szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ferenc pápa halála után uszít az egyház ellen a Párbeszéd

A Barabás Richárd (beszédes név), a Párbeszéd nyíltan buzeráns politikusa úgy gondolta, hogy Ferenc pápa halála után néhány nappal támadást kell indítania az egyház ellen. Egy napra rá pedig vallásgyalázó plakátok jelentek meg Budapest utcáin.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Barabás Richárd pár nappal Ferenc pápa halála után közösségi oldalán egy olyan videóval jelentkezett, melyben arról beszélt, hogy Magyarországon az egyházak sokkal fontosabb szerepet játszanak, mint az indokolt lenne véleménye szerint. Barabás kijelentette, „a magyar emberek nem vallásosak – az egyházak mégis egyre több iskolát, forrást és politikai szerepet kapnak”.

A Párbeszéd-ZÖLDEK fővárosi frakcióvezetője ezután kijelentette, hogy Ferenc pápa halála után, az új pápa megválasztása előtt indokolt beszélni arról, nem kellene-e átgondolnunk az egyházak szerepét Magyarországon.

Ezért a Párbeszéd úgy döntött, hogy párbeszédet indít az egyházak szerepéről – s ehhez választották a botrányos eszközt.

Barabás Richárd olyan kérdéseket is feltett a videóban, hogy indokolt-e, hogy az 1 százalékos felajánlások rendszere a jelenlegi formájában maradjon-e meg, illetve arra is kíváncsiak, hogy „miért jár több az egyházi, mint az állami iskoláknak”. 

Egy nappal a kampány bejelentése után Budapest közterein olyan plakátok jelentek meg, amelyek súrolják a vallásgyalázás kategóriáját. Többek között olyan megállító táblák is előkerültek, amelyeken Orbán Viktort egyházfiként ábrázolják.

Emlékezetes, hogy a nyíltan buzeráns vállaló Barabás Richárd legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy arra tett javaslatot – feltehetően provokatív szándékkal –, hogy szivárványszínűre világítsák ki a Kolosy téri  Sarlós Boldogasszony-plébániatemplomot. Mindezt a Pride betiltására hivatkozva indítványozta.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Titkársága közleményben reagált:

„Szomorúan és megdöbbenéssel értesültünk a 2025. április 24-én a Párbeszéd-Zöldek súlyosan dehonesztáló, stílusában és hangnemében újkori történelmünk legsötétebb időszakát és egyházüldöző diktatúráit idéző kampányáról. Sajnáljuk, hogy egy párt Húsvét ünnepét és Ferenc pápa halálát politikai haszonszerzésre kívánja felhasználni és arra, hogy így hívja fel magára a figyelmet. Jóakaratú ember számára nem indokolható egy ilyen magatartás különösen akkor, amikor a valódi és hiteles párbeszéd pápáját gyászoljuk és temetésére készülünk. Tekintve, hogy véleményünk szerint e kampány célja a méltatlan provokáció, ennél többet nem kívánunk nyilatkozni.

Dr. Németh Gábor

Az MKPK titkára”

 

Vonaglás helyett vallást gyalázna Karácsony: szivárványszínűre világítaná ki a plébániatemplomot

(Mandiner és 777 nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55