szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Több amerikai nagyvállalat is visszavonja a LMBTQP irányelveit

A „változó jogi helyzetre” hivatkozva a McDonald’s visszavonja a vállalati vezetésre vonatkozó sokszínűségi céljait az USA-ban – olvasható a Reuters cikkében. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A lap mindezt egy nyílt levélre hivatkozva írja, amit a cég a  franchise-tulajdonosoknak és az alkalmazottaknak is egyaránt megküldött. A döntés sokak szerint a konzervatív lobbi eredményének köszönhető, melynek hatására több más amerikai vállalat is egyre inkább elhagyja az utóbbi években világszerte rájuk erőltetett irányelveket a sokszínűség, egyenlőség és befogadás (DEI) égisze alatt.

A McDonald’s a nyílt levelében egyúttal azt is hangsúlyozza: továbbra is elkötelezett a befogadó környezet megteremtésére, azonban az a követelmény megszűnik, hogy a beszállítói is kötelezettséget vállaljanak a DEI-irányelvekre. A McDonald’s azt mondta, hogy felfüggeszti a „külső felmérésekben” való részvételt – valószínűleg az LMBTQP jogvédő szervezet, a Human Rights Campaign-ra utalva.

A muszlim világban már bojkottálják a McDonald’s-ot

(Vasárnap.hu  nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55