péntek, április 18, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Donald Trump: március négytől életbe lépnek a vámok, a Kínára vonatkozót megduplázzuk!

Egyszer már februárban életbe léptek volna a büntetővámok, azonban az amerikai elnök késleltette azokat. Most viszont nem csak, hogy ténylegesen éeltbe lépnek, de Kínával még jobban próbál kitolni Trump: megduplázta a rá vonatkozót.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön arról posztolt a közösségi médiában, hogy még 10 százalékot rátenne a korábbi 10 százalékos vámokra Kínával szemben március 4-től – írja a CNN. A Kanada és Mexikó elleni 25 százalékos vámok ugyanezen a napon lépnek hatályba a csütörtöki állás szerint.

Az elnök a szomszédos országokra kivetett vámokat az illegális migrációval és a fentanil beáramlásával hozta összefüggésbe. „A kábítószerek még mindig nagyon magas és elfogadhatatlan szinten áramlanak az országunkba Mexikóból és Kanadából – írta a Truth Socialre kitett csütörtök reggeli bejegyzésében az amerikai elnök.

“Nem engedhetjük meg, hogy ez a csapás továbbra is kárt okozzon az USA-nak. Ezért, amíg ez meg nem szűnik, vagy komolyan nem korlátozzák, addig a március 4-én hatályba lépni tervezett javasolt vámok valóban hatályba lépnek, a tervezett időpontban.”

Mexikó, Kína és Kanada Amerika három legfontosabb kereskedelmi partnere, a mindhárom országra kivetett egyidejű vámok valószínűleg növeli fogják az amerikai fogyasztói árakat, miközben az infláció már most élénkült. Kanada közben drogellenes fellépést jelentett be, az „Operation Blizzard” nevű akció keretében csapna le a fentanilcsempészekre.

A Mexikóra és Kanadára kivetett 25 százalékos vámok már korábban hatályba léptek volna, csak Trump eltolta őket. Az viszont új, hogy Kínát további 10 százalékos vámmal fenyegeti az elnök. Kína egyes termékeire február elején már hatályba lépett egy 10 százalékos vám, amire válaszul a keleti ország betiltott egyes amerikai márkákat.

Vámháború

Trump posztja okozott némi értelmezési zavart, mert szerdán, a kabinet első ülése után tájékoztatón még úgy volt, hogy április 2-án tervezi életbe léptetni a vámintézkedéseket. Emiatt sokan arra következtettek, hogy a tervet a hónap elején életbe lépett 30 napos szünet után is elhalasztják.

A Trump-féle vámháború lehetséges következményeiről itt írtunk bővebben. Jelen állás szerint az EU is érintett lesz, a héten az amerikai elnök az unió esetében is 25 százalékos vámot emlegetett.

Vámháború Trumppal – az EU nem hagyja szó nélkül az indokolatlan vámokat

Kína reagált a Trump féle vámokra: Kitiltják a Calvin Kleint és Tommy Hilfigert

Kedden élesednek a Trump féle büntetővámok, de szívesen látja Kanadát az 51. tagállamként

(Telex nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Putyin a Hamász által elengedett orosz zsidónak: köszönd meg nekik, hogy itt lehetsz

Putyin a Kremlben fogadta azt az oroszországi zsidót, aki...

Az ország egyik legértékesebb erdejében tarra vágtak három hektárt

Az ország természetvédelmi szempontból egyik legértékesebb erdejében, a Bátorliget...

Ezért kell a legális fegyverviselés: Egy utas lőtte le a gépeltérítő niggert Belize-ben

Egy amerikai utas késsel fenyegetőzve térített el egy repülőgépet....

“Kiméne a diadalmas, hogy győzzön” – Nagypéntek

Nagypéntek, Krisztus kereszthalálának a napja, amikor a Seregek Ura...

Elítélték az izraeli zászlókat Dunába dobó franciákat

Gyorsított eljárásban ítélték pénzbüntetésre azt a két francia férfit,...

Kategóriák

Az ország egyik legértékesebb erdejében tarra vágtak három hektárt

Az ország természetvédelmi szempontból egyik legértékesebb erdejében, a Bátorliget...

Ezért kell a legális fegyverviselés: Egy utas lőtte le a gépeltérítő niggert Belize-ben

Egy amerikai utas késsel fenyegetőzve térített el egy repülőgépet....

“Kiméne a diadalmas, hogy győzzön” – Nagypéntek

Nagypéntek, Krisztus kereszthalálának a napja, amikor a Seregek Ura...

Elítélték az izraeli zászlókat Dunába dobó franciákat

Gyorsított eljárásban ítélték pénzbüntetésre azt a két francia férfit,...

Nincs vége: Rábapordányban is megjelent a száj- és körömfájás

Habár Nagy István agrárminiszter nemrég arról beszélt, hogy sikeres...

World Press Photo: Megsebesült gázai kisfiút ábrázol az év fotója

A World Press Photo utoljára azzal került bele a...

Garázdaságért feljelentették Alföldi Róbertet

A rendező menekült a kényes kérdések elől, sőt a...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55