2024, október 11
14.4 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Magyar Péter is belekeveredett a diákhiteles túlárazási botrányba

100 ezer forintos tanulmányoldalak és 244 ezer forintos diák – a KEHI vizsgálata szerint ezek a túlárazott szerződések állnak a Diákhitel Központ botránya mögött. Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is kapcsolatba került az üggyel, miután az ellenőrzések rávilágítottak, hogy több esetben nem volt valós verseny a szerződések megkötésekor, és erős a gyanú a túlárazásokkal kapcsolatban.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

100 ezer forintért egy egész oldalt, 244 ezer forintért pedig akár egy diát is megcsinált az egyik cég a DiákHitel Központ megrendelésére, miközben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) szerint ezek hol túlárazottak voltak, hol pedig nem állt fent valós verseny a szerződések megkötésekor.

Hónapokkal ezelőtt emlegette először az ellene induló vizsgálatot Magyar Péter, azt állítva, hogy azok a megfélemlítését szolgálták. Most az Átlátszó szerezte meg azt a KEHI-jelentést, amire a Tisza Párt elnöke még az első Partizánnak adott interjújában hivatkozott.

Magyar visszaemlékezése szerint 2020 elején néhány hónapig már külön éltek Varga Judittal, majd egy napon megjelentek akkori munkahelyén a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal emberei, és vizsgálódni kezdtek. A KEHI vezetője – akivel állítása szerint Magyar Péter jóban volt – azt mondta, hogy ez figyelmeztetés, előző este kapott telefont arról, hogy „ki kell ide jönni”. A Tisza Párt elnöke azzal zárta a történet felidézését, hogy miután rendeződött a kapcsolatuk akkori feleségével, lezárták a vizsgálatot, mindenféle megállapítás nélkül.

A lap szerint azonban több kérdéses szerződést is vizsgáltak a hivatal emberei, amelyekből kiderült, hogy egyes ajánlattételek esetében nem állt fent valós verseny, vagy éppen túlárazás történt.

A jelentés megjegyzi, hogy az általuk vizsgált tanulmányok értéke sokszor nem állt arányban az ellenszolgáltatással, miután olyan triviális megállapításokra jutottak, amiket ingyen az internetről bárki letölthetett volna. A KEHI öt céget emelt ki a jelentésében, First Voice Kft., HYPERTEAM Kft., PlanB Magyarország Kft., MESTINT Kft. és a Think & Thank Management Kft.

A Think & Thank Kft. többségi tulajdonosa a Kondorkó POD Kft.-nek, amelynek ügyvezetője Trentin Balázs. Trentin pedig annak a Troia Media Kft.-nek a tulajdonosa, amely ugyan a KEHI jelentésében nem szerepel, de kapott megbízást a Diákhitel Központtól.

TÖBB CÉGHEZ – A TROIA MEDIA KFT.-HEZ ÉS A THINK & TANK MANAGEMENT KFT.-HEZ – IS KÖZE VOLT TRENTIN BALÁZS LAJOSNAK, AKI INFORMÁCIÓK SZERINT JELENLEG A TISZA PÁRT PEST MEGYEI SZERVEZÉSÉBEN AKTÍV.

A PlanB pedig, noha mostanra megszűnt a cég, korábban oldalanként 100 ezer forintért cserébe írt tanulmányt, majd 244 ezer forintos diánkénti áron egy előadást is előkészített.

Az Átlátszó végül megjegyzi, hogy noha ezeket az ügyleteket megemlítik a hivatal jelentésében, vizsgálatra már nem történik utalás, csupán arra, hogy a portfólió szélesítésével tudná növelni a bevételeit a cég, de a hitelállomány csökkenésének megakadályozását nem a fenti ügyletek okozták.

Milliókkal tömte a Fidesz Magyar Pétert

Nem érted, hogy mi a gond Magyar Péterrel? Itt van nyolc indok

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Így köp a nemzetközi jogra Libanonban a cionista terrorállam

Leonid Savin újabb kiváló írásában a cionista terrorállam, Izrael Libanonban elkövetett jogsértéseiről értekezik. Mindegy, hogy hol háborúznak a zsidók, embertelenség jellemzi őket. Kövesd Telegram...

Dugin: Naszrallah halála Izrael apokaliptikus felemelkedését jelzi

Az Antikrisztus eljövetelének újabb állomása? Nagy-Izrael megvalósulása? Mi kell a zsidó terror visszaszorítására? Alexander Dugin gondolatai alább.  Kövesd Telegram csatornánkat Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és...

Megalakulhat az Irán vezette, cionizmus ellenes “NATO”?

Komoly hiányosságát pótolhatja most Izrael a keleti világnak? A Varsói Szerződés felbomlása óta nem volt olyan katonai szövetség, ami méretében felérhetett volna a NATO-hoz....

Az igazságszolgáltatás a törvényt védőket sújtja

Ma már az alkotmány mondja ki, hogy az anya nő, az apa pedig férfi, a gyermekvédelmi törvény pedig egyértelműen rögzíti, hogy a gyermeknek joga...

Legfrissebb

“Egy javíthatatlan, örök idealista vagyok” – Egy vármegyés lány interjúja Füssy Angélával

Az Egy vármegyés lány interjúsorozat legújabb részében Füssy Angéla...

Nem akarsz buzeránsoknak tortát sütni? 12 évig pereskedhetsz

Elképesztő ügy az Egyesült Államokból: nem akart a keresztény...

A Budai Várnegyed példája megmutatja, hogy a baloldali korrupció ugyan olyan, mint a Fideszes

Az I. kerületben leváltották a baloldali önkormányzatot, helyettük a...

TEV-felmérés: Változott a zsidók társadalmi megítélése tavaly október óta?

A Tett és Védelem nevű, zsidó lobbiszervezet felmérést készített...

Az “aberrált, belvárosi, libsi gyerek” kifejezés a legújabb antiszemitizmus

Van a vallási alapú antiszemitizmus (hiszen a zsidók ölték...

Így köp a nemzetközi jogra Libanonban a cionista terrorállam

Leonid Savin újabb kiváló írásában a cionista terrorállam, Izrael...

Idős bácsi gurult az M4-es autópályán elektromos kocsijával

Egy idős férfi elképesztő manőverrel gurult fel elektromos rokkantkocsijával...

Duplájára nőtt a rövidlátó gyerekek száma

Rétvári Bence figyelmeztetése szerint az egyre intenzívebb okoseszköz-használat súlyos...

Magyar Péter állva tapsolta a brüsszeli globalista baloldalt

Magyar Péter beállt a brüsszeli globalista baloldal mögé, miután...

Gaudi-Nagy Tamás a Hűség napjáról

99 évvel ezelőtt tért vissza Sopron és nyolc környékbeli...

Kategóriák

“Egy javíthatatlan, örök idealista vagyok” – Egy vármegyés lány interjúja Füssy Angélával

Az Egy vármegyés lány interjúsorozat legújabb részében Füssy Angéla...

Nem akarsz buzeránsoknak tortát sütni? 12 évig pereskedhetsz

Elképesztő ügy az Egyesült Államokból: nem akart a keresztény...

A Budai Várnegyed példája megmutatja, hogy a baloldali korrupció ugyan olyan, mint a Fideszes

Az I. kerületben leváltották a baloldali önkormányzatot, helyettük a...

TEV-felmérés: Változott a zsidók társadalmi megítélése tavaly október óta?

A Tett és Védelem nevű, zsidó lobbiszervezet felmérést készített...
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55