Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
arab országok

Az arab országok együttesen állnak ki a palesztinok függetlenségéért

Ahogy korábban írtunk róla, Egyiptom és Jordánia is elutasította Trump arra vonatkozó javaslatát, hogy a Gázában élő (visszatérő) palesztinokat hozzájuk telepítsék ki. Most a környező arab országok is kiálltak a palesztinok függetlenségéért, együtt adtak ki közleményt.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A térségben jelen lévő fontos arab országok szombaton elutasították Donald Trump amerikai elnök javaslatát, hogy a palesztinokat a Gázai övezetből a szomszédos Egyiptomba és Jordániába telepítsék át.

Egyiptom, Jordánia, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Katar, a Palesztin Hatóság és az Arab Liga közös nyilatkozatot adott ki, amelyben elutasítanak minden olyan tervet, amely a palesztinok Gázai övezetben és a megszállt Ciszjordániában lévő területeikről való elköltöztetésére irányul.

Trump a múlt hónapban vetette fel az ötletet. Kijelentette, hogy sürgetni fogja Jordánia és Egyiptom vezetőit: fogadják be a Gázai övezet most már nagyrészt hajléktalan lakosságát.

„Egyszerűen csak kitakarítsuk az egészet”.

Hozzátette, hogy Gáza 2,3 milliós lakosságának nagy részének áttelepítése lehet átmeneti vagy hosszú távú. Néhány izraeli tisztviselő már a háború elején felvetette az áthelyezés ötletét.

A közös arab nyilatkozat figyelmeztetett, hogy az ilyen tervek

„veszélyeztetik a régió stabilitását. A konfliktus kiterjesztését kockáztatják, és aláássák a béke és a népek közötti együttélés kilátásait”.

A nyilatkozatot Egyiptom, Jordánia, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Katar vezető diplomatáinak, valamint Husszein al-Sejk, az Izraellel való legfőbb összekötőként szolgáló magas rangú palesztin tisztviselőnek és Ahmed Aboul-Gheitnek, az Arab Liga vezetőjének kairói találkozója követte.

A közlemény szerint várakozással tekintenek a Trump-kormányzattal való együttműködés elé. Fontosnak tartják, hogy „a Közel-Keleten igazságos és átfogó békét érjenek el a kétállami megoldás alapján”. Továbbá felszólították a nemzetközi közösséget, hogy segítsen „megtervezni és végrehajtani” egy átfogó újjáépítési tervet Gáza számára, hogy a palesztinok a földjükön maradhassanak.

„Határozottan és megingathatatlanul” elutasítja Jordánia és Egyiptom a palesztinok kiűzését Gázából

Trump cinkos a gázai népirtásban: Kitelepítené a palesztinokat Gázából

Most építi meg a Gáza gettó 2.0-t Egyiptom?

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.09.21.)

Magyarországon építenek ukrán üzemanyag-tárolókat; dokumentumfilm készült a 2006-os rendőrterrorról; a Die Linke nyerte a berlini választást

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 21.

Telegram-posztjaink (2026.09.20.)

Több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót, többen meghaltak; újabb tartományban lett első az AfD; Szíria elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy katonákat küldjön Jemenbe

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és teljesítménytúra; Eltávolítanák a székelyudvarhelyi „Vándor székely” szobrot a románok; 20 évvel ezelőtt zajlott le az MTV ostroma

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 19.

Telegram-posztjaink (2026.09.17.)

Nyilvánosságra hozták a 2006-os őszi kormányülések eddig titkos jegyzőkönyveit; a német kórházak egy esetleges NATO–orosz háborúra készülnek; Zelenszkij felkerült a világ 50 legbefolyásosabb zsidójának listájára

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 18.

11 év után visszatért Erdélybe a HVIM

11 év után újra Erdélyben a HVIM – interjú az úz-völgyi csata utolsó élő veteránjával

Tizenegy évnyi tiltás és koncepciós eljárás és hosszas vegzatúra után ...

64

2026. 09. 17.