Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

15 éves lányt erőszakoltak meg, majd gátlástalanul hazudnak a cigányok

Pár hete Zádorfalván két fiatal cigány megerőszakolt egy 15 éves lányt. Az egyik elkövető szintén 15 éves, aki elképesztő hazugsággal állt elő a vallomásában.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A nyomozás során megfogalmazott gyanúsítás szerint a 15 éves lány hazafelé tartott a biciklijével, amikor leszólította őt három falubeli „fiatal”. A beszélgetés során a három „fiúból” ketten – ők azóta az ügyben gyanúsítottak lettek – megkérték a lányt, hogy menjen velük, mert mondani akarnak neki valamit.

A lány elkezdte követni őket, ám ahogy egy külterületi részhez értek, a két gyanúsított behúzta őt az út mellett található kétszintes, elhagyatott pinceházba, ahol mindketten megerőszakolták a lányt, majd megfenyegették őt, hogy a történtekről senkinek se beszéljen.

Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésre azt mondta, a két gyanúsított közül csak a fiatalabbik tett vallomást.

– Ebben tagadta a bűnösségét, és azt állította: a faluban találkoztak a lánnyal, aki azt mondta nekik, hogy fáj a combja, mert megrázta őt az áