szombat, december 21, 2024
4.2 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Eljött a politikai iszapbírkózások kora?

Menczer Tamás szerint a pécsi gyermekotthon előtti összecsapás Magyar Péterrel azt bizonyította, hogy a Fidesz nem hagyja magát. A kormánypárt kommunikációs igazgatója „pszichopatának” nevezte az ellenzéki politikust, és kijelentette: ha kell, a sárba is lemegy, hogy megvédje közösségét. Persze a fidesznél sem hülyék ülnek. Ezek az akciók nem spontán születnek. Nem úgy ébred Menczer hogy ma felkeresi Petit és megmondja neki, merre az arra. Ezzel az akcióval pont a politikától eddig elfordult szavazókat igyekeznek Magyar Péter környezetéből eltávolítani.


Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Menczer Tamás a szerdai kecskeméti sajtótájékoztatóján három pontban foglalta össze, mi is történt a pécsi gyermekotthon előtt, ahol egymásnak feszültek Magyar Péterrel. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint:

  • Magyar azt kapta, amit érdemelt.
  • Az ellenzék választotta ezt a fegyvernemet. „Ők azt választották, hogy van egy buldózerük, aki átmegy mindenkin. És azt gondolták, hogy mi ezt nem tudjuk. De tudjuk.

    És a mi buldózerünk erősebb. Most abban a problémában vannak, hogy látják, hogy vesztettek. Látják, hogy erősebb vagyok Magyar Péternél és mindig is erősebb leszek. Azért személyeskedik, mert vesztett. Tudja, hogy erősebb voltam és mindig erősebb is leszek.

  • Menczer szerint miután Magyarék vesztettek, elkezdtek egy stílusvitát.

A Fidesz kommunikációs igazgatója ezután arról kezdett el beszélni, hogy nem gyerekkori vágya, hogy „pszichopatákkal földharcot vívjon, ugyanakkor elég volt Magyar hazugságaiból”. Ha egy pszichopata megtámadja a közösségét, -folytatta -akkor ő azt mindig meg fogja védeni, szerinte ez egy szóvivő dolga.

Ha Pszichopeti a jövőben is megtámadja a közösségemet, mindig számíthat rám. Nem leszek a jövőben sem finnyás. Ott van ő a sárban, ha oda kell lemenni hozzá, lemegyek, ha földharcot kell vívni, akkor földharcot vívok.

A Telex újságírója rákérdezett Menczernél arra, mennyire tartja azt vállalhatónak, hogy egy gyerekotthon előtt olyanokat kérdez a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjétől, minthogy: „Amikor a kidobó kolléga olyan erotikusan átölelte a nyakadat, kaptál-e levegőt?”

Menczer erre a kérdésre támadásba lendült.

Ezek szerint az sem zavarja, ha leköcsögözik önöket? Ízlés dolga, ki szereti, ki nem.

– kanyarodott el teljesen a kérdéstől. „Ha ön szerint Magyar Péter erkölcsileg jobban teljesít, az az ön döntése. A többi magyarnak is lesz döntése. Én azt tudom mondani, hogy újra ott leszek és Kicsi újra számíthat rám” – mondta a kormánypárt kommunikációs igazgatója. Menczer úgy látja, hogy ellenfelük minden eddiginél mélyebben van, „ehhez az emberhez képest Gyurcsány Ferenc egy igazmondó juhász” – tette hozzá.

Menczert ezután arról kérdezték, hogy akciója előtt egyeztette-e valakivel a pártba, amire a kommunikációs igazgató érdemben nem válaszolt, de megjegyezte, hogy

Wéber-csicska Brüsszel Péterekkel

ellentétben kultúrembereknél úgy szokás, hogy két ember megbeszélése két ember között marad.

Menczer a végén odáig jutott, hogy a kérdéseket feltevő újságírónak azt ecsetelte: „Ön védi az ön köcsögözőt. Ehhez Önnek joga van. Ön védi azt, aki a kollegáit a Dunába lökné. Ön egy olyan embert véd, aki tönkretette a családját, akivel a saját fia nem áll szóba”.

Az újságíró igyekezett jelezni neki, hogy ő nem Magyar Péterről kérdezi most Menczert, de a kommunikációs igazgatóról ezek már lepattantak.

Ha nem tetszik a válaszom, akkor ne vegyen részt a sajtótájékoztatón

– válaszolta Menczer, aki a sajtótájékoztatót azzal zárta, hogy „Magyar Péter gyerekei és felesége Magyar Péter-féle szeretetet kaptak. Diktafon és nadrágszíj formájában.”

Menczer vs. Magyar: Kocsmai hangulat egy gyermekotthon előtt

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Többen dezertálnak, mint amennyien meghalnak az ukrán hadseregben?

Az ukránok megkongatták a vészharangot, hogy a frontvonal egyes...

Hivatalosan is Ukrajna nagykövete az álmagyar Sándor Fegyir

Tovább érzékenyítené Zelenszkij a magyarokat az ukránok irányába, ennek...

Legalizálja a deviáns házasságot Japán is?

Japán az utolsó a legfejlettebb gazdaságú országok között, mely...

Csak rajtunk múlik, hogy a valóban fontosra figyeljünk – karácsonyi rendezvényt tartott a HVIM

Idén is elérkezett a várva várt rendezvény, a Vármegyés...

Kategóriák

Többen dezertálnak, mint amennyien meghalnak az ukrán hadseregben?

Az ukránok megkongatták a vészharangot, hogy a frontvonal egyes...

Hivatalosan is Ukrajna nagykövete az álmagyar Sándor Fegyir

Tovább érzékenyítené Zelenszkij a magyarokat az ukránok irányába, ennek...

Legalizálja a deviáns házasságot Japán is?

Japán az utolsó a legfejlettebb gazdaságú országok között, mely...

Trump követelése Orbánnak sem tetszik, hogy a GDP 5%-át költsük honvédelemre

Trump szövetségesének tekintett Orbán Viktornak sem tetszik Trump csapatának...

Tálibok támadtak meg egy katonai támaszpontot Pakisztán területén

Az afgán határtól 40km-re lévő támaszpontot a Pakisztán területén...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55