Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
ELTE LMBT

Meg sem lepődünk: LMBTQP-lobbi mellett áll ki az ELTE is

Mint ismeretes, az ELTE a hazai felsőoktatási LMBTQP-lobbi egyik legnagyobb fellegvára, így nincs abban semmi meglepő, hogy most is a Pride mellett állnak ki. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Szolidaritási nyilatkozatot adtak ki az Eötvös Loránd tudományegyetem (ELTE) munkatársai, melyben a közelmúltban elfogadott törvénymódosítás és a tervezett alaptörvény-módosítás ellen szólalnak fel.

Nyilatkozatuk szerint a módosításokat a gyermekek védelmére hivatkozva terjesztették fel, azonban „megnyitja az utat önkényesen kijelölt csoportok – elsőként az LMBTQI emberek – gyülekezési szabadságának elvétele, megfigyelésük és büntetésük előtt”.

Egyetemi oktatókként és kutatókként tiltakozunk e jogfosztások ellen, és leszögezzük, hogy intézményünk falai között az egyetemi autonómia alapján minden egyetemi polgárt megvédünk a gyűlöletkeltéstől és biztosítjuk számára a véleménynyilvánítás szabadságát

– írták.

A nyilatkozatot azért adták ki, mert szerintük az intézmény hallgatói és munkavállalói „joggal érzi fenyegetve magát a diszkriminatív, önkényes jogalkotás és megbélyegzés által”. Hozzátették, hogy az ELTE küldetésnyilatkozata deklarálja a szakmaiság, a szolidaritás és a humánum értékeit, az emberi méltóság és véleménynyilvánítás szabadságának tiszteletét. Kinyilvánítják, hogy az ELTE oktatói elkötelezettek a sokszínűség és a befogadóintézményi környezet mellett.

Felelősséget vállalnak azért, hogy egyetlen LMBTQI hallgatónak vagy munkatársnak sem kell félnie azért, mert szót emel a saját és tágabb közösségének ügyeivel kapcsolatban. De a normalitás mellett ne merd az egyetemen felemelni a hangod.

Megjegyzik, hogy „nincs tudományos alapja” annak amikor a magyar kormány a gyermekvédelemre hivatkozva tiltja be a Pride-ot. Pont ők, amelyik közeg a legtöbb áltudományos kutatást végzi az LMBTQP égisze alatt.  A döntés pedig „megengedhetetlenül” korlátozza a gyülekezési szabadságot. Közleményükben már zsidótörvényeket emlegetnek. A vészkorszakozás valahogy kimaradt…

A nyilatkozatot az ELTE 54 munkatársa írta alá.

Állj ki te is a normalitás mellett! Az ELTE kérdőívet indított a Pride betiltásáról

ELTE: Ideológiai rendőrség színre lép

(Index nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.09.22.)

Arab maffiózó a berlini Die Linke választási partiján; Magyar Péter: Magyarország nem lesz tagja a Kárpáti Nyolcaknak; megbocsátott a férj a három gyermeküket megölő feleségének

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 22.

Farkasok a Mátrában

Családos képzési hétvégét tartottak a Farkasok a Mátrában

A Farkasok olyan képzési hétvégét tartottak a Mátrában, ahová családjaikat ...

64

2026. 09. 22.

Telegram-posztjaink (2026.09.21.)

Magyarországon építenek ukrán üzemanyag-tárolókat; dokumentumfilm készült a 2006-os rendőrterrorról; a Die Linke nyerte a berlini választást

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 21.

Telegram-posztjaink (2026.09.20.)

Több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót, többen meghaltak; újabb tartományban lett első az AfD; Szíria elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy katonákat küldjön Jemenbe

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és teljesítménytúra; Eltávolítanák a székelyudvarhelyi „Vándor székely” szobrot a románok; 20 évvel ezelőtt zajlott le az MTV ostroma

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 19.