Semmissé tette a bíróság a Fővárosi Közgyűlés korábbi döntését. Nem viselheti köztér Horn Gyula nevét.
Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
A baloldali vezetésű XIII. kerületi önkormányzat még 2022 májusában kezdeményezte, hogy közterületet nevezzenek el Horn Gyuláról, akiről köztudott, hogy 1956. novemberétől ’57 júniusáig a karhatalmi egységekhez csatlakozva részt vett a forradalom leverésében.
Nem sokkal később döntött a Fővárosi Közgyűlés, a sétány azóta Magyarország harmadik miniszterelnökének nevét viseli.
Egy határozat szerint azonban a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény nyomán közterület vagy közintézmény nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett, avagy olyan kifejezést vagy olyan szervezet nevét, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerre közvetlenül utal.
A mai napon hivatalossá is vált, hogy a XIII. kerületben nem lehet Horn Gyuláról elnevezni közterületet, így
a Fővárosi Közgyűlés döntését ezzel semmissé tette a bíróság.
(Mandiner nyomán Szent Korona Rádió)