Milyen lehetett egy kora avar katonai közösség temetője, ahol a sírok nem sorban, hanem szinte szigetekként helyezkedtek el, köztük áldozati gödrökkel, máglyahelyekkel és különleges rituális terekkel? Duo Gladii új lapszámában Gallina József Zsolt és Gulyás Gyöngyi írásában erről olvashatunk. A babarci lelőhely feltárása egy egyedülálló, konzervatív temetkezési kultúrát mutat be, ahol a szakrális tér és a közösségi identitás szorosan összefonódott – lovas sírokkal, állatáldozatokkal és belső-ázsiai hagyományokkal.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Szakrális tér
Az Avar Kaganátus általános vonásai és a hadsereg rövid elemzése után most lássuk, milyen volt egy fegyveres katonai közösség a szakrális térben, kiszakadva az élet profán világából, de láthatatlan szálakkal kapcsolódva is ahhoz. E köztes állapot különös helyzeteket teremtett e kora avar kori babarci közösség számára is. Ennek vetülete, a sírmező abban is különleges, hogy nem hagyományos, a korban megszokott temetőkép bontakozott ki előttünk. A temetkezések nem sorokban kerültek elő, hanem a sírokat magányosan, egymástól akár 10–50–60 méteres távolságra ásták a földbe, vagy 2–3–4 síros, néha nagyobb csoportokban, feltehetően egyfajta temetési körzetekben, talán családi, rokoni territóriumokban temetkeztek.
E temetési körzetek között, mellett olyan sajátos szertartások nyomait azonosítottuk, amilyeneket nagyon ritkán figyeltek meg a Kárpát-medencében. A temető több pontján szakrális, áldozati tereket képező, árokszerű gödrökből álló, kisebb négyszögletes tereket alkotó rendszereket (ún. szakrális négyszögeket), valamint áldozati szertartásokra utaló, feltehetően halotti máglyának tekinthető égésnyomokat, különleges leletekkel teli, a halotti lakoma maradványait őrző áldozati gödröket, illetve egy sír mellett ládikába rejtett nyílhegyeket lehetett dokumentálni, amelyek ritkán érzékelt temetési szertartásokra világítanak rá.
A temetőt egészként vizsgálva egységes szakrális térként kell értelmeznünk az áldozati vagy szertartásteret és a temetőt. Kiemelve, hogy a sírokhoz kapcsolódó temetkezési szokások is a szakrális tér részei voltak.
Ráadásul a temetkezési szokások a közösséget alapjában határozták meg és különítették el környezetétől.
Összefoglaló narratívaként és rekonstrukcióként itt a szűkebb értelemben vett szakrális tér, azaz a temetést megelőző, azt kísérő és követő áldozati vagy szertartástér értelmezése, lehetséges megfejtési kísérlete alapján az áldozati folyamatot a temetés tényleges szertartásától nem lehet elválasztani, azzal szerves egységet alkotott. Az esetek egy részében nyilvánvalóan konkrét temetési szertartásokhoz kötődtek ezek a szakrális megnyilvánulások. A steppei népek temetési szertartásainak szerves része volt, hogy a temetés után közvetlenül, vagy napok, hetek múlva az elhunyt számára a sír közelébe a halotti tor maradványát vagy áldozati tárgyakat helyezzenek el. E szokás oka, hogy hitték, bizonyos ideig az elhunyt lelke tovább él a földön.
A szakrális négyszögek egyfajta áldozati téregyüttesként, az áldozat valódi lefolyása helyszínének tekinthető szent ligetként értelmezhetőek. Ez esetben a jelképes sír funkció sem kizárható. Egyes áldozati gödröknél felvetődött a lehetősége annak, hogy ezek is jelképes sírok (ún. kenotáfiumok) voltak.
A kora avar korban hasonló, külön elásott leletegyüttesek (ún. depozitumok) eddig alig voltak ismertek. Feltűnő azonban, hogy hasonló jelenségeket figyeltek meg a Krím és a Volga közötti területekről. A Kárpát-medencében azonban itt lehetett először ilyen összefüggő, rendszert alkotó szakrális tér-struktúrát megfogni.
Temetkezési szokások mint konzervatív szakralitás
A szakrális téren belül maradva, nézzük meg a babarci közösség temetőjét, milyen ősi szokásokat követtek a túlvilágra bocsátás során. Elöljáróban is leszögezhetjük, hogy a nomád társadalmak szokásaikban, főleg temetési szertartásaik során ősi hagyományokat követtek, e téren mereven őrizték konzervativizmusukat.
Nézzük meg vázlatosan, mi olvasható ki a babarci sírok túlvilágképéből. A sírok egy része úgynevezett aknasír, a temetkezések jó része azonban összetett volt. A rangosabb fegyveres férfiakat és családtagjaikat úgynevezett padmalyos, oldalfülkés sírokba temették. Ahol az elhunytat egy fülkébe helyezték, az előtér aknába pedig állatokat, többnyire egész lovat mint túlvilági társat, esetleg más áldozati állatot helyeztek, többnyire elválasztva őket egymástól. Voltak önálló lósírok is (4 darab), melyek a környező germán közösség hatásaként értékelhetőek.
A sírokban számos úgynevezett részleges állattemetkezés (ló, kiskérődzők) is előfordult, amit hagyományos állatmellékletként, túlvilági útravalóként értelmezhetünk. A sírba helyezett koponyát és az alsó lábszáraknál kettévágott végtagokat az állat bőrével együtt rakták a sírba. Kicsiny, de érdemes melléklet volt itt a juh farktő, ami a belső-ázsiai nomádok körében az egyik legértékesebb húsrésznek számít, a legjelentősebb vendéget tisztelik meg vele.
Láthatjuk, hogy a korban sokszínű világ sok(k) hatása ellenére a babarci közösség temetkezési szokásaiban mégis konzervatív volt, őrizte ősei hitét, halálképét. Ez segít megválaszolni a kérdést, honnan is érkezhettek. A sírok tájolása, az összetett, padmalyos, fülke és az egész lovas sírok jellemzik őket. Különösen meghatározóak azok a sírok, amelyekbe állatok részleges maradványait helyezték. Számos sírba tettek agyagedényeket, egy esetben pedig bronzabroncsos favödröt, melyek kapcsán felmerült, hogy azok valamilyen kásaszerű étel tárolására szolgáltak. A temetkezési szokások párhuzamai a kelet-európai sztyeppe térségébe mutatnak, ami a kora avar korban főleg a Tiszántúlra jellemző.
Láthatjuk tehát, hogy a steppei temetkezési szokások összességére nagyfokú tradicionalitás jellemző.
Emellett a temetés mint átmeneti rítus a közösségi kohézió megerősítését is szolgálta, ennek fényében a temetést mint közösségi aktust is értelmezhetjük. A steppei temetkezési rítusok ezekre is utalnak, például az összetett temetkezések – padmalyos és a fülkesírok – kialakítása jóval több munkát igényelt, mint egy egyszerű aknasíré, többen dolgoztak rajta. A nyúzott állatbőröket úgy is értelmezhetjük, hogy a hiányzó részeket feltorolták, márpedig a közös étkezéseknek is van csoporterősítő hatása. Ennek megfelelően ezeknek a közösségeknek a temetői egyfajta közösségi térként is felfoghatók, ami az identitás megvallására is alkalmas lehet. Ezért is ennyire konzervatívak a temetkezési szokásaik.
Tradicionális élet vagy modern rabszolgaság? – Barcsa-Turner Gábor írása (Duo Gladii)
(Részlet Duo Gladii IV. évf. 1.szám)