szerda, november 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

15 fiatal cigánybűnöző fenyített meg egy fiatalt Kisvárdán

Kisvárdán január 30-án több, mint egy tucatnyi fiatal cigánybűnöző bántalmazott egy fiút Kisvárdán. A banda arra kényszerítette az áldozatot, hogy letérdeljen és csókolja meg a főkolomposok lábát – számolt be az esetről a Kuruc.info.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Erődemonstrációt szerveznek

“Fontos, hogy a sértett gyermek érezze, nincs egyedül, és sokan kiállunk mellette. Ezért február 4-án (kedden) reggel 7 órakor Kisvárdán, a II. Rákóczi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola előtt gyülekezünk, hogy együtt elkísérjük őt az iskolába. Ezzel is kifejezzük támogatásunkat és azt, hogy az ilyen megfélemlítésnek nincs helye sehol!” – olvasható a felhívás videomegosztások között.

Érdemes megjegyezni, hogy a lincselési kísérletet – a videók hozzászólásainak tanúsága szerint jórészt szintén cigányok ítélik el, illetve a szolidaritási megmozdulásról is úgy nyilatkozik a felvételek egyik közzétevője, hogy “a helyi roma képviselő barátom szervezi az egészet”. (Képzelhető, meddig elérő ajvék lenne abból, ha mondjuk a Betyársereg szervezne erődemonstrációt magyarok védelmében… – a szerk.) Persze jelentheti mindez azt is, hogy csak előre akar menekülni a kisvárdai cigány önkormányzat, de sokkal valószínűbb, hogy cigány belügy állhat a háttérben.

Ezt erősíti, hogy cigányok szervezik az erődemonstrációt, ami az itt látható videóból is kiderül. Készítője Jónás Tibor, aki munkahelyéül a “Magyaroszági (sic!) Romák Országos Önkormányzatát” jelölte meg Fb-oldalán. A közzétett anyagból többek között megtudhatjuk, hogy az áldozatot Márknak hívják, 14 éves, nyolcadikos és nevelőszülőknél él. Kedden reggel szeretnék őt elkísérni az iskolába.

Mindettől függetlenül teljesen elfogadhatatlan, hogy bármiféle taknyos cigánybűnöző bárkit is terrorizálhasson maradék hazánk területén. Persze, amilyen iramban folytatódik a magyarság lélekszámának csökkenése – a cigány népességrobbanással párhuzamosan – lehet, hogy csak a nem is oly távoli jövőbe kaptunk egy kis hátborzongató betekintést.

Az egyik retek várja a jelentkezőket

Szintén a videók alatti hozzászólások között olvasható, hogy az egyik “legkeményebb” pulya egy bizonyos Batta Gábor; Facebook-adatlapja alább látható képeire kattintva érhető el.

cigánybűnöző cigánybűnöző cigánybűnöző

Korábban kölcsönkért az idős hölgytől, most halálra késelte a pénzéért – Így segíts egy cigányon

Cigányok balhéztak a celldömölki rendőrkapitányság előtt

Képünk illusztráció

(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Meghurcolhatják a Svájci Gárda tagját, mert zsidók elé köpött

Antiszemitizmus miatt nyomoznak a Svájci Gárda soraiban, mert az...

Csak ez hiányzott? Belpesti homokos párt alakul?

Humanisták néven, bukott liberális politikusokkal homokos párt alakul.  Kövesd Telegram...

Normalitás útján az ázsiai ország: börtönnel büntetnék az LMBTQP propagandát Kazahsztánban

Többedik ázsiai ország tiltja be a buzipropagandát. Jó látni,...

Jobboldali újságírót vertek a Függetlenségi Meneten ukránpártiak

Nem zajlott le balhé nélkül minden idők legnagyobb Függetlenségi...

Ajvékolnak a cionista diákok a berlini egyetemen a megnövekedett Izrael-ellenesség miatt

Nemtetszésüket fejezték ki a zsidó diákok a Berlini Műszaki...

Kategóriák

Friss kutatás: 300 ezer kilométer hosszú úthálózata volt a Római Birodalomnak

Egy a Scientific Data című folyóiratban közzétett tanulmány, illetve...

Nem sikerült elérni a buzeráns házasság jogának törlését Amerikában

Meggazdagodott két aberrált egy normalitáspárti anyakönyvvezető kárára. Az USA...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55