kedd, február 11, 2025
-0.9 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Áldozatkultusz helyett hőskultuszt! – Hirdette a HVIM a balassagyarmati túráján

Január utolsó hétvégéjén, immáron 15. alkalommal rendezte meg a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom a Legbátrabb Város Emléktúrát. A balassagyarmati túrával emlékeznek és emlékeztetnek a 106 évvel ezelőtti csehkiverés dicső tettére. Ezúttal is bebizonyosodott, hogy a túratársadalomban van igény a hőskultusz fenntartására, hiszen rekordszámú induló jelent meg, közel 130 fő, akik közül a Hadak Útja Túrasorozatra is több mint negyvenen beneveztek.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

 

A túra egy megemlékezéssel vette kezdetét a balassagyarmati vasútállomáson, itt Horváth Gábor főszervező mutatta be néhány szóban a vasutasok fontos szerepét az 1919-es események kialakulásában.

A gyarmati vasutasok voltak a megindítói ennek, hogy gátat szabjanak a betolakodó csehszlovák katonaságnak. Itt beszélték meg, hogy ellenállnak az elnyomásnak.

– emelte ki.

A HVIM az emléktáblán elhelyezett koszorúval tisztelgett a harcok során elhunyt két vasutas előtt. Ezután a több mint száz megjelent buszra szállt, hogy eljusson Magyarnándorba, a gyalogtúra tényleges kiindulási pontjára. Itt is koszorú elhelyezésével emlékeztek a csehkiverés hős bakáira. A magyarnándoriak jó palócokhoz méltón idén is gazdagon megvendégelték az immáron 123 főre duzzadt vendégsereget. A szokásos forró tea, zsíros kenyér elfogyasztása után kezdetét vehette a közel 20 km legyűrése.

A vezetett túrán, annak jellegéből adódóan idén is egymásra találtak a régi jó ismerősök és új barátságok is köttettek. A szinte tavaszias időben kellemesen telt a nagyjából 5 órás gyalogmenet, míg megérkeztek a balassagyarmati Hősök Temetőjébe.

Itt Barcsa-Turner Gábor, a HVIM társvezetője fejtette ki gondolatait a hősiességről, és emelte ki, hogy

áldozatkultusz helyett hőskultuszra van szükség, hiszen a hazáért az életüket áldozókat nem sajnálnunk kell, hanem büszkének kell rájuk lennünk, és példaként kell rájuk tekintenünk.

Többek között párhuzamba állította a csehkiverést a 2006-os eseményekkel, miszerint az utcai harcokból is mindig csak az áldozatokat emelik ki, és a valódi tetteket végrehajtókat folyamatosan lehuligánozzák, hiszen a modern ember szemléletébe nem férnek bele a hősök tettei, azokat nem értik meg. Kiemelte, hogy ne csak a hősök emlékét ápoljuk, hanem merítsünk erőt hősies tetteikből, példaként tekintsünk rájuk és legyünk büszkék őseinkre!

A rendezők mécseseket osztottak minden résztvevőnek, így rótták le kegyeletüket az ott elhantolt, nagyrészt I. világháborús honvédek előtt, de a csehkiverés során elhunyt négy baka síremléke is ezen temetőben található.

@hvim_64Kezdetét vette az idei Hadak Útja túrasorozatunk, melynek első állomása az immáron 15. alkalommal megrendezett Legbátrabb Város Emléktúra volt. #HVIM #Hungary #Magyarorszag #fyp #64♬ eredeti hang – Hatvannégy Vármegye

A túra végállomásán, Balassagyarmat főterén már Csach Gábor, a Legbátrabb Város polgármestere várta a megfáradt túrázókat. Köszöntő szavai és saját főzésű szilvóriuma minden résztvevőt új erővel töltött fel. Beszédében kiemelte, hogy a túra már Balassagyarmat hagyományává vált. 

Végül a túra megálmodója, Dobrocsi Lénárd idézte fel a csehkiverés eseményeit. Ő rámutatott, hogy 

A csehkiverésben részt vevő hősök nem csak Balassagyarmatot védték meg, hiszen a január 29-én lefoglalt csehszlovák dokumentumokban olyan térképeket is találtak, amelyek gyöngyösig szlovák településneveket tartalmaztak.

A résztvevők oklevéllel, kitűzővel gazdagodtak, és persze rengeteg kellemes élménnyel, amit a jó társaság és a Cserhát szépségei nyújthatnak. Cserébe az egész csonkahon minden tájára, de még Felvidékre is viszik a Legbátrabb Város és a hős csehkiverő honvédek, vasutasok, civilek dicső hírét.

Örök dicsőség a hősöknek!

További képek a rendezvényről:

(Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Elege lett a buszsofőrnek, helyrerakta a részegen balhézó utast

Egy szolnoki buszsofőr megunta a pályaudvar környékén részegen randalírozó...

Rekord közelében volt a magyar népességfogyás 2024-ben

Néhány napja tette közzé a KSH a 2024-es születési...

Továbbra is deportálná Gázából Trump a palesztinokat, hiába ellenkezik az egész Közel-Kelet

A Foxnak adott interjút Donald Trump, melyben beszél a...

Cigány gyermekszeretet legendája: Négy unokájukat erőszakolták meg a cigány nagyszülők a szülők tudtával

Gyomorforgató történet derült ki egy idős nyírábrányi cigány párról,...

Lemondott Iohannis – Ideiglenes államfője lesz Romániának

Mivel kezdeményezték a felfüggesztését, ezért inkább lemondott a megismételt...

Kategóriák

Elege lett a buszsofőrnek, helyrerakta a részegen balhézó utast

Egy szolnoki buszsofőr megunta a pályaudvar környékén részegen randalírozó...

Rekord közelében volt a magyar népességfogyás 2024-ben

Néhány napja tette közzé a KSH a 2024-es születési...

Cigány gyermekszeretet legendája: Négy unokájukat erőszakolták meg a cigány nagyszülők a szülők tudtával

Gyomorforgató történet derült ki egy idős nyírábrányi cigány párról,...

Lemondott Iohannis – Ideiglenes államfője lesz Romániának

Mivel kezdeményezték a felfüggesztését, ezért inkább lemondott a megismételt...

Cionista pártcsalád lesz hivatalosan a Patrióták: jön a Likud partnersége

Izrael gátlások nélküli képviselete meg van az Európai Unióban...

LMBTQP főhadiszállást hozhatnak létre Budapesten

Egymilliárd forinttal támogatja meg a főváros a civilek azon...

Dugin: A trumpizmus forradalma – Mit várhatunk a cionista showmantől? (I. rész)

Dugin készített egy összeállítást még Trump beiktatása előtt, melyben...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55