„Bizonyíték hiányában” megszüntették a vádakat az 5 éves kislányt erőszakoló pedofilok ellen

Az életfogytig tartó börtön mellett kasztrálás is járna az ilyen pedofiloknak. A törvény és a „kiváló” magyar gyermekvédelmi rendszer sajnos egyiket sem engedi, de még azt sem, hogy egy egyértelmű esetben elítéljék a pedofil gyanúsítottakat. Sőt, ejtettek ellenük minden vádat! A szexuális abúzus során akkor még 5 éves kislány viszont egy életre szóló traumát és […]
Hét szabadon engedett palesztin fogoly is kórházba került az izraeliek kínzásai miatt

A Palesztin Foglyok Szövetsége szombaton bejelentette, hogy hét palesztin túszt, akiket szombaton engedtek szabadon a tűzszüneti megállapodás keretében zajló ötödik fogolycsere részeként, kórházba szállítottak súlyos egészségi állapotuk miatt, amelyet izraeli kínzás okozott.
Kevesebb mint két hét alatt bekövetkezett a harmadik súlyos légi baleset az USA-ban

Mind a tíz ember életét vesztette a Bering Air repülőgépén, amely csütörtökön tűnt el a radarképernyőkről Alaszka felett – közölte az amerikai parti őrség szombaton. A baleset okát egyelőre nem tudni.
Dugin: A trumpizmus forradalma – Mit várhatunk a cionista showmantől? (I. rész)

Dugin készített egy összeállítást még Trump beiktatása előtt, melyben azt tekintette át, hogy mit is várhatunk a Trump-kormányzattól. Az orosz gondolkodó szerint forradalmi változásoknak lehetünk tanúi az Egyesült Államokban. Érdemes ezeket a prognosztizált irányvonalakat áttekinteni a beiktatása óta lezajlott eseményeket figyelembe véve.
Símaszkban, háromszoros túlerővel támadtak hátba egy férfit az antifák

A 2023-as eseményekhez hasonlóan most is történt antifa támadás, ami ismét terrorista cselekedetre hajaz. Hárman, símaszkkal fejükön támadtak hátba egy férfit.
Börtönnel és kitoloncolással vetnek véget a migráns németországi „nyaralásának”, azaz agresszív tombolásának

Bár Németország a migránssimogatásáról híres, van még, ami nekik is sok. Ezúttal egy kiemelkedően beilleszkedő polgártárssal volt dolga a németeknek. Azt állították, hogy a néger csak nyaralásképp tartózkodik Németországban, ezalatt pedig sorozatos bűncselekményeket követett el, többek közt megharapott egy eladót.
Tunézia a normalitás mellett: Több tucat embert tartóztattak le az LMBTQP-lobbival szembeni fellépés során

A tunéziai hatóságok több tucat aberrált személyt tartóztattak le „szexuális irányultságuk” vagy „nemi identitásuk” alapján az elmúlt néhány hónapban. Szeptember és január között több, mint 80 embert, főként homoszexuális „férfiakat” és transznemű „nőket” gyűjtöttek össze. Ezáltal Tunézia a normalitás mellett foglalt állást.
Csupán a fejetlen és eldurvult világot ábrázolják zenéjükben? – Gondolatok a zene alászállásáról (II.rész)

Károlyi Tamás Artifex II. című műve második részletében a nyugati zene történeti „fejlődésének” metafizikai és tradicionális szempontú kritikai elemzését folytatja. Bemutatja, hogyan távolodik el a nyugati zene fokozatosan a tradíciótól, folyamatos változáson megy keresztül, míg végül csak a kiüresedett, üzenet nélküli modern hangok maradnak.
Önérzeteskedik az Apple: Eddig lehallgatták a felhasználókat, de nem akarnak szivárogtatni a brit kormánynak

Az ördögi Apple mindig híres volt arról, hogy gátlástalanul gyűjtik az adatokat a felhasználóikról, azonban most „önérzetesek lettek a kis latorok”. A brit belügyminisztérium szintén pofátlan módon azt kérte tőlük, hogy szivárogtassanak információkat az emberekről, a vállalat azonban erre nemet mondott.
Több ezer éves kincsesbányát fedeztek fel a Bükkben

Évezredekig rejtőztek az értékes tárgyak a föld alatt, bármelyik kiránduló megtalálhatta volna.