hétfő, március 16, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Újabb gránátos haláleset Kárpátalján

Az ungvári járási Kisbereznán (Malij Bereznij) három ember életét vesztette gránátrobbanás következtében – számolt be róla a kárpátaljai rendőrség sajtószolgálata nyomán a Kárpátalja.ma.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A rendfenntartókat november 29-én este értesítette egy 14 éves kisbereznai lakos. A bejelentő elmondta, hogy az egyik szobában holtan találta a nagyapját, és nem tudja megmagyarázni a helyzetet.

A hatóság munkatársai a helyszínen három holttestet találtak. A bejelentő 32 éves édesanyja, 55 éves nagymamája, és 70 éves nagyapja is életét vesztette.

A rendőrség a nyomozás során megállapította, hogy az áldozatok az este folyamán alkoholt fogyasztottak, majd a 32 éves nő felkapott egy ismeretlen eredetű kézigránátot, majd kihúzta a biztosítószeget, ami ennek következtében felrobbant.

A szobában tartózkodó három ember azonnal meghalt.

A helyszínelés során a rendőrök a házban további három gránátot találtak. Mindegyiket eltávolították.

Az ügyben eljárás indult. A rendfenntartók vizsgálják a kézigránátok eredetét.

Ukrajnában fokozódik az anarchia: kézigránátot dobtak egy toborzóirodára

Hazavitt háború: egy családi vita kézigránátos gyilkossággá fajult Kijevben

(Kárpátalja.ma nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Zelenszkijnek is kellemetlen lehetett az ukrán páncélautók szállítmánya

Újabb fordulat jöhet az ukrán páncélautók ügyében, ugyanis Mikola...

Válaszcsapás: Ez már a III. Világháború

Szövetségesi rendszerek közötti, több földrészre kiterjedő háborút vív az...

A Nílustól az Eufráteszig: „Nagy-Izrael” terve a Közel-Kelet bekebelezése

A "Nagy-Izrael" terv lassan, de biztosan átalakult "összeesküvés-elméletből" gyakorlattá....

Kategóriák

Zelenszkijnek is kellemetlen lehetett az ukrán páncélautók szállítmánya

Újabb fordulat jöhet az ukrán páncélautók ügyében, ugyanis Mikola...

Válaszcsapás: Ez már a III. Világháború

Szövetségesi rendszerek közötti, több földrészre kiterjedő háborút vív az...

A Nílustól az Eufráteszig: „Nagy-Izrael” terve a Közel-Kelet bekebelezése

A "Nagy-Izrael" terv lassan, de biztosan átalakult "összeesküvés-elméletből" gyakorlattá....

Ukrajna legitim célponttá vált Irán számára

Zelenszkij felajánlkozott, hogy az ukrán drónképességet rendelkezésre bocsátja Izraelnek...

Ráerőlteti a transzneműek többletjogait Bulgáriára az EU

Hiába a normalitáspárti bolgár hozzáállás a biológiai nemekről, ha...

Izrael mellé áll Magyarország a gázai népirtás miatt indított perben

Újabb országok csatlakoztak az ENSZ legfőbb bírósága előtt folyó,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55