vasárnap, március 16, 2025
4.9 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Több ezer éves kincsesbányát fedeztek fel a Bükkben

Évezredekig rejtőztek az értékes tárgyak a föld alatt, bármelyik kiránduló megtalálhatta volna.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Magyarországról régóta köztudott, hogy számtalan értékes régészeti lelőhellyel büszkélkedhet. Egészen különleges tárgyakat találtak már nálunk, amiből következtetni tudtak az évszázodakkal ezelőtt élt emberek életmódjára, harci technikájára, vallási szokásaika. Ez az izgalmas lista nem olyan régen ismét bővült, mivel a Bükk észak-nyugati részén, pontosabban a Verebce-hegy tetején egy ősi falu maradványait tárták fel. A szakemberekből álló csapat elszenesedett épületeket találtak, majd arra következtettek, hogy a falu egy támadás során semmisült meg, a Kr. e. 6-7. században.

EGY KINCSESBÁNYÁT IS FELFEDEZTEK A KÖZELBEN

A környező területet fémdetektorral derítették fel, aminek komoly eredménye lett: 60 mint 60 bronz- és vastárgy került elő. Úgy tűnt, hogy ezeket sietve ásták el az ostrom alatt, hogy megvédjék a kincseiket az ellenségtől. A város lakóinak ez a lépése egy igen szomorú tényre is rávilágít: a támadás hirtelen történt és igen erőszakos volt.

 

MEGVIZSGÁLTÁK AZ ÉRTÉKES GYŰJTEMÉNYT, MELY HOSSZÚ IDŐK ÓTA VÁRT A FÖLD ALATT A MEGTALÁLÁSRA.

Főképp ékszereket és lószerszámokat tartalmazott, amiket jobban megvizsgálva érdekes összefüggéseket fedeztek fel. Az ELTE BTK Régészeti Intézmények a közleményében fejtették ki, hogy ez alapján közük lehet a délkelet-európai kulturális élethez, de a Balkán térségekben talált leletekkel is erős hasonlósgot mutat. Ez alapján a falunak kiterjedt kereskedelmi hálózata volt, amely még a vaskorban kötötte össze a falut távoli közösségekkel.

AZT IS SIKERÜLT MEGFEJTEN, HOGY KI LEHETTEK A KEGYETLEN TÁMADÓK

A Dédestapolcsánynál Verebcén található falut a pontusi sztyeppéről (mai Ukrajna és Dél-Oroszország) származó szkíta harcosok égették porig. Ezt erősíti meg az is, hogy több száz szkíta bronz nyílhegyet találtak szerte a környéken. A támadás oka is kiderült: a föld alatt értékes anyagok rejtőztek, a helyszín pedig igen ismert vasfeldolgozó központként működött. A vas magas koncentrációja és nagyjából 600 tárgy utal a város jelentős ipari szerepére. A kifejezetten bronz- és vaskor specializálódott egyetemi kutatók immár 6 éve követik figyelemmel a projektet és már a harmadik hivatalos ásatási szezont kezdték meg. A munkában egyéb szakemberek, illetve helyi önkéntesek is segítik őket.

Több ismert európai régész is csatlakozott hozzájuk, például Bernard Heeb, berlini régész, akinek az őskori kohászat az egyik fő szakterülete. Martin Golec, az Olmützi Egyetem professzora pedig felbecsülhetetlen értékű régészeti ismereteit adta hozzá a projekthez. Az egyik kiemelt közreműködő Mogyorós Péter volt, aki az ELTE diákjaként vett részt a projektben, neki a fő érdeklődési köre a népvándorlás kori társadalmak.

A projekt nem titkolt célja az ismeretek bővítése mellett az, hogy a régészek következő generációjának lehetőséget biztosítson arra, hogy testközelből élhessék át és ismerhessék meg az általuk választott szakma szépségeit és nehézségeit, ezzel valódi gyakorlati tapasztalatot szerezve.

AZ IZGALMAS ÁSATÁSRÓL VIDEÓFELVÉTEL IS KÉSZÜLT, MELYET ITT TEKINTHETSZ MEG:

Legfrissebb

Befellegzett a Szabad Európa Rádiónak – Trump megvonta az USA támogatásait

Az Egyesült Államok által finanszírozott médiacsatornák – köztük a...

Macron továbbra is az oroszok presszionálásában látja a sikert, mert az eddig is annyira bevált

Emmanuel Macron francia elnök szerint egyértelműnek kell lennie a...

Sovinizmus: Egy törvénytervezet szerint meg sem lehetne szólalni oroszul az ukrán iskolákban

Egyre erőteljesebb Ukrajnában az orosz-ellenes sovinizmus. Most az orosz...

Marco Rubio: A dél-afrikai nagykövetet nem látják szívesen az USA-ban

A pénteki napon Marco Rubio amerikai külügyminiszter X bejegyzésében...

Kategóriák

Befellegzett a Szabad Európa Rádiónak – Trump megvonta az USA támogatásait

Az Egyesült Államok által finanszírozott médiacsatornák – köztük a...

Macron továbbra is az oroszok presszionálásában látja a sikert, mert az eddig is annyira bevált

Emmanuel Macron francia elnök szerint egyértelműnek kell lennie a...

Sovinizmus: Egy törvénytervezet szerint meg sem lehetne szólalni oroszul az ukrán iskolákban

Egyre erőteljesebb Ukrajnában az orosz-ellenes sovinizmus. Most az orosz...

Marco Rubio: A dél-afrikai nagykövetet nem látják szívesen az USA-ban

A pénteki napon Marco Rubio amerikai külügyminiszter X bejegyzésében...

Lakatos Márk nem nyilatkozik, hiába adott neki lehetőséget Ábrahám Róbert

Ábrahám Róbert Lukács Adorján társaságában megpróbálta megiterjúvolni a pedofil...

Gaudi: “Küldetésünk, hogy az igazságosság és szabadság mellett kiálljunk!”

Dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője fogalmazta...

Komjáthy Jenő: Magyar vagyok

Komjáthy Jenő (1858 – 1895) versét ajánljuk március idusára....

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55