szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

“Az ilyen gyalázatos cselekedeteknek semmi köze az iszlám valláshoz” – megszólalt a Magyar Iszlám Közösség a bombariadó kapcsán

Megszólalt a bombariadó kapcsán a Magyar Iszlám Közösség csütörtökön délután. A közösségi médiában írta meg, hogy elítélik az iskoláknak küldött bombafenyegetéseket.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

„A Magyar Iszlám Közösség mélységesen elítéli a mai napon ismeretlen elkövető által magyar iskoláknak küldött fenyegető levelet, aminek stílusa és hangvétele azt sugallja, hogy a fenyegető muszlim vallású lenne, vagy iszlamista megfontolásból fenyegetné meg támadással a magyar iskolákat”

– írta a közösség a Facebook-oldalán.

Kiemelték, hogy az ilyen „gyalázatos cselekedeteknek” semmi köze az iszlám valláshoz és a muszlimokhoz, és hogy ez a tett az iszlám értékeivel teljes mértékben összeegyeztethetetlen.

Megjegyezték, hogy elítélik és tiltakoznak az ellen is, hogy ezt a tettet meglovagolva bárki is a Magyarországon élő muszlimok ellen uszítson és gyűlöletet keltsen. Hozzátették, hogy Budapesten több száz, maga is gyermeket nevelő muszlim család él, akiknek gyermekei közül sokan szintén a bombariadóval érintett iskolákba járnak, így az eset őket is ugyanúgy érintette.

“Reményeinket fejezzük ki, hogy a hatóságok minél hamarabb felderítik az elkövető kilétét, és a letartóztatása után példás büntetésben részesül. Fohászkodunk a Teremtőhöz, hogy adjon békét és biztonságot Magyarország számára”

– olvasható a Magyar Iszlám Közösség posztjában.

268 magyar iskola kapott bombafenyegetést. Az ügy a Kormányinfón is téma volt. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy börtön vár a fenyegetőre, és nyitottak a Btk. szigorítására.

Nem vallási, hanem kulturális, etnikai (faji) megszállás történik Európában a migránsok által

Sokszor felhívtuk már a figyelmet arra a fontos tényezőre, hogy az a migránsáradat, amely jelenleg Európában tartózkodik és folyamatosan nő, nem vallási alapon akar minket elnyomni. Sokkal inkább faji alapon. A fehér faj kiirtása, leuralása a cél, nem pedig az iszlám hitre való áttérítés. Sőt, a bevándorlók által elkövetett bűncselekményeknek egyszer sem volt köze a valláshoz! Ahogy ebben az esetben sincs.

Magdeburg tanulsága: Nem vallási, hanem etnikai-kulturális kérdés a bevándorlás

Hajtóvadászat indul a robbantásos fenyegetők ellen

Vallási egység: keresztények és muszlimok énekelnek együtt a Közel-Keleti békéért

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55