péntek, április 18, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A német hírszerzés már 2020-ban tudhatta a covid valódi eredetét

Megalapozott feltételezések szerint a német hírszerzés már 2020-ban arra a következtetésre jutott, hogy egy kínai biológiai laboratóriumból ered a Covid-járvány.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Az erről szóló jelentést azonban öt éve zárolta a kancellária hivatala, az egymást követő német kormányok pedig eltitkolták a szövetségi hírszerző szolgálat, a BND információit. A szolgálat ugyanis már 2020-ban arról tájékoztatta a konzervatívokból és szociáldemokratákból álló Merkel-kormányt, hogy a világjárvány eredete egy kínai laboratórium – konkrétan a vuhani virológiai intézet –, ahonnan a vírus kiszabadult.

Kína azóta is cáfolja ezeket az állításokat, változatlanul azt hangsúlyozva, hogy a SARS-CoV-2 vírus állati eredetű.

Az akkor hivatalban lévő Merkel-kormány átadta az információkat a 2021 decemberében hivatalba lépő Scholz-kormánynak, amely elődjéhez hasonlóan titokban tartotta a hírszerzési véleményt.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ugyancsak folytatni kívánja a vírus eredetének kutatását, de állítása szerint Kína nem hajlandó átadni a szükségesnek vélt információkat. A vírus eredetéről hasonló vita bontakozott ki az ázsiai ország és az Egyesült Államok között is. Az amerikai hírszerzés, a CIA a BND-hez hasonlóan ugyancsak valószínűbbnek tartja a „laboratóriumi” eredetet.

Már a CIA szerint is egy elszabadult laborvírus a Covid-19

( Demokrata nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Ezért kell a legális fegyverviselés: Egy utas lőtte le a gépeltérítő niggert Belize-ben

Egy amerikai utas késsel fenyegetőzve térített el egy repülőgépet....

Elítélték az izraeli zászlókat Dunába dobó franciákat

Gyorsított eljárásban ítélték pénzbüntetésre azt a két francia férfit,...

Nincs vége: Rábapordányban is megjelent a száj- és körömfájás

Habár Nagy István agrárminiszter nemrég arról beszélt, hogy sikeres...

World Press Photo: Megsebesült gázai kisfiút ábrázol az év fotója

A World Press Photo utoljára azzal került bele a...

Garázdaságért feljelentették Alföldi Róbertet

A rendező menekült a kényes kérdések elől, sőt a...

Kategóriák

Az ICC választ követel Magyarországtól, hogy miért nem hajtottuk végre a Netanjahu elleni elfogatóparancsot

A Nemzetközi Büntetőbíróság a Római Statútumra hivatkozik, amely felhatalmazza...

A donyecki Kalinovét is elfoglalta az orosz hadsereg

Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban lévő Kalinove...

Svájci igazságügyi szakértő kimondta: Igenis van migránsbűnözés!

Svájc egyik legjelentősebb igazságügyi szakértője szerint a menedékjoghoz való...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55