szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Így veri meg a cigány “édesanya” a nyolcéves gyerekét a nyílt utcán (+VIDEÓ)

Csak egy átlagos nap a cigányoknál: a nyílt utcán földre rántotta, majd megverte 8 éves lányát egy cigány “édesanya” a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kécskén. Az eset 2024 nyarán történt, de a videó csak most került nyilvánosságra.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A cigányasszony azt állítja, hogy a gyerek értelmi fogyatékos, és éppen késsel a kezében őrjöngött az utcán, és csak úgy tudta megállítani, hogy megverte. A történtek után a mentők vitték el a gyereket, de nem a verés, hanem mentális állapota miatt. Azóta is gyógyszeres kezelést kap.

A fősodratú médiában azt egyáltalán nem említik, hogy kevésbé népszerű magyar állampolgárokról van szó, pedig a videóból egyértelműen kiderül, hogy egy cigány “édesanya” veri a gyerekét, és ez magyarázatot is ad mindenre. Mégis kik óbégatnának többedmagukkal az utcán egy szabolcsi faluban?

Miért gyújtja fel a cigány a lakókocsit Kistarcsán?!

15 fiatal cigánybűnöző fenyített meg egy fiatalt Kisvárdán

(tenyek.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55