Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
A DK szerint a pufajkás gyilkos tábláinak közterületen van a helyük.

Kommunista ivadékok: visszaviszi a DK a leszerelt Horn Gyula táblákat

A DK pofátlanságban úgy látszik verhetetlen idehaza, hiszen a pufajkás gyilkos védelmére keltek.

„A Mi Hazánk a múltba szerette volna helyezni Horn Gyula életművét, de mi visszahoztuk a Memento Parkból a volt miniszterelnök tábláit, és visszavisszük a helyére!” – jelentette be a Demokratikus Koalíció (DK) kedd délutáni Facebook-posztjában.

A közzétett videóban Grézcy Zsolt, a párt szóvivője a pufajkás gyilkost mosdatva elmondja, bár Horn Gyula valóban nagy utat járt be politikai pályája során, 1989-ben mégiscsak ő nyitotta meg a nyugati határzárat, és „Orbán Viktorral szemben sosem élt vissza kétharmados fölényével.” Szerinte ezért nem indokolt a Mi Hazánk hétfői akciója, amikor leszedték a táblát a 13. kerületi helyéről és „titokban, suttyomban” a Szoborparkba szállították.

A Mi Hazánk még hétfőn adott ki közleményt arról, hogy néhány képviselőjük leszerelte és a Szoborparkba szállította a Horn Gyula sétány utcanévtábláit.

Bár már a bíróság is kimondta hogy jogszerűtlen a kommunista gyilkosról közteret elnevezni, ez a szélsőbalos DK-t nem érdekli.

A vármegyések bontásra ítélték a budapesti kommunista emlékműveket

Még mindig van Kun Béla és Lenin utca Magyarországon

(Telex nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.09.22.)

Arab maffiózó a berlini Die Linke választási partiján; Magyar Péter: Magyarország nem lesz tagja a Kárpáti Nyolcaknak; megbocsátott a férj a három gyermeküket megölő feleségének

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 22.

Farkasok a Mátrában

Családos képzési hétvégét tartottak a Farkasok a Mátrában

A Farkasok olyan képzési hétvégét tartottak a Mátrában, ahová családjaikat ...

64

2026. 09. 22.

Telegram-posztjaink (2026.09.21.)

Magyarországon építenek ukrán üzemanyag-tárolókat; dokumentumfilm készült a 2006-os rendőrterrorról; a Die Linke nyerte a berlini választást

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 21.

Telegram-posztjaink (2026.09.20.)

Több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót, többen meghaltak; újabb tartományban lett első az AfD; Szíria elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy katonákat küldjön Jemenbe

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és teljesítménytúra; Eltávolítanák a székelyudvarhelyi „Vándor székely” szobrot a románok; 20 évvel ezelőtt zajlott le az MTV ostroma

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 19.