vasárnap, július 13, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Távollétében 15 év börtönre ítélték Viktor Janukovics, korábbi ukrán elnököt

Viktor Janukovics 2014-ig vezette Ukrajnát, amikor az Euromajdan hatására Oroszországba menekült. 2019-ben már távollétében 13 év szabadságvesztésre ítélték, most ehhez kapott még 15-öt. Korábbi pártját 2023-ban tiltották be.

Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07

Az ukrán főügyészség és az Állami Nyomozó Iroda (DBR) közleménye szerint tíz év börtönbüntetést szabtak ki emellett távollétében Kosztyantin Kobzarra, a legmagasabb szintű állami vezetők védelméért felelős Ukrán Állami Őrszolgálat (UDO) volt vezetőjére illegális határátkelés megszervezéséért és dezertálásért – írja az MTI.

„A bíróság úgy döntött, hogy az vádak megalapozottak és bizonyítottak, ezért a lehető legmagasabb büntetést szabták ki” – áll a hatóságok közleményében. Hozzátették: „az ügyészek a bíróság előtt bizonyították, hogy 2014. február 23-án Ukrajna volt elnöke, együttműködve a volt Elnöki Biztonsági Szolgálat vezetőjével és Oroszország képviselőivel, illegálisan légi úton átlépte Ukrajna államhatárát, és legalább húsz személynek, köztük közvetlen munkatársainak és az állami őrszolgálat katonáimnak szervezte meg az ország elhagyását”.

A vádirat szerint a két férfi orosz katonai segítséggel hagyta el Ukrajnát.

„Az ügyet távollétükben, speciális bírósági eljárás keretében tárgyalták, mivel a vádlottak elrejtőztek az igazságszolgáltatás elől” – tette hozzá a főügyészség. Janukovicsot másodjára ítélte el bíróság Ukrajnában.

2019 januárjában hazaárulás és Ukrajna elleni katonai agresszióban való bűnrészesség miatt 13 év szabadságvesztésre ítélték.

Denisz Ivanov, az ukrán főügyészségnek a 2013-2014-es Majdan-tüntetések ügyeivel foglalkozó helyettes osztályvezetője újságíróknak nyilatkozva, közölte: jelenlegi ismereteik szerint Janukovics jelenleg a Moszkva közelében fekvő Barviha faluban tartózkodik, a másik vádlott, Kobzar pedig Moszkvában él.


Végleg betiltották az előző ukrán éra pártját, elkobozták a vagyonukat is

Tíz éve volt az odesszai vérengzés

(Hirado.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Összehangolt támadássorozat folyik a ciszjordániai keresztények ellen

A terrorista Izrael továbbra is vegzálja a Ciszjordániában lakó...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Összehangolt támadássorozat folyik a ciszjordániai keresztények ellen

A terrorista Izrael továbbra is vegzálja a Ciszjordániában lakó...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55