Oroszország segítségével kíván Iránnal tárgyalni az USA azok atomfegyvereiről. Mi lehet a célja? Egymás ellen hergelni a két országot? Még nagyobb mozgásteret biztosítani Izraelnek? Leonid Savin ennek járt utána.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Korábban az amerikai média arról számolt be, hogy Trump kormánya felkérte az orosz felet, hogy közvetítsen Washington és Teherán között elsősorban az atomprogramról folytatott tárgyalások ügyében, amelyet Trump elnökségének első ciklusa alatt újrakezdtek válaszul a megállapodásból való amerikai kilépésre és a szankciók szigorítására. Oroszországi tisztviselők megerősítették, hogy létrejött egy ilyen megállapodás, de további részleteket nem árultak el az ügyről.
Mivel mindez a Moszkva és Washington közötti kapcsolatok normalizálására tett kísérletek közepette történik, figyelembe véve az Ukrajnával kapcsolatos tárgyalásokat és a regionális közel-keleti kihívásokat (elsősorban Szíriában, de a palesztin válságot is szem előtt tartva), szükséges a kérdést pusztán Oroszország és Irán érdekei szempontjából elemezni.
Maga a Legfelsőbb Vezető (Ali Khamenei – a szerk.) mondta, hogy az Egyesült Államokban nem lehet megbízni. Ha összegezzük Oroszország tapasztalatait a Nyugattal általában és különösen az Egyesült Államokkal való kapcsolattartásban, az megerősíti az iráni fél álláspontját. Nem lehet bízni, bár lehetséges a kölcsönös tiszteleten alapuló pragmatikus kapcsolatok kiépítése. A kölcsönös tiszteletről az orosz magas rangú diplomaták folyamatosan beszélnek.
Ha tehát Oroszország a de facto közvetítő az Egyesült Államok és Irán között a nukleáris programmal kapcsolatban, akkor lehetséges mindkét fél pragmatikus elemeinek azonosítása és a kölcsönös tisztelet protokolljának hangsúlyozása.
Oroszország korábban védelmébe vette Irán atomprogramját. Tágabb összefüggésben hozzá kell tenni, hogy az Oroszország és Irán közötti együttműködés számos területen jól alakul. Az elmúlt években számos kérdésben jelentős előrelépés történt, és 2025. január 17-én aláírták a két ország közötti átfogó stratégiai partnerségi megállapodást.
Február végén Irán is ratifikálta az Irán és az EAEU (Eurázsiai Gazdasági Unió) közötti szabadkereskedelmi övezetről szóló megállapodást.
Kialakítás alatt van az észak-déli folyosó, amely Oroszország és Irán területét is érinti. Március 11-én Irán, Oroszország és Kína részvételével haditengerészeti gyakorlatot tartottak a déli részén. Március 10-én pedig ismertté vált az Oroszország és Irán közötti megállapodás a félvezetők közös gyártásáról.
A fentiek mind a növekvő bizalom jelei. Nyilvánvaló, hogy az ilyen jellegű együttműködés erősítése geopolitikai okokból mindkét fél számára előnyös – a radikális iszlamizmus növekedése Dél-Eurázsiában ellentétes mind Oroszország, mind Irán érdekeivel. A törökbarát proxyk szíriai tevékenysége, amely az alaviták tényleges népirtásához és más vallások képviselőinek üldözéséhez vezetett, szintén rámutat arra, hogy Oroszország és Irán között szükség van a szélsőségek elleni koordinációra.
Az iráni atomprogrammal kapcsolatos tárgyalások feltételhez kötött folyamatának részes feleként Oroszország valószínűleg nem gyakorol nyomást Teheránra. Ebben a kérdésben csak az amerikai fél álláspontját lehetséges közvetíteni, mégpedig a moszkvai értelmezés szerint. Irán visszajelzése is Moszkván keresztül fog megtörténni, amely elsőbbséget ad az elsődleges forrástól származó információknak. Washington ismét Moszkva „szűrőin” keresztül kapja meg Irán esetleges válaszát. Bár Irán magas rangú tisztviselői révén meglehetősen nyíltan beszél erről a programról és az Egyesült Államokkal szembeni álláspontjáról. Tegyük hozzá, hogy Donald Trump maga is nagyfokú toxikusság jeleit mutatja Irán iránt, mivel ő rendelte el Kászim Szulejmáni tábornok meggyilkolását Irakban. Nem valószínű, hogy Teheránban feledésbe merülne ez az állami terrorcselekmény.
