“Az ilyeneket még a gyilkosoknál is rosszabbnak tartanám, mivel sokkal jobb meghalni, mint ilyen gyalázatban élni.” – írja Aranyszájú Szent János Gerecs Szaléz fordításában Az egyházatyák szentbeszédeiből című műben a homoszexualitásról. Az egyházatya kifejti, miért is megy ellen az isteni rendnek és a természetnek az ilyesfajta deviancia.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Miután az apostol előbb a nőket leckéztette meg, a férfiak ellen is kikel e szavakkal: “Hasonlóképen a férfiak is elhagyván a természet szerint való élést az asszonnyal”. (Róm 1,27) És valóban a legnagyobb romlottságnak a jele és mind a két nem rothadt voltát bizonyítja, amikor a férfi és nő ellenségekként állanak egymással szemben, pedig az isteni rendelés szerint a férfi a nő gyámolítója, a nő pedig a férfi segítőtársa. Figyeld csak meg, hogy milyen találón alkalmazza itt a szavait. Mert nem azt mondja, hogy egymást megszerették, vagy hogy vágyódtak egyik a másik után, hanem “Egymás iránt gerjedtek vágyra”. Látod, hogy az egész a mohó vágy következménye, amely nem tud korlátai közt megmaradni? Mert minden, ami az isteni törvényeken túlteszi magát, különleges és természetellenes dolgok után vágyakozik. Így akárhányszor megesik, hogy egyesek elveszítik az étel után való vágyat és földet vagy kavicsokat nyelnek le, mások pedig égető szomjúságtól gyötörve, pocsolya után vágyódnak. Ilyen módon buggyan ki azokból is ez a természetellenes szerelem. Ha pedig azt kérdezed, hogy honnan e vágynak ez a szertelensége, a felelet csak ez lehet: Az Istentől való elhagyatottságból. És honnan ez az elhagyatottság? Attól a bűntől, amely által először hagyták el az Istent.
“Férfiak férfiakon ocsmányságokat műveltek.”
Mikor azt hallottad, mondja továbbá az apostol, hogy gerjedtek, ne gondold, hogy ez a betegség csak a vágynak a következménye. Legtöbb esetben az ő könnyelműségükből, nemtörődömségükből fakadt, és ez lobbantotta lángra a vágyat is. Ugyancsak ezért nem használja a csábítás, vagy kerítés szavait sem, mint egyebütt, hanem azt mondja, hogy műveltek. A bűn náluk tudatos és szándékos cselekedetekben nyilvánult meg. Nem említ rendetlen vágyat sem, hanem teljes joggal ocsmányságot mond. Mert a természetet is meggyalázták, a törvényt is lábbal tiporták. És most nézd ezt a nagy ziláltságot, amely mindkét részről, a férfi és nő részéről támadt. Minden a feje tetejére van állítva. Önmaguknak és egymásnak is ellenségei lettek, mivel olyan harcot indítottak meg, amely nehéz, sokfelé elágazó, változatos, és természetellenesebb, mint a polgárháború. Mert négyféle alakban indult meg a harc, mindegyik terméketlen és törvényellenes volt. Ugyanis nemcsak kétszeres, és háromszoros volt ez a háború, hanem négyszeres. Figyelj csak ide: A kettőnek egynek kellene lenni, értem a nőt és a férfit, “mert – úgymond az írás – lesznek ketten egy testté”. (Ter 2,24) Ezt tette a nemi ösztön, amely a két nemet egymáshoz kapcsolta. Ennek a természetes ösztönnek más irányt adott az ördög és elkülönítette a két nemet és az egy testből megint két testet csinált az Isten törvénye ellenére. Mert ez kimondja, hogy “Lesznek ketten egy testté”, ő pedig az egyet kettéválasztotta. Íme az egyik harc. Azután ez a két fél, részint saját maga ellen, részint egymás ellen kezdett harcolni. Mert az asszonyok megint asszonyokat gyaláztak meg, nemcsak férfiakat, a férfiak viszont egymással kerültek szembe és a női nemmel, akárcsak valamilyen éjjeli harcban. Látod itt a második és harmadik harcot, sőt a negyediket és ötödiket is. De van ezenkívül még egy. Mert a mondottak szerint még a természet ellen is vétkeztek. Az ördög ugyanis tudta, hogy a természetes vágy mégis csak összehozza a két nemet, ezért azon volt, hogy az őket összekötő kapcsot teljesen elszakítsa. Így nemcsak utódok hiányában szűnik meg természetesen az emberi nem, hanem azáltal is, hogy egymás ellen folyton harcolnak. “És elvették megtévedésüknek megfelelő bérét.” (Róm 1,27) Figyelj csak, hogyan mutat rá a baj forrására, a pogány vallási elvekből eredő istentelenségre. Szerinte ennek a megtévedésnek a bére az a bűn. Mert ha a pokolról és a büntetésről beszélt volna, nem talált volna hitelre azok előtt az istentelenek előtt és azok előtt, akiknek az ilyen életmód tetszik, sőt kinevették volna. Ezért bizonyítja nekik, hogy az ilyen élvezetben magában már benne foglaltatik a bűnhődés. Ha pedig ezt nem veszik észre, sőt jól érzik magukat, ezen ne csodálkozzál. Hiszen a bolondok és örültek hányszor okoznak maguknak fájdalmat és művelnek olyan szánalmas dolgokat, hogy mások megsiratják őket, maguk pedig nevetnek és mulatnak ötleteiken. De azért amazok véleményük szerint nem szabadultak meg a büntetéstől, hanem nagyobb a kárhozatuk, mivel azt sem tudják, hogy hányadán vannak. És ebben a kérdésben nem a betegek szavazata a döntő, hanem az egészségeseké.
A pogányoknál mindenesetre ez a szokás, úgy látszik, törvényszerű is volt. Hiszen az egyik törvényhozójuk megtiltotta a rabszolgáknak, hogy szárazra kenjék magukat és hogy fiúkkal nemileg érintkezzenek, ezt a jogot, helyesebben ocsmányságot, a szabadoknak tartva fenn. És ezt nem tartották ocsmányságnak, hanem előkelő és kiválóbb dolognak, minthogy rabszolgák is űzhetnék; ilyesmi csak a szabadokhoz illik. És ez volt a véleménye az igen művelt athénieknek és nagy emberüknek, Solonnak. Mennyi könyv van kiváló bölcselőktől, amelyekben ez a betegség polgárjogot nyert. Mi azonban ennek ellenére sem tartjuk ezt rendes dolognak, sőt szánjuk és megkönnyezzük mindazokat, akik ilyen törvényt elfogadtak. Mert amit ledér nők engednek magukkal tenni, azt engedik ezek is. De ez utóbbi szánalmasabb dolog. Mert azoknak a nemi érintkezése, ha törvényellenes is, de természetes, ez pedig törvényellenes és természetellenes. Ha nem is volna pokol és nem fenyegetne büntetés, akkor is ez a bűn minden büntetésnél rosszabb. És ha azt mondod, hogy jól érzik magukat, ezzel azt is mondod, hogy nagyobb a bűnhődésük.
Mert ha látnék valakit mezítelenül szaladgálni, egész teste sárral összemaszatolva és nemhogy iparkodnék elbújni, hanem még tetszeleg is magának, egyáltalán nem örülnék neki, sőt inkább végtelenül szánnám az illetőt, hogy nem érzi eljárásának undokságát.
Hogy még világosabban szemetek elé állítsam ezt a gazságot, hadd mondjak egy másik példát is. Ha egy hajadont arra ítélnének, hogy egy esztelen állat elhurcolja őt nász-szobába és ő idővel tetszést találna a vele való nemi érintkezésben, nem kellene-e legfőképp azért szánni azt a szegényt, hogy nem érzi ennek az állapotnak a kórságos voltát, és hogy emiatt nem tud már szabadulni tőle? Ez világos mindenki elött. Ha pedig ez az állapot súlyos, akkor az, amelyről előbb szóltunk, nem kevésbé az. Mert saját népétől gyalázatot szenvedni sokkal szomorúbb, mint idegenektől. Az ilyeneket még a gyilkosoknál is rosszabbnak tartanám, mivel sokkal jobb meghalni, mint ilyen gyalázatban élni. Mert a gyilkos elválasztja a lelket a testtől, ez pedig mind a lelket, mind a testet kárhozatba dönti. És akármilyen bűnt emlegetnél, egyet sem tudsz mondani, amely csak megközelítené is ezt a természetellenességet. Ha ezek tisztában volnának azzal, hogy mi történik velük, ezerszer inkább választanák a halált, minthogy ilyesmit elszenvedjenek.
Folytatjuk!
A nyugati egyházak modernizációja miatt növekszik az Ortodox Egyház az USA-ban
(Részlet Aranyszájú Szent János – Az egyházatyák szentbeszédeiből 57-58. oldal)