vasárnap, január 18, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A magyar kórházakban is megjelent az AI vezérelt sebészrobot – mennyi idő kell az első tragédiáig?

Kíméletesebben és biztonságosabban lehet műteni a legújabb sebészeti robottal – állítja az Infostart szerkesztősége. Az új eszközt a Medtronic Hungária Zrt. fejlesztette ki. A nyitóképen látható egy robotasszisztált sebészeti műtő a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Sebészeti Klinikáján.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A Medtronic Hungária Zrt. által kifejlesztett sebészeti robot, a Hugo elsősorban urológiai, hasi, nőgyógyászati problémák esetén használható. A cég ügyvezető igazgatója, Juhász Péter az InfoRádióban elmondta: alkalmazásával kevesebb vérveszteséggel, kisebb hegekkel járnak a műtétek, illetve kevesebb károsodás éri a szervezetet ezzel az eljárással.

Az, hogy ezzel gyakorlatilag egy robot kezébe adjuk az életünket, minden normális emberben rossz érzéseket vált ki.

Mesterséges intelligencián alapuló robotasszisztált sebészeti rendszer “segítheti” a jövőben az urológiai és a nőgyógyászati beavatkozásokat a magyar kórházakban. Az új eszközt a Medtronic Hungária Zrt. fejlesztette ki. A cég ügyvezető igazgatója az InfoRádióban elmondta: a nemrég bemutatott új robotasszisztált technológiai rendszer egy új korszakot nyit mind a Medtronic életében, mind a hazai sebészeti beavatkozások tekintetében. Mint fogalmazott, egy olyan fejlesztésről van szó, amely

„minimál invazív módon, robotkarok segítségével műt, és alapvetően urológiai, hasi, nőgyógyászati problémák esetén használható”.

Magyarországon ilyen eljárást eddig nem alkalmaztak. A cég vezető szerint:

“ezeknek a berendezéseknek a nagy előnye, hogy precízek, sok időt lehet megtakarítani a használatukkal, valamint sokkal biztonságosabban és kíméletesebben lehet velük elvégezni a különféle műtéteket,”

amelyek kevesebb vérveszteséggel, kisebb hegekkel járnak, illetve kevesebb károsodást okoznak a szervezetben.

Meg persze még kevesebb ember lesz az egészségügyben, a gép nem ismert hátrányairól nem is beszélve. Hiszen hallottunk már  olyat, nem is olyan régen, hogy embert ölt a hibás sebészrobot…

Juhász Péter hozzátette: bár a hazai egészségügy is egyre inkább támaszkodni fog a jövőben a robotasszisztált technológiára, ez nem jelenti azt, hogy az orvosok szerepe háttérbe szorulna. Egyszerűen arról van szó, hogy az egyes beavatkozások esetében szorosan együttműködnek a robotok az orvosokkal, amivel csökkennek a műtétek kockázatai és megbízhatóbb eljárásokat lehet alkalmazni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az orvosok konzol segítségével, illetve robotkarok irányításával végzik a precíziós műtéteket.

Mivel egy teljesen új, sok szakember számára ismeretlen technológiáról van szó, a gyártó külön tréningeket, képzéseket tart azokban a kórházakban, amelyek igényt tartanának a berendezésre. Juhász Péter kiemelte: szigorúan veszik az oktatást, hogy megfelelően elsajátítsák a műtő orvosok a robotasszisztált rendszer működtetését. A kurzusok során természetesen gyakorlati képzéseket is tartanak, valamint vizsgázniuk is kell az érintetteknek. Jó hír az orvosoknak, hogy a gyártó kedvezményeket, különféle támogatásokat biztosít a tréningek során.

Szóval megint a pénzről szól minden. Milyen érdekes.

A Medtronic Hungária Zrt. ügyvezető igazgatója közölte: a robotsebészeti technológia Magyarországon az elmúlt egy-két évben tört utat magának. Mint jelezte,

“jelenleg a világon elvégzett összes orvosi beavatkozás 3-4 százalékát teszik ki robotasszisztált műtétek,”

ez az arány az Egyesült Államokban némileg nagyobb. Juhász Péter úgy véli, a következő években világszerte, így itthon is felgyorsul a robotok által végzett műtétek elterjedése.

A Medtronic sebészeti robotját, a Hugót nemrég mutatták be idehaza, és az ügyvezető igazgató bízik benne, hogy a következő egy-két évben több hazai kórházba is eljutnak a berendezések. A cégnek nem ez az egyetlen robotrendszere, ugyanis kifejezetten a gerincsebészeti műtétekre kifejlesztett egy másikat is, amely a Mazor nevet kapta. Ez a robot sebészeti műszerek és gerincimplantátumok precíz pozicionálására szolgál általános gerincműtétek során, valamint navigációs technológiája által lehetővé teszi a sebész számára, hogy pontosan kövesse a műtéti eszközök helyét a beavatkozás alatt, jelentősen csökkentve az operációs időt, az esetleges komplikációkat, kizárva a gerincvelő sérülésének esélyét. Bár jelenleg Magyarországon még nem használják ezeket a robotokat, Juhász Péter reméli, hogy hamarosan lesz rájuk igény idehaza is.

Mi pedig azt reméljük, ha már egyszer betörtek ezek a robotkütyük az egészségügybe, hogy a beteg szabadon választhatja ezek mellőzését a saját műtéte során.

Éljen a technokrácia: Műtét közben gyilkolhatott a sebészrobot

A Tesla gyár egyik robotja saját mérnökére támadt

(Infostart nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Orbán Viktort is meghívta a Gázai Béketanácsba Donald Trump

Az USA Magyarországot – vagy ahogyan Szijjártó Péter külgazdasági...

Lelőtte az apját egy 11 éves gyerek Amerikában, mert elvette tőle a Nintendóját

Gyilkosság elkövetésével vádolnak egy 11 éves amerikai fiút, aki...

Venezuela, Grönland, Irán – Válaszcsapás: Trump a judeokrata világrendért harcol

Venezuela, Grönland, Irán, de hogy kerül ebbe a sorba...

Transzügyekről dönt az amerikai Legfelsőbb Bíróság, tagállami szabályozás a tét

Hosszú évek óta gyakorlat már, hogy a transz sportolók...

A Szír Hadsereg bevonult Aleppó tartományba, összecsaptak a kurdokkal

A Szír hadsereg megkezdte a bevonulást az ország északi...

Kategóriák

Orbán Viktort is meghívta a Gázai Béketanácsba Donald Trump

Az USA Magyarországot – vagy ahogyan Szijjártó Péter külgazdasági...

Lelőtte az apját egy 11 éves gyerek Amerikában, mert elvette tőle a Nintendóját

Gyilkosság elkövetésével vádolnak egy 11 éves amerikai fiút, aki...

Venezuela, Grönland, Irán – Válaszcsapás: Trump a judeokrata világrendért harcol

Venezuela, Grönland, Irán, de hogy kerül ebbe a sorba...

Transzügyekről dönt az amerikai Legfelsőbb Bíróság, tagállami szabályozás a tét

Hosszú évek óta gyakorlat már, hogy a transz sportolók...

A Szír Hadsereg bevonult Aleppó tartományba, összecsaptak a kurdokkal

A Szír hadsereg megkezdte a bevonulást az ország északi...

Pert nyert a kirúgott LMBTQP-lobbista oktató a Pázmány ellen

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem docensét azután bocsátották el,...

Trump vámmal bünteti azokat az országokat, akik kiállnak Grönlandért

Trump úgy próbálja megszerezni Grönlandot, hogy elvonja magáról a...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55