Miért érdekelt az Egyesült Államok Irán képességeinek korlátozásában, beleértve a nukleáris programját is? Először is, Trumpnak fenn kell tartania a béketeremtő imázsát, miközben fenntartja a prioritásait. Ezek egyike Izrael támogatása, amely a palesztin Hamász mozgalom elleni kíméletlen intézkedések és a libanoni Hezbollah párt csúcsának megsemmisítése ellenére nehéz helyzetben van. Az arab országok, Iránhoz hasonlóan, szintén szkeptikusan viszonyultak Trump Gázai övezetre vonatkozó javaslatához. A jemeni Ansarullah mozgalomhoz tartozó, Irán által támogatott húszik annak ellenére, hogy a nyugati koalíció megpróbálta őket fizikailag megsemmisíteni, és az Egyesült Államok felvette őket a terrorszervezetek listájára, folytatják tevékenységüket a Vörös-tengeren, és időről időre megpróbálnak drónokat és rakétákat indítani Izrael ellen.
Tekintettel Izrael agresszív politikájára, lehetséges, hogy vezetése megpróbál majd csapást mérni Irán nukleáris létesítményeire (és ilyen fenyegetések már érkeztek is), ami megtorló intézkedésekhez és komoly eszkalációhoz is vezethet a térségben. Mivel Irán korábban már megtámadott különböző izraeli katonai létesítményeket, és hosszú évek óta ez volt az első alkalom a cionista rezsim elleni vádaskodó retorikában, kétségtelen, hogy Irán bármilyen agresszió esetén vissza fog vágni. És mivel az Oroszországgal való együttműködés katonai téren is fejlődik, ez mind Izraelben, mind az Egyesült Államokban riadalmat kelt. Nincsenek adataik arról, hogy Oroszország mit és hogyan tud átadni Iránnak. Mivel a Nyugat korábban azzal vádolta Iránt, hogy drónokat és technológiai eszközöket szállít Oroszországnak, ez automatikusan azt jelenti, hogy Moszkva nehéz helyzetben Teherán segítségére siet.
Donald Trump nyilvánvalóan rájött, hogy az Iránnal szembeni megelőző diplomácia nem működik, ezért úgy döntött, hogy Oroszország segítségét veszi igénybe. Pedig mind a nyugat-európai országok, mind az ENSZ képviselői megpróbálnak tárgyalni Iránnal az atomprogramról.
Az USA Oroszország felé fordulás iránti vágyának dupla feneke is lehet. Egyrészt arra számítanak, hogy Moszkva kimeríti diplomáciai lehetőségeit az Iránnal folytatott tárgyalási folyamat során. Másodszor, Washington feltételezheti, hogy ez az Oroszország és Irán közötti kapcsolatok megromlásához is vezethet, ami a globális befolyásuk tekintetében a kezükre játszik. A partnerek és szövetségesek közötti veszekedés egy régi angolszász stratégia, amelyet az ókori Rómából kölcsönöztek – divide et impera, nem a belügyekkel kapcsolatban, hanem az uralom és a hegemónia eszközeként.
Oroszország azonban megfelelően túl tud lépni a jelenlegi helyzeten, ha továbbra is erősíti az Iránnal való együttműködést, és az amerikai féllel ebben a kérdésben folytatott tárgyalásokat olyan rendszerre irányítja át, amely elsősorban Moszkva számára előnyös. Különösen az ukrán válságot figyelembe véve.
Neoprotestáns, cionista szekta által vezérelve – Mely amerikai elnökökkel mutat kontinuitást Trump?
(Oriental Review nyomán Szent Korona Rádió)