szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Halálos balesetet okozott a Xiaomi önvezető autója

Nem ez az első eset, hogy halálos balesetet okozott egy önvezető autó. Most azonban nem Tesla, hanem a Xiaomi új önvezető autója volt a tettes.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Kedden a kínai gyártó közleményt adott ki, amelyben elismerte, hogy március 29-én késő este a Dezhou-Shangrao gyorsforgalmi úton, Kína Anhuj tartományában egy Xiaomi SU7-típusú önvezető autója halálos baleset részese volt, és részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozói számára. A Dahebao.cn hírportál a helyi rendőrségtől úgy értesült, hogy a balesetben három ember vesztette életét a kigyulladt akkumulátor miatt. Az nfnews.com arról számolt be, hogy az áldozatok a jármű ajtajának az ütközéskor bekövetkezett záródása miatt nem tudták elhagyni a baleset után a roncsot.

Azt a Xiaomi is elismerte, hogy a jármű önvezető NOA (Navigation on Autopilot) üzemmódban működött, 116 km/h sebességet tartott a baleset előtt.

A tragédia egy építés alatt álló útszakaszon történt, ahol korlátokkal zárták le az eredeti sávot, és a járműveket a szemközti sávba terelték át

– közölte a cég. Miután az autó akadályt észlelt, figyelmeztető jelzést adott ki, és lassítani kezdett. A sofőr kézi üzemmódra váltott, és kormányzás közben tovább csökkentette a sebességet –  tette hozzá a vállalat. A közzétett időnapló szerint a figyelmeztetés két–négy másodperccel az ütközés előtt történt.  Talán már későn kapcsolt a sofőr, mert az SU7 végül egy betonkorlátnak ütközött körülbelül 97 km/h sebességgel.

A Xiaomi közölte, hogy teljes mértékben együttműködik a tonglingi rendőrséggel a nyomozásban. A baleset hírének hatására a cég részvényei kedden öt százalékot estek a hongkongi tőzsdén a napközbeni kereskedésben. Sok komment érkezett a halálos balesethez a kínai Weibo közösségi médiaplatformon. A felhasználók egy része aggodalmát fejezte ki a gyártó első autójának biztonsági protokolljaival kapcsolatban, és alapos vizsgálatot követelt.

Vizsgálat indult egy önvezető autókat gyártó cég ellen, mert túl sok a baleset

Ennyit ér az önvezetés: A legtöbb halálos baleset a Tesla autóihoz köthető

(Magyar Nemzet nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55