vasárnap, március 16, 2025
4.9 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Kiutasíthatná Magyarország Soros Györgyöt az országból?

Az azeri, a bolgár, a georgiai és a román energiaügyi miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatót hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, ahol többek között úgy fogalmazott, „Európa legnagyobb zöldenergia-projektje jöhet létre a kontinens keleti felén, amely lehetővé tenné a térségbeli országok számára az energiabiztonságuk garantálását és a megfizethetőbb árakat” – utalva a szóban forgó országok együttműködésével alakuló Green Corridor projektre.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Nem erről kérdezte az ATV a minisztert az eseményen, hanem arról a szövegről, amit vasárnap este Kocsis Máté osztott meg, mint a következő alaptörvény módosítás egyik részletét. Ebben a szövegben az volt olvasható, hogy kiutasíthatók lesznek az országból azok a kettős állampolgárok, akik bizonyos módokon veszélyt jelentenek az ország biztonságára és szuverenitására.

Tekintve, hogy Soros Györgynek az amerikai mellett magyar állampolgársága is van, olyan kettős állampolgárnak számít, akit ez a törvény akár meg is célozhat.

„Soros Györgyöt is ki lehetne utasítani” – tette fel a kérdést a csatorna riportere, amire a miniszter úgy reagált:

Azt gondolom, hogy minden országnak szüksége van olyan jogszabályokra, amelyekkel meg tudja védeni a nemzet érdekét és biztonságát veszélyeztető jelenségekkel, emberekkel, intézményekkel szemben.

Szijjártó világossá tette, hogy támogatni fogja a Fidesz-frakció jogszabály-módosítását a parlamentben, illetve kiemelte: „fontos, hogy Magyarországnak is legyen egy olyan jogszabálya, ami az amerikai Magnyitckij-jogszabályhoz hasonlít”.

Utóbbi jogszabály alapján tiltották ki Rogán Antalt az Egyesült Államokból az év elején.

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

“Lebukott” a 444 – Brüsszeli pénzekből végzik a politikai nyomásgyakorlást a Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint

Magasrangú állami kitüntetést adományozott Joe Biden, Soros Györgynek

Legfrissebb

Befellegzett a Szabad Európa Rádiónak – Trump megvonta az USA támogatásait

Az Egyesült Államok által finanszírozott médiacsatornák – köztük a...

Macron továbbra is az oroszok presszionálásában látja a sikert, mert az eddig is annyira bevált

Emmanuel Macron francia elnök szerint egyértelműnek kell lennie a...

Sovinizmus: Egy törvénytervezet szerint meg sem lehetne szólalni oroszul az ukrán iskolákban

Egyre erőteljesebb Ukrajnában az orosz-ellenes sovinizmus. Most az orosz...

Marco Rubio: A dél-afrikai nagykövetet nem látják szívesen az USA-ban

A pénteki napon Marco Rubio amerikai külügyminiszter X bejegyzésében...

Kategóriák

Lakatos Márk nem nyilatkozik, hiába adott neki lehetőséget Ábrahám Róbert

Ábrahám Róbert Lukács Adorján társaságában megpróbálta megiterjúvolni a pedofil...

Gaudi: “Küldetésünk, hogy az igazságosság és szabadság mellett kiálljunk!”

Dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője fogalmazta...

Komjáthy Jenő: Magyar vagyok

Komjáthy Jenő (1858 – 1895) versét ajánljuk március idusára....

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55