Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Elcigányosodó

Hanyatló Magyarország: a fiatalok 20%-a cigány

Somogyi András Orbán nyaralásán indokolatlanul alacsony mércével élcelődő műsora után már beszámoltunk róla, hogy a cigányok elérték az 1 milliós létszámot. Most ez ismételten megerősítésre került. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A Demokrata interjút készített a cigányság demográfiai helyzetéről Forgács Istvánnal „cigányügyi szakértővel”. Az interjú során ismételten szóba került, hogy mennyien is lehetnek a cigányok hazánkban.

Egyes szélsőséges cigány „jogvédők” sokszor dobálóznak  1,5 és 2 milliós számokkal, mely a magyarországi összlakosság 20%-át jelentené. Forgács elmondta, hogy a 2022-es népszámláláson mindössze kétszáztízezren vallották magukat cigánynak, ami a társadalomnak alig több mint 2%-a. A két adat között tízszeres eltérés van. Mégis mondhatjuk azt, hogy a másfél milliós adat sokkal közelebb áll a valósághoz, mint az, hogy továbbra is az alacsony létszámról beszéljünk.

Forgács is hangsúlyozza, hogy aki kiemeli a homokból a fejét, elhagyja a jól szituált, szinte csak fehérek lakta területeket, és vidékre utazik, az szembesül a valósággal. Hiszen jól tudjuk, hogy teljes elcigányosodott vármegyéi, vármegye részei vannak már Magyarországnak.

Forgács szerint,

„reálisan nézve a cigány lakosság száma valahol egymillió fő környékén lehet, ami a teljes lakosság mintegy tíz százaléka.”

A megoszlás persze aránytalan. Hiszen bár óriási problémák vannak városokban a cigányokkal, a létszámuk mégis vidéken nagyobb.

Ami azonban még nagyobb probléma, hogy arányuk a fiatalabb generációk felé haladva folyamatosan nő.

„a cigányok aránya a fiatalabb generációkban sokkal magasabb. A tíz év alatti korosztályban ez az arány tizenöt, az öt év alattiaknál pedig húsz százalék fölött sejthető. Azaz minden negyedik-ötödik gyermek ebben a korosztályban cigány származású lehet”

– mondta.

Így szerinte a többségi társadalom kénytelen lesz elfogadni azt, hogy a közeljövőben a társadalom sokkal nagyobb arányát fogják kitenni a cigányok, mint amit manapság érzékelünk. Amit ő tárgyilagosan megállapít, az sötét jövőt fest a gyermekeink elé:

„Gyermekeik és unokáik is sokkal több cigánnyal fognak együtt élni a magyar társadalomban, mivel az alsó korosztályokban ezek az arányok magasabbak.”

A radikális, szinte visszafordíthatatlan változás a küszöbön van, ugyanis Forgács előrevetítése szerint: „2050-ig a mostani tízszázalékos arány felkúszhat tizennyolc-húsz százalék környékére, azaz a jelenlegi egymillió cigányból kétmillió lesz.”

A rasszkeveredésről, a magyar haza elcigányosodásáról természetesen ő nem beszél baljósan, arról ugyanakkor finoman igen, hogy ez a cigánytöbblet milyen életet fog élni? Integrálódnak valamilyen szinten a társadalomba, vagy többségük az underclasshoz tartozva, környékek teljes lepusztításával és leélésével a manapság is jól tapasztalható szubhumán létet választja?

„A fő kérdés mégiscsak az, hogy vajon a cigány mozdonyvezető, varrónő és villanyszerelő jól végzi-e a munkáját, azaz a társadalmon belül megnő-e az eltartottak vagy az eltartásra szorulók aránya” – fejezi ki finomabban a fentieket saját megfogalmazásában.

A cigányok többségbe kerülése továbbra is szembeötlő, ha népesedési arányszámokat is megvizsgálunk. Míg a magyarok termékenységi rátája csupán 1,4, addig a cigányoké 2,8 (de ez a szám volt már 3 fölött is, ami nagy mértékű népességrobbanásra utal).

Forgács az interjúban forró talajra lép, ugyanis arról kezd el értekezni, hogy a cigányok körében tapasztalható magas születési rátát le kell csökkenteni, mely szerinte a cigányság polgárosodásával érhető el. Arra most részletesebben nem térünk ki, hogy mennyire tartjuk reálisnak a cigányság polgárosodását, ha több száz év alatt nem lehetett rábírni őket a normális életvitelre, de mindenesetre mindenkinek ajánljuk, hogy ezen elgondolkozzon.

Zárásként is érdekes gondolatokat fogalmaz meg, ugyanis az elcigányosodás problémájának megoldására a cigány termékenységi ráta csökkentése mellett szerinte javallott a többségi társadalom (tehát a magyarok) termékenységi rátájának növelése, hiszen ez az arányokban is változásokat hozna el.

 „A lényeg az, hogy a magyar népesség növekedjen és mindeközben a felelősségteljes gyermekvállalás minden közösségben előtérbe kerüljön. Azokban a falvakban, ahol a többségi lakosság elöregedett és a fiatalok elköltöztek, a cigány családokban sok esetben négy, öt vagy akár hat gyermek is születik. Az idősek, nyugdíjasok kihalásával és a fiatalok elvándorlásával szinte csak a cigány családok maradnak, akik újra és újra gyermeket vállalnak.”

– mondta az előbbiekben említett gondolatok fonalában.

Szerinte attól nem kell tartani, hogy többségbe kerülnek hazánkban a cigányok, de azon területeknek és településeknek a száma meg fog nőni, ahol helyi szinten túlnövik a magyarságot, mint ezt látjuk már most számos településünkön. És szerinte ez a folyamat megállíthatatlan.

Az a legendás cigány gyerek szeretet: vizeletes, szaros gyerekek kutyatápon éltek

Cigány gyermekszeretet legendája: Négy unokájukat erőszakolták meg a cigány nagyszülők a szülők tudtával

(Demokrata nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.

Telegram-posztjaink (2026.07.19.)

A Háttér Társaság a 14 évesekkel való buzeráns együttlétet népszerűsíti; Polgár Judit lehet Magyarország első olyan államfője, aki izraeli állampolgársággal rendelkezik; Franciaország legalizálta az asszisztált öngyilkosságot

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Telegram-posztjaink (2026.07.17.)

Fizetett szabadnap az abortuszért; lecsapott a svéd pedofilvadász-csoport; éjszakai lezárást terveznek a pécsi Dóm téren a rongálások miatt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.