A vér nem válik vízzé – A Tábori Betyárok negyedik alkalommal is megrendezi a Nemzeti Véradást Esztergomban

„Negyedszer is megkaptuk a lehetőségek egy újabb pillér építésére, ehhez ismét szükség van rátok” – szól az önzetlen segítségnyújtásra ösztönző felhívás, az esemény, melyet az Esztergomi Tábori Betyárok 2025-ben is megszerveznek és természetesen idén is a Betyárbástya ad otthont. De lássuk a részleteket!
Durva visszaélésekre is képes már az OpenAI, a szöveges üzenetet tartalmazó képalkotása egyre fejlettebb

Komoly visszaélésekre kell számítani az online csalások terén, ugyanis a ChatGPT képgenerátora mára már a szöveges üzenetekkel is megbírkózott, holott korábban igencsak hadilábon állt vele. Erre jön egy lapáttal a digitális diktatúrának köszönhetően, hogy a mai ember gyakorlatilag mindent online akar elintézni, így nincsen túl nehéz dolga az online csalóknak.
Következetes anticionizmus: Kolumbia lecseréli izraeli vadászgépeit, hogy ne kelljen együttműködniük a zsidókkal

Inkább kukázzák a vadászrepülőket Kolumbiában, minthogy újra felvegyék a kapcsolatot Izraellel, még ha ez hatalmas beruházással is jár.
Meg sem lepődünk: LMBTQP-lobbi mellett áll ki az ELTE is

Mint ismeretes, az ELTE a hazai felsőoktatási LMBTQP-lobbi egyik legnagyobb fellegvára, így nincs abban semmi meglepő, hogy most is a Pride mellett állnak ki.
Dezertált az ukrán hadsereg egyharmada?

A bevallott számok is igen magasak, ugyanakkor nem elképzelhetetlen, hogy akár 250 ezer fő dezertálhatott.
Elfogták a magyar szurkolóra támadó románt

A CFR és az Universitatea mérkőzése után az utóbbi csapat soviniszta szurkolói üvegekkel és botokkal támadtak rá három magyar fiatalra, akik hazafelé tartottak. A támadás kizárólag azért történt, mert magyarul beszéltek – semmi nem utalt arra, hogy a CFR csapatának szurkolói lettek volna. Az eset nyomán békés tüntetést is szerveztek. Mostanra a hatóságok elfogták a […]
12 ezer embert tartóztat le évente a gondolatrendőrség az Egyesült Királyságban

Ez a nagy szólásszabadság a Nyugat szerint: nyugodtan lehet véleményed egészen addig, amíg mást nem gondolsz, mint amit elvárnak. Az Egyesült Királyságban súlyos következményekkel számolhat az, akinek a kommentjét vagy bejegyzését „sértőnek”, „fenyegetőnek”, netán „gyűlöletkeltőnek” titulálják.
„Az ember biológiai neme vagy férfi vagy nő lehet” – végre törvénybe foglalja hazánk is

Emellett az alaptörvény-módosításban már a készpénzhez való alkotmányos jog is szerepelni fog, illetve a drogfogyasztás tiltása.
Ne maradj le exkluzív Telegram posztjainkról sem! – Összefoglaló a csatornáról háborús hírekkel (2025.04.06.)
A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb hírek jelennek meg. Sok videót, képet, mémet csak rövid kommentárral ellátva, a Telegram-csatornánkon teszünk közzé, ahogy rövid híreket is ott jelentetünk meg. Ezeket mindennap összefoglaljuk, hogy akinek nincsen Telegramja, az se maradjon le!
Amerikában letartóztattak egy transznemű „nőt”, amiért női mosdót használt

A floridai rendőrség március 19-én letartóztatott egy magát nőnek valló férfit, mivel a Tallahassee-i állami Capitolium női mosdóját használta – derül ki az MSNBC cikkéből.