Leonid Savin nemrégiben értekezett a páneurázsiai biztonságról, most tovább folytatja gondolatmenetét azzal kapcsolatban, hogy a világ biztonsága miként teremtődhet meg, hogyan alakul ki a többpólusú világ, és milyen események vezethetnek ehhez.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
2024. október 31. és november 1. között Minszk adott otthont a második Eurázsiai Biztonsági Nemzetközi Konferenciának, ahol bemutatták „A változatosság és a multipolaritás Eurázsiai Chartája a XXI. században” című dokumentumot. A fórumon részt vett Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, akik hangsúlyozták, hogy az egypólusú világnak vége, és a nemzetközi biztonság új rendszerére van szükség. És mivel a Nyugat elsősorban abban bűnös, hogy konfliktusokat gerjeszt és „zsákutcába vezető formulákat” kínál, jogosan merül fel a kérdés: hogyan és kivel lehet új biztonsági architektúrát létrehozni?
Európa, mint Eurázsia egyik ága, ahogyan Nyikolaj Danilevszkij (orosz természettudós, közgazdász, etnológus, filozófus és történész) korábban megjegyezte, nem tarthat igényt a regionális biztonsági kérdések monopóliumára, bár az euroatlanti formátumban (a NATO-blokk, valamint az Egyesült Államok páratlan mértékű befolyása az EU-ra) történnek ilyen kísérletek. Mindazonáltal Vlagyimir Putyin orosz elnök javaslata, miszerint Lisszabontól Vlagyivosztokig egységes gazdasági térséget, a Nagy Eurázsiai Partnerséget kellene létrehozni, továbbra is aktuális. Kétségtelen, hogy az uniós polgárok túlnyomó többsége konstruktív és baráti kapcsolatokat szeretne Oroszországgal, valamint más eurázsiai országokkal, amelyek az EU és az USA szankciói alatt állnak (például Iránnal és Észak-Koreával). Ezért Európa fő problémája ma a politikai elit. Egyes országokban még mindig szörnyű ruszofóbia uralkodik (a balti államok, Lengyelország), mások megpróbálnak semlegesnek mutatkozni, és követik Brüsszel általános politikáját.
Mindazonáltal vannak olyan euroszkeptikus vezetők is, akik mind szavakban, mind tettekben megmutatják politikai irányvonaluk helyességét. A Bosznia-Hercegovinán belüli két entitás egyike, a Boszniai Szerb Köztársaság mellett Szerbia is makacsul ellenáll a nyugati nyomásnak, amiért vezetése egy újabb színes forradalom kockázatát vállalja. Magyarország és Szlovákia racionális és kiegyensúlyozott politikát folytat, különösen, ha figyelembe vesszük az ukrán válság összefüggéseit és az ezen államokat összekötő közös határokat. Jellemző, hogy ismételten egy másik, közös határokkal rendelkező ország mutat egyértelmű hajlamot az euroszkepticizmus irányába. Így Romániában az elnökválasztás első fordulójában Călin Georgescu – aki korábban a radikális nacionalista AUR (Szövetség a Románok Egyesítéséért) párthoz tartozott, de független jelöltként indult – szerezte meg a legtöbb szavazatot (23%). A második helyen Elena Lasconi liberális államfőjelölt végzett a szavazatok 19,2%-ával, míg Nicolae Ciuca volt miniszterelnök és Mircea Geoana volt NATO-főtitkárhelyettes egyaránt kevesebb mint 10%-ot kapott.
Az is jelzésértékű, hogy Románia legfelsőbb bírósága december 6-án, két nappal a második forduló előtt érvénytelenítette az elnökválasztást. Az érvénytelenítésre azután került sor, hogy állítólag állami dokumentumokból kiderült, miszerint a NATO-t bíráló Calin Georgescu, az éllovas valószínűleg Oroszország által megrendezett tisztességtelen kampányt folytatott a közösségi médiában, amit Moszkva tagadott. A bíróság elrendelte, hogy a választást teljes egészében meg kell ismételni. Az Európa-barát kormánykoalíciónak még jóvá kell hagynia a választási ütemtervet, bár a pártvezetők megállapodtak abban, hogy a két fordulót május 4-én és május 18-án tartják.
Ha Georgescu győzött volna a második fordulóban, akkor ő töltené be a legbefolyásosabb tisztséget Romániában, és joga lenne miniszterelnököt kinevezni, koalíciós tárgyalásokat folytatni, valamint ő mondhatná ki a végső szót biztonságpolitikai és külpolitikai kérdésekben. Korábban mindig pozitívan nyilatkozott Oroszországról és annak elnökéről.
A németországi parlamenti választásokon az Alternatíva Németországért (AfD) párt meggyőző győzelmével együtt ez az EU-n belül egyre súlyosbodó többdimenziós válság miatt a politikai helyzet változását mutatta volna.
A megfelelő hozzáállású politikusok nagy létszámával pedig nagyobb az esélye annak, hogy az EU-n és a NATO-n belül nem születnek olyan őrült döntések, amelyek Oroszország, sőt az uniós országok saját polgárai ellen irányulnak.
Az is jelentős, hogy Törökország NATO-tagként igyekszik megfontolt és kiegyensúlyozott politikát folytatni, felismerve, hogy a súlyos gazdasági vagy regionális biztonsági kérdéseket nem lehet megoldani Oroszország részvétele nélkül. Törökországnak azonban vannak szíriai tapasztalatai és bizonyos érdekei, többek között egy energetikai csomópont létrehozása Moszkva segítségével. Tekintettel Törökország geostratégiai helyzetére és a Fekete-tenger bejárata feletti ellenőrzésére, az európai országoknak figyelembe kell venniük Ankara ambícióit és a változó valóságot egyaránt.
Ha keletebbre tekintünk, ott is érezhető átalakulások zajlanak. Bár a dolgok még nem stabilak Irakban, van kilátás a gyors javulásra. Ezt jelzik a beruházásokkal kapcsolatos döntések és az infrastrukturális projektekkel kapcsolatos tervek is. Irán is pozitív dinamizmust mutat. Tekintettel az Oroszországgal a biztonság területén folytatott aktív együttműködésre és az észak-déli folyosó fokozatos aktiválására, Irán mint geopolitikai pólus egyre fontosabb szerepet fog játszani, ugyanakkor a régió összekötő elemeként is fellép.
Afganisztán továbbra is üres folt Eurázsia térképén abban az értelemben, hogy miután a (Oroszországban betiltott) tálib mozgalom hatalomra került, az új kormánnyal való kapcsolatokat nem sikerült megfelelően szabályozni. Az alapvető fontosságú döntés, hogy a tálibok oroszországi terrorista szervezet státuszát már megszüntették. Másrészt Irán és Pakisztán is igyekszik rendezni a nézeteltéréseket és konstruktív irányba terelni a vitás kérdéseket (Pakisztán számára ez a határmegállapítás kérdése, mivel az afgán fél az elfogadott nemzetközi státusz ellenére nem ismeri el a Durand-vonalat, amely a térség XIX. század végi brit megszállása miatt jött létre).
Globális kontextusban azonban mindig emlékezni kell arra, hogy az angolszász politika Eurázsiával szemben Halford Mackinder és Zbigniew Brzezinski parancsait követi. Ha a Nyugat nem tudja közvetlenül elérni Eurázsia „Szívét” (Oroszországot), akkor megpróbálja befolyásolni a Peremvidéket (a tengerparti övezetet) és Kelet-Európát. Ezért provokálták ki az ukrajnai válságot. Ezért folytatódni fognak a konfliktusok szítására és eszkalálására irányuló kísérletek különböző proxykon keresztül, különösen azokon a területeken, amelyeket Zbigniew Brzezinski az instabilitás eurázsiai ívének nevezett – ez a Közel-Kelet régiója, a Kaukázus, valamint Közép-Ázsia egy része egészen India területéig.
Az ilyen romboló tervek ellensúlyozása érdekében ki kell terjeszteni és meg kell erősíteni az országok közötti együttműködést a meglévő szervezeteken keresztül, és esetleg új munkastruktúrákat kell létrehozni. Ebben a tekintetben az SCO (Sanghaji Együttműködési Szervezet) alkotta formáció egyedülálló – a szervezet több olyan államot foglal magában, amelyek területi követelésekkel rendelkeznek egymással szemben, de nem lépnek a konfliktus aktív szakaszába. Kasmír évtizedek óta vitás pont Pakisztán és India számára. Kína és India pedig továbbra is a Himalája területén fekvő területek saját területének tekint. Ugyanakkor mindhárom állam rendelkezik atomfegyverrel, de nem fenyegetőznek azzal a nyugati politika vakmerő stílusában, hogy bevetnék.
Azáltal, hogy az SCO-t kiegészítjük a CSTO (Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete) képességeivel és a BRICS-en keresztül történő együttműködéssel (beleértve a tagjelölt országok státuszát, az Iszlám Együttműködési Szervezet munkáját, valamint egyéb kezdeményezéseket), a legmagasabb szintű politikai interakciók hatékony hálózata lesz Eurázsiában és Afrikában (ahol a dekolonizáció és a szuverenitás megerősítésének folyamatai szintén folytatódnak, legalábbis néhány államban, különösen a Száhel-övezetben). Eurázsia és Afrika pedig az a „világsziget”, amelytől a világ többi része valójában függ.
Mindezek arra utalnak, hogy szükség van az elavult mechanizmusok kiigazítására és az erőltetett nyugati minták elkerülésére, beleértve a nemzetközi jog alapvetően új alapjainak meghatározását.
Míg a policentrikus világ még nem öltött formát, és átmeneti állapotban van, addig a dübörgő multipolaritás aktívabb cselekvést és munkát igényel a jövőre nézve.
(Oriental Review nyomán Szent Korona Rádió)