gyermekekkel/ fiatalokkal....

Trump érvényteleníttette az összes olyan rendeletet, amely Biden “autóaláírásával” volt ellátva

A visszavonás mindegyik rendeletre érvényes. Kiemelésre került az Oroszországgal...

Venezuela: Teljes légtérzárat rendelt el Donald Trump, jöhet a szárazföldi művelet

A drogkartellek felszámolásának ürügyén indítana szárazföldi műveleteket Venezuelában Donald...

Egy közeli, mégis távoli világ – Azaz mit adott nekünk India?

India magyar szemmel különleges, misztikus, közeli, mégis távoli világ,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55