Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

4 ember halálra égett egy Tesla belsejében, mert nem nyíltak ki az ajtók a baleset után

A horror baleset Torontóban történt október végén. Balesetet szenvedett egy Tesla, benne 5 utassal. De amikor ennek következtében kigyulladt az elektromos autó, nem nyíltak ki az árammal működő ajtók, így bennégtek az utasok.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Négyen életüket vesztették Torontóban, miután a Tesla, amelyben ültek, oszlopnak csapódott és lángra lobbant. Az ötödik utas, egy húszas éveiben járó nő megúszta a balesetet, miután egy szemtanú betörte az autó ablakát, így ki tudott menekülni az égő járműből – írja a Futurism.

„Nem tudom, hogy ez az akkumulátor miatt volt-e vagy mi. De nem tudott kiszállni.”

A szemtanú elmondta, hogy amint betörte az autó egyik ablakát, egy sokkos állapotban lévő nő fejjel előre kiesett a kocsiból. Az autó belsejét elborító sűrű füst miatt a szemtanú ekkor még nem vette észre, hogy más emberek is beszorultak a kocsiba.

A szemtanú szerint a négy ember halálával végződő tragédiát a Tesla Model Y hibája okozta, ugyanis az utasok beszorultak az elektromos járműbe. Rick Harper (a szemtanú) szerint a probléma az lehetett, hogy nem tudták kinyitni az ajtókat. 

A rendőrség tájékoztatása szerint a baleset október 24-én történt, miután a sofőr elvesztette uralmát a jármű felett, nekiütközött a szalagkorlátnak, majd nekicsapódott egy oszlopnak, az ütközéstől pedig az autó kigyulladt. A hatóságok még vizsgálják a baleset és a tűz okát.

Az elektromos autók a hibásak most is

A lap szerint azonban az eddigi részletek alapján úgy tűnik, legalább részben a Tesla és más autógyártók által használt elektronikus ajtók a felelősek, ezek kinyitásához ugyanis áramra van szükség, az ellátottság pedig korántsem biztos, hogy adott tűz esetén.

A Tesláknál korábban több olyan eset is volt, amikor autóban ragadt egy-egy személy, a cég szerint azonban ez inkább felhasználói hiba, ugyanis minden autójukban megtalálható vészhelyzeti kioldókar. Ez azonban átfogó ismeretet igényel, amivel nem rendelkezhet minden felhasználó. A Model Y esetében pedig nincs is minden járműben kioldó a hátsó ajtókhoz.

Nem ez az első eset, amikor Tesla belsejében égtek halálra emberek

2019-ben egy ötgyermekes édesapa vesztette életét egy Model S-ben, miután az autó ajtókilincsei nem működtek. 2021-ben aztán majdnem hasonló sorsra jutott egy másik férfi is, ám végül sikerült megmenekülnie az autóból. Szakértők megjegyezték, hogy az elektromos autókat érintő tüzeket sokkal nehezebb eloltani, az égő akkumulátorok lángjainak visszaszorításához ugyanis rengeteg vízre és több órára lehet szükség.

Jó ez a Tesla – 40°C-ban ragadt egy kaliforniai nő az autójában, mert az épp frissített

Újabb Tesla baleset: nem működött a fék, az irányíthatatlan autó egy háznak csapódott

Lemerült Teslában ragadt a kisgyerek, baltával kellett betörni az ablakot

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Túl a komfortzónán! – HVIM Ifjúsági Tábor harmadik napja; Egyiptom is érkezhet a szunnita szövetségbe?; Újra Szalonnán a kassai cigányok

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 13.

Baka András az új köztársasági elnök; Megpróbálták letépni a Szent Koronát a Szabadság hídról; Baltával támadt a rendőrökre a fatolvaj

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 11.

Történelmi pillanat Párizsban; A HVIM ifjúsági táborának második napja, Cigány holokauszt miatt kelt ki magából a tiszás képviselő

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 10.

buzeráns pedofil

Bécsi pedofilt menteget a magyarországi balliberális sajtó

A vadliberális Nyugat pedofília-elfogadtató tendenciája hazánkba is begyűrűzik. Ennek jelei ...

LMBTQP

2026. 08. 10.

Baka András az új köztársasági elnök, Új elnök és merényletek Kolumbiában, Elindult a HVIM Ifjúsági Tábora

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 10.

Rongyos Gárda

Rongyos Gárda Emléktúra – Lépj te is a hősök nyomába szeptember 5-én!

Huszonegyedik alkalommal szervezi meg a Rongyos Gárda Emléktúrát a HVIM ...

64

2026. 08. 8.