szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Fiatalkorú cigányok gyilkoltak meg egy 78 éves férfit

Újabb eset, hogy cigányok gyilkoltak meg egy idős magyart. A fiatal cigánybűnözők betörtek a 78 éves áldozathoz, majd halálra verték és kirabolták – számolt be az esetről a Kuruc.info. És még csodálkoznak, hogy van olyan falu, ahova nem akarják beengedni a cigányokat.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Egy csátaljai lakos tett feljelentést a rendőrségen 2023. november 12-én reggel, mert a gondozása alatt álló 78 éves bácsit összeverve találta a lakásán. A tanúk kihallgatása, az adatgyűjtés, valamint néhány kamerafelvétel alapján egy rémtörténet bontakozott ki arról, hogy pontosan mi is történt.

Kiderült, hogy három fiatalkorú és egy fiatal felnőtt elhatározta, hogy betörnek a férfihez. A szavakat tett követte, így éjjel bemásztak áldozatuk udvarára, ahol először a garázsban kezdtek kutatni, ám a ház tulajdonosa felébredt a zajra, és egy zseblámpával körbepásztázta az udvarát. A sötétben megbúvó bűnelkövetők ez után úgy döntöttek, hogy bemennek a lakóházba. Betörték a bejárati ajtó üvegét, és amikor a folyosón összetalálkoztak a sértettel, bántalmazták, és a pénzét követelték. Míg felnőtt társa ököllel ütötte, az egyik 17 éves dávodi “fiú” lefogta áldozata nyakát – ugyanő volt az, aki később úgy fejbe rúgta az idős embert, hogy a kegyetlen mozdulat később a sértett halálát okozta. Az események ideje alatt egy 16 éves és egy 17 éves csátaljai “fiú” az udvaron biztosították társaikat, akik átkutatták az egész lakást.

Készültek a gyilkosságra

A nyomozók a lefoglalt kamerafelvételekből azt is megtudták, hogy a bűnbanda előre eltervezte a támadást: felkészültek arra, hogy bántalmazniuk kell az idős embert, ám ez sem rettentette vissza őket a rablástól. A bizonyítást hangmérnökként igazságügyi médiatechnikai szakértő segítette, aki a beszerzett hanganyagból fontos beszélgetéseket szűrt ki. A dávodi fiatalkorú pedig hiába tagadta, hogy a végzetes rúgás tőle származott, az ügybe bevont igazságügyi szakértő bizonyította a tettét.

A gyanúsítottakat csoportosan, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével, valamint éjjel, csoportosan elkövetett magánlaksértés bűntettével gyanúsítják a nyomozók. Ezen túlmenően a 17 éves dávodi “fiú” halált okozó testi sértés bűntette, társai pedig tettesként, illetve bűnsegédként elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt felelhetnek majd a bíróság előtt.


A vármegyei bűnügyi igazgatóság munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát, és az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségre. Ketten letartóztatásban, egyikőjük bűnügyi felügyelet alatt, míg negyedik társuk szabadlábon védekezve várhatja a bíróság ítéletét.

Ez viszont mindennapos: újabb vidéki magyart öltek a cigányok

Brutális cigánytámadás Szihalmon – a cigányok Facebookon fenyegetőznek!

(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55