Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság
Észak-Dakota

Észak-Dakota határozatot hozott az azonos neműek házassága ellen

Észak-Dakota képviselőháza 52:40 arányban elfogadta azt a határozatot, amelyben sürgetik az Egyesült Államok alkotmánybíróságát, hogy „állítsa vissza a házasság eredeti meghatározását, amely szerint az egy férfi és egy nő egyesülésén alapszik”.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Az liberális alkotmánybíróság 2015-ben mondta ki, hogy az összes amerikai szövetségi állam köteles elismerni az azonos nemű párok házasságát. A határozat ezt hibásnak és jogtalan túlkapásnak minősítette, mely „önkényesen és igazságtalanul vetette el a házasság meghatározását”.

A dokumentumban az is szerepel, hogy az észak-dakotai képviselőtestület elutasítja az alkotmánybíróság 2015-ös döntését, és azt szeretnék, ha felülbírálnák és hatályon kívül helyeznék azt, hogy házasságot ezentúl csak „egy biológiailag hímnemű férfi és egy biológiailag nőnemű nő” köthessen.

A határozatot benyújtó republikánus Bill Tveit szerint csak férfi és nő házasságában születhet gyermek, „gyermek nélkül pedig nincs ország”. Azt is hozzátették, hogy ha az azonos nemű párok „valamiféle jogi kötelékre” vágynak, akkor „hívják akármi másnak, de ne házasságnak”.

Legalizálja a deviáns házasságot Japán is?

( HumenOnline nyomán Szent Korona Rádió)

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.

Ott folytatják, ahol a Fidesz abbahagyta – A Tisza is kiszolgálja Izraelt

Az erős és stabil magyar–izraeli kapcsolat mélyen gyökerezik Magyarország nemzeti ...

Belföld

2026. 05. 28.