szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Jön a Hadak Útja második állomása: 100 Katona Emlék- és Teljesítménytúra

Gőzerővel indult meg a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom túrasorozata, a Hadak Útja 2025-ben, ugyanis közel másfélszer annyi érdeklődő jelent meg az első állomáson Balassagyarmaton, mint a korábbi években. A túrasorozat második állomásaként – ez az éremhez vezető második lépcsőfok – Esztergomban kell megbirkózni a 45 km-es távval. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Sokaknak nem ismeretlen már az esztergomi 100 katona hősies tette, ugyanis idén már negyedik alkalommal kerül megrendezésre a HVIM egyik „legfiatalabb” túrája, a 100 Katona Emlék- és Teljesítménytúra. A tavaly újraélesztett túrasorozatba ráadásul mindenféle hiányérzet nélkül képes volt integrálódni, hiszen a vármegyés túrákat elsősorban a hősiesség, a magas emberi minőség az, ami összeköti:

„A hadak útja nem a gyávák útja, nem a modernek kényelmessége és nem is egyfajta menekülés a természetbe. Harc van, önfeláldozás és az akarat diadala!”

– olvasható Barcsa-Turner Gábor, a HVIM társvezetője és a Farkasok parancsnokának lélekemelő írása a Hadak Útja Túrasorozat pecsétgyűjtő füzetében.

Nagy Norberttől, a túra főszervezőjétől azt is megtudtuk, hogy idén fém jelvénnyel is készülnek a leghosszabb távot teljesítőknek:

„Többször bejártuk már a túra útvonalát, tehát mi, szervezők tisztában vagyunk azzal, hogy a 45-ös táv nem csupán egy sétagalopp az erdőben, igenis igényel némi kitartást az arra vállalkozótól. Éppen ezért idén egy fém jelvénnyel készülünk azoknak, akik azt szintidőn belül teljesítik. Természetesen mindemellett a 45-ös kitűző továbbra is elérhető marad. Mindenkit buzdítunk a táv – és önmaga – legyőzésére, mert nemcsak, hogy egy oklevéllel és jelvénnyel lesznek gazdagabbak, de az élményt is magával vihetik, melyről mi, szervezők és pontőrök gondoskodunk.”

Nem utolsó sorban ráadásul a 45-ös táv teljesítése az egyik feltétele a túrasorozat folytatásának. A szervezők már egy korábban kiküldött hírlevélben részletezték, hogy 12 éves kor alatt a második táv teljesítését is elfogadják, ami a 100 Katona Emléktúra esetében a tavaly bevezetett 28 km-es kör lesz. Természetesen ez a körtúra is tartogat sok olyan elemet, amit a 45-ös: pazar kilátópontok, szívdobogtató emelkedők, és minden olyan ellenőrző pontot érint, ami kihagyhatatlan a túra szellemisége szempontjából. A családbarát, vezetett 8 km-es kiskör is megmarad természetesen, mely hiába rövid, azért tartogat kihívást, ugyanis olyan szakaszt jár be, mely igényel némi túrázási gyakorlatot, gondoljunk csak a Sas-hegyről lefelé tartó szakaszra vagy a Hideglelős kereszthez vezető útra. Éppen ezért arra kérnek mindenkit, hogy csak saját felelőségre induljon el és tartsák be a szervezők kéréseit.

Az esemény megtalálható a tturak.hu túranaptárjában (klikk ide), Facebook eseményként, nevezni pedig ezen a linken lehet.

Távok

45 km

Rajt helyszíne: Esztergom, Búbánatvölgy, Parkoló | 2500 Esztergom, Fárikúti út

Rajt időpontja: 2025.03.22. 07:00 – 09:00

Nevezési díj: 3200 HUF

Útvonal: Esztergom, Búbánatvölgy, Parkoló – Enyedi halála – Fekete-hegy – Pilis-nyereg – Vaskapu-völgy – Mária-pad – Két-bükkfa-nyereg – Ráró-hegy – István-hegy – Hamvaskői-út – Pilismarót – Őrhegy-Hideglelős-kereszt – Esztergom, Búbánatvölgy, Parkoló

28 km

Rajt helyszíne: Esztergom, Búbánatvölgy, Parkoló | 2500 Esztergom, Fárikúti út

Rajt időpontja: 2025.03.22. 07:00 – 09:00

Nevezési díj: 2500 HUF

Útvonal: Esztergom, Búbánatvölgy, Parkoló – Búbosbanka utca – Enyedi halála – István-hegy – Ráró-hegy – Hirsch-orom – Miklós deák-völgyi tavak – Pilismarót – Őrhegy-Hideglelős-kereszt – 100 katona emlékhely, Szamárhegy – Búbánatvölgy, Parkoló

8 km

Rajt helyszíne: Esztergom, Búbánatvölgy, Parkoló | 2500 Esztergom, Fárikúti út

Rajt időpontja: 2025.03.22. 09:30 – 10:00

Nevezési díj: 2000 HUF

Útvonal: Esztergom, Búbánatvölgy, Parkoló – Őrhegy – Hideglelős-kereszt – Esztergom, Búbánatvölgy, Parkoló

A célban minden indulót megvendégelnek egy tál meleg étellel, mely idén üstben készült paprikáskrumpli lesz.

100 katona 2025

A túrasorozat további állomásait is érdemes bevésni a naptárunkba:

    1. Szent Korona Emlék- És Teljesítménytúra 2025/03/29 (Facebook esemény) (Nevezési link)
    1. IV. Béla Emléktúra 2025/05/24
    2. Selmeci Őrjárat Emlék- és Teljesítménytúra 2025/08/02
    3. Rongyos Gárda Emléktúra 2025/09/06
    4. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra 2025/09/20

(Szent Korona Rádió)

HVIM: László Balázst nem tartottuk soha „vezérnek”, de még komoly embernek se

Milyen lenne az ideális Magyar Honvédség? – Itt a Válaszcsapás legújabb adása

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55