szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Egy idős asszony kirablásával és bántalmazásával “ünnepelte” 15. születésnapját egy cigánygyerek

A Kecskeméti Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt vádat emelt egy 15 éves “fiúval” szemben. A cigánygyerek a 15. születésnapján rátámadt egy egyedül élő, nehézkesen mozgó idős asszonyra, akitől erőszakkal elvett két bevásárlótáskát, valamint az irattárcáját – írja a kuruc.info. Az “öregezés” nem újkeletű a cigánybűnözők körében. Legutóbb Megyaszón történt hasonló eset.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A vádirat szerint a “fiú” 2024 szeptemberében, éppen a 15. születésnapján bemászott az egyedül élő, nehézkesen mozgó, 69 éves kiskunhalasi asszony udvarára, majd a bejárati ajtóhoz ment, amit a sértett épp akkor zárt be. A cigánygyerek benyitott az ajtón, hátracsavarta az asszony jobb karját, majd a földre lökte.

Ezután a konyhaasztalról elvette a sértett két bevásárlótáskáját, amelyek közül az egyik üres volt, a másikban is csak az idős asszony irattárcája volt. A megtámadott néni felállt a földről, majd amikor a “fiú” elment mellette, megpróbálta kivenni kezéből a táskákat, miközben a bejárati ajtó felé tolta. A dulakodás során az idős asszonynak sikerült a cigánygyereket kitolni a bejárati ajtón, aki azonban a táskákat és a sértett iratait tartalmazó irattartót magánál tartotta. A két táskát és az irattárcát az iratokkal együtt végül az ingatlan udvarán találták meg.

A rejtett erőforrásnak egy, a rablás előtti héten elkövetett lopásért is felelnie kell. Ekkor felfeszítette egy kiskunhalasi bolt bejárati ajtaját, majd az üzletből elvitt 6 üveg whiskyt, egy mobiltelefont, pár ezer forintnyi váltópénzt és némi élelmiszert.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő “fiút” a bűncselekmény felismerésére, elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével, kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével és okirattal visszaélés vétségével vádolja, és vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta – közölték honlapjukon.

A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni. A rendőrség által a helyszíni szemle során készített képen a két elrabolt táska látható.

“Az elvadult cigányok háborús övezetté alakítják hazánkat!” – Tüntetésen üzent a Betyársereg a cigánybűnözőknek

Újabb cigánybűnöző rendőrkézen: a megvert idős néni a látását is elvesztette, mutatjuk a féreg cigány képét

(kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55