Na végre! Titkosszolgálati vizsgálat a Magyar Hangnál

A Magyar Hang három újságíróján hajtott végre hazugságvizsgálatot az Alkotmányvédelmi Hivatal a szíriai álhír miatt. Az ügy nemzetbiztonsági kockázatot vetett fel, de a lap elutasítja a vádakat. A vádak azonban nagyon komolyak és egyesek szerint idegen titkosszolgálati munka is lehet a dezinformáció mögött.
Meghosszabították az óbudai polgármester előzetes letartztatását

Március 20-ig marad letartóztatásban Czeglédy Gergő, Óbuda volt alpolgármestere. A korrupcióval gyanúsított politikus ügyében tovább folyik a nyomozás.
Márton Áron közelebb került a szentté avatáshoz

Ferenc pápa elismerte Márton Áron püspök hősies életszentségét, és engedélyezte tiszteletreméltóvá nyilvánítását. Az erdélyi püspök boldoggá avatásának következő lépése egy csoda bizonyítása lesz.
Nyugati hipokrácia: Ismét nő az orosz gáz aránya az uniós országokban

Többek között Spanyolország, Franciaország, Hollandia és Belgium is importálnak tartályhajókon orosz cseppfolyósított földgázt.
Elfogta a rendőrség az álorvost, aki injekciókat adott be, és műtőkbe is bement

Elfogták azt a 18 éves fiatalt, aki több magyar kórházba is bement és hol orvosnak, hol pedig orvostanhallgatónak adta ki magát. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint kuruzslással gyanúsították meg a fiatalembert. Nem ő volt az első kamuorvos az éven, korábban már beszámoltunk egy érdi esetről is.
Az európai vezetők már tárgyalnak, akár 100 ezer katonát küldenének Ukrajnába

Az európai vezetők már tárgyalásokat folytatnak arról, hogy milyen összetételű és mekkora méretű haderőt kellene bevetni Ukrajnában, de még arról sem tudtak megegyezni, hogy milyen célból küldjenek katonákat. Az még kérdéses, hogy mennyi katonáról lenne szó, de a lépés minden bizonnyal komoly megterhelést jelentene az európai szárazföldi erőkre.
A jakobinus terror mártírjait avatta szentté a katolikus egyház

A Nagy francia elsötétedés, vagy ismertebb nevén nagy francia forradalom a világtörténelem egyik legalantasabb és legerőszakosabb pillanata, melyet mégis tudatlanok, félrevezetettek és a véres terror örökösei ujjongva ünnepelnek. A modernitás nagy terrorjában ugyanakkor sokan álltak ki a tradicionális világrend mellett, például apácák is. Őket kanonizálja most a katolikus egyház.
Az embernek nem félnie kell őt, hanem szeretnie – Eckhart mester karácsonyi prédikációja III. rész
Eckhart mester karácsonyi prédikációjának harmadik részletében a valódi Istenszeretet szükségességét és az Istentől rettegők balgaságát helyezi a középpontba.
Röszke-Brüsszel migránsjárat is csak propaganda volt – Térdet hajt a Fidesz az EU-nak?

Egy szerdán megjelent határozatban a kormány egyetértését fejezte ki az Európai Bíróság nyáron hozott menekültügyi ítéletében foglalt további intézkedések szükségességével, így Tuzson Bence igazságügyi miniszter és Varga Mihály is feladatot kapott. Az unió által kifogásolt magyar migrációs politika részeként most több százmillió forintot különítenek el, hogy megállítsák a napi egymillió eurós pénzbírság gyarapodását. A szájkarate […]
Teljes káoszt hozhatnak el az inflációkövető adók?

Az MNB szerint a kormány azzal, hogy inflációkövető adózást vezet be, csak még jobban megnyomja az infláció mértékét.