Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Elfogta a rendőrség az álorvost, aki injekciókat adott be, és műtőkbe is bement

Elfogták azt a 18 éves fiatalt, aki több magyar kórházba is bement és hol orvosnak, hol pedig orvostanhallgatónak adta ki magát. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint kuruzslással gyanúsították meg a fiatalembert. Nem ő volt az első kamuorvos az éven, korábban már beszámoltunk egy érdi esetről is.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A kuruzslás első hangzásra mint bűncselekmény szokatlanul hangozhat, ez lényegében egy olyan bűncselekmény, amikor valaki orvosi tevékenységet végez, anélkül hogy ehhez megfelelő végzettsége vagy engedélye lenne. Ez magában foglalhatja például gyógyszerek felírását, kezelések alkalmazását, vagy betegekkel való foglalkozást szakmai tudás nélkül. A furcsa neve a régi magyar nyelvből ered, ahol a „kuruzsló” olyan embert jelentett, aki boszorkánysággal, varázslással gyógyítást ígért.

Ma jogilag a betegeket veszélyeztető csalárd gyakorlatokra vonatkozik. Magyarországon a Büntető Törvénykönyv szerint a kuruzslásért egy évig terjedő szabadságvesztés, közérdekű munka, vagy pénzbüntetés szabható ki, ha nem minősül súlyosabb bűncselekménynek.

A nyomozás adatai szerint annak ellenére is egészségügyi szolgáltatás nyújtott a férfi, hogy semmilyen erre jogosító végzettséggel nem rendelkezett. A feltételezett kamuorvost Veszprém vármegyében fogták el tegnap. A fiatalt kuruzslás vétségének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Nemrégiben történt az eset, hogy Székesfehérváron egy férfi heteken át orvostanhallgatónak vagy orvosnak magát kiadva járt kórházakban, és részt vett a szakmai gyakorlatokon, beléphetett a műtőbe, de még injekciót is beadott egy betegnek.

Ezen felül mentős ruhában szállított betegeket a Szent György Egyetemi Oktató Kórházba, és az adataikat, telefonszámaikat is rögzítette. Az álruhás férfi több kórházban is lebukott, hivatalos feljelentés mégsem történt, habár az érintett intézmények értesítették a rendőrséget.

Az Országos Kórházi főigazgatóság hétfőn kiadott közleményében azt írta, hogy rendkívüli jelentésekből értesült a sajtóban is megjelent „sajnálatos és egyben felháborító eseményekről”. A kórházfenntartó az összes érintett – nyugat-magyarországi – intézményben belső vizsgálatot rendelt el, melyek részben lezárultak, részben folyamatban vannak. Azt közölték, hogy a vizsgálatok eddigi megállapításai szerint az ismeretlen jelenléte egyetlen betegnek sem okozott további egészségkárosodást, egészségromlást.

Az OKFŐ utasítására intézményei felülvizsgálták belső szabályozórendszereiket, az intézményekbe és az egyes osztályokra történő belépésre vonatkozó előírásaikat, a kórházak menedzsmentjei felhívták a betegellátó szervezeti egységek vezetőinek és dolgozóinak figyelmét az ellátásban résztvevők személyazonosságának –  egyebek mellett az azonosító kitűzők meglétének – ellenőrzésére, különösen abban az esetben, amikor a gyógyító munkában külső közreműködő vesz részt. Az OKFŐ intézkedett arról is, hogy a kuruzslás gyanúja miatt folyamatban lévő rendőrségi nyomozást a kórházak minden rendelkezésükre álló eszközzel támogassák

– írta a közlemény.

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/09/25/eveken-keresztul-praktizalt-egy-kamu-orvos-erden/

( 24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.09.22.)

Arab maffiózó a berlini Die Linke választási partiján; Magyar Péter: Magyarország nem lesz tagja a Kárpáti Nyolcaknak; megbocsátott a férj a három gyermeküket megölő feleségének

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 22.

Farkasok a Mátrában

Családos képzési hétvégét tartottak a Farkasok a Mátrában

A Farkasok olyan képzési hétvégét tartottak a Mátrában, ahová családjaikat ...

64

2026. 09. 22.

Telegram-posztjaink (2026.09.21.)

Magyarországon építenek ukrán üzemanyag-tárolókat; dokumentumfilm készült a 2006-os rendőrterrorról; a Die Linke nyerte a berlini választást

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 21.

Telegram-posztjaink (2026.09.20.)

Több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót, többen meghaltak; újabb tartományban lett első az AfD; Szíria elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy katonákat küldjön Jemenbe

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és teljesítménytúra; Eltávolítanák a székelyudvarhelyi „Vándor székely” szobrot a románok; 20 évvel ezelőtt zajlott le az MTV ostroma

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 19.