csütörtök, július 3, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A magdeburgi vásár szervezői előre figyelmeztették a hatóságokat, azok mégsem tettek semmit

Óriási politikai hullámokat ver az öt halálos áldozatot követelő magdeburgi támadás. A tragédia miatt elővették a hatóságokat, ugyanis továbbra sem tisztázott, hogyan tudott bejutni a merénylő az elvileg betonakadályokkal körbevett karácsonyi vásárra autójával.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A legutóbbi hírek szerint a szervezők három héttel a magdeburgi vásár elleni támadás előtt e-mailben figyelmeztették a hatóságokat, hogy van egy gyenge pontja a védelemnek.

Magdeburgban december 20-án a helyi karácsonyi vásáron részt vevő tömegbe hajtott egy 50 éves migrációs hátterű férfi. Mivel Németországban februárban előrehozott választást tartanak, a sajtó és a politika alaposan elkente, sőt, az AfD-re és Elon Muskra kente az elkövető indítékait, így ezen a téren továbbra is sok a kérdőjel.

Ugyanakkor az is nehéz kérdéseket vetett fel, hogyan jutott be a kordonokkal elzárt karácsonyi vásárra autójával az elkövető. A német parlamentben (Bundestag) hivatalos meghallgatás lesz, ahol a hatóságok esetleges mulasztásáról téjákoztatják a képviselőket. A parlament illetékes bizottsága előtt tesz jelentést Nasncy Faeser (szocdem) belügyminiszter, Holger Münch, az alkotmányvédelmi hivatal alelnöke és Simone Borris, Magdeburg polgármestere.

A Welt.de közlése szerint

a karácsonyi vásár szervezői már november végén jelezték a hatóságoknak, hogy a kordonnak van négy gyenge pontja, ahol az autósok meg-megjelennek. Ezek egyikét használta ki a támadás elkövetője is.

A rendőrség szóvivője a nagy közfelháborodás ellenére viszonylag arrogáns választ adott az e-mail hírére. A Bildnek azt nyilatkozta, hogy a szervezők felelnek a karácsonyi vásárok biztonságáért. Majd azt magyarázta, hogy a védelmet ellátó kordonok és rendőrségi járművek „nem tartós blokád” céljából kerültek elhelyezésre.

A rendőrségi biztonsági terv, amely a karácsonyi vásár körüli kordon és járőrök elhelyezését vázolta fel, nem számolt négy kritikus pont védelmével, mivel ezeket nyitva hagyták arra az esetre, hogy mentősöknek kell a karácsonyi vásár helyszínére bejutniuk.

Azon a ponton, ahol a magdeburgi merénylő bejutott a karácsonyi vásár helyszínére, egy rendőrjárőrnek kellett volna állnia a bejáratot őrizendő. Csakhogy az illető nem a bejáratnál parkolt, hanem 15 méterrel odébb, egy taxiknak fenntartott parkolóhelyen. Azt is sokan kritizálják, hogy az eredeti rendőrségi tervekkel ellentétben a gyenge pontokon nem egymástól négy méterre álltak a betonakadályok, hanem több mint hat méterre. Hiányoztak az ezt a hézagot elzáró, eredetileg beígért acélláncok is.

Terrortámadás Magdeburgban, karácsonyi vásárba hajtott egy ateista szaúdi – Hazája többször figyelmeztette Németországot

( Vadhajtások nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Meglátogatták a Balázsékat a “jófej” vármegyések

A HVIM-et vette a szájára a Rádió1, konkrétan a...

Itt tanít a gyerekekre LMBTQP-lobbit erőltető, Pride-on vonagló tanár

Lényegében leuralta a közösségi médiát egy felvétel az idei,...

A buzeránsokat védi a hazai főrabbi

Frölich Róbert országos főrabbi kiállt amellett, hogy Magyarországon teret...

Oroszország is példát mutat – Náluk nincs helye az LMBTQP-lobbinak

Orbán Viktor mestertervével megszervezte az eddigi legnagyobb Budapest Pride-ot....

Kategóriák

Meglátogatták a Balázsékat a “jófej” vármegyések

A HVIM-et vette a szájára a Rádió1, konkrétan a...

Itt tanít a gyerekekre LMBTQP-lobbit erőltető, Pride-on vonagló tanár

Lényegében leuralta a közösségi médiát egy felvétel az idei,...

A buzeránsokat védi a hazai főrabbi

Frölich Róbert országos főrabbi kiállt amellett, hogy Magyarországon teret...

Oroszország is példát mutat – Náluk nincs helye az LMBTQP-lobbinak

Orbán Viktor mestertervével megszervezte az eddigi legnagyobb Budapest Pride-ot....

Drogterjesztő cigányok kezén kattant a bilincs Salgótarjánban

Egy 45 éves férfi és a 43 éves felesége...

A paraszti gasztronómia királya: a rég elfeledett slambuc

Nemcsak olcsó és finom, de pár alapanyagból elkészíthető ételről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55