szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Nem akarsz buzeránsoknak tortát sütni? 12 évig pereskedhetsz

Elképesztő ügy az Egyesült Államokból: nem akart a keresztény cukrász buzeránsoknak tortát sütni, ezért 12 évi pereskedés várt rá. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az állam legfelsőbb bírósága azért utasította el a Masterpiece Cakeshop v. Scardina ügyet, mert a Phillipset célba vevő ügyvéd nem követte a megfelelő eljárást a pereskedés során – közölték az Alliance Defending Freedom (ADF) keresztény jogvédő szervezet ügyvédei.

„Ez a győzelem véget vet a több mint 12 éves zaklatásnak, és a legfelsőbb bíróság döntése védi Jacket a továbbiakban”

– közölte az ADF online.

A Phillips elleni legutóbbi pert azután indították el, hogy a férfi elutasította egy nemváltást ünneplő torta elkészítését.

Az ügy 2017-ben kezdődött, amikor Autumn Scardina felhívta Phillips denveri cukrászdáját, és egy olyan tortát kért, amelynek kívül kék máza van, belül pedig rózsaszínű, hogy megünnepelje a nemváltását. Jack ekkor közölte vele, hogy hitbéli meggyőződése miatt nem sütheti meg a tortát, ezért Scardina beperelte őt. A felperes direkt azért választotta ki Phillipset a torta elkészítésére, mivel az korábban már pereskedett hasonló ügyben (egynemű házassági torta sütésének megtagadása 2012-ben, 2018-ban végül javára ítélt a bíróság).

Ezúttal azonban az ügy középpontjában nem a deviáns házasság, hanem a transzneműség állt, és a lelkiismereti szabadság, illetve a diszkrimináció ellenes törvények ütköztetése.

„Elég volt! Jacket már több mint egy évtizede rángatják a bíróságokra. Ideje békén hagyni őt”

– mondta Jake Warner, az ADF vezető jogtanácsosa. „A szólásszabadság mindenkié. Ahogy az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága egy korábbi ügyben már kimondta, a kormány nem kényszerítheti a művészeket arra, hogy olyan üzeneteket fejezzenek ki, amelyekben nem hisznek.”

A Masterpiece Cakeshop tulajdonosa 2012 óta megállás nélkül célkeresztben volt, és folyamatosan bíróságokon kényszerült megvédeni hitbéli meggyőződését. 2018-ban Phillips részleges győzelmet aratott az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságán, miután meggyőződése miatt elutasította egy meleg esküvőt ünneplő torta elkészítését.

„Egyetlen amerikait sem szabad megfélemlíteni vagy száműzni a piacról pusztán azért, mert a hitének megfelelően él és dolgozik”

– fogalmazott az ADF egy korábbi nyilatkozatában. „A vallásszabadság ellenzői el akarják venni tőlünk azt a szabadságot, hogy mélyen vallott hitünkkel összhangban éljünk és dolgozzunk. Szélsőséges lépéseket tesznek annak érdekében, hogy megbüntessék a Jackhez hasonlókat, akik hajlandóak kiállni a hitük mellett”.

Súlyosan fogyatékos 4 éves örökbefogadott kislányát erőszakolta meg az LMBTQP propagandista

(Hetek nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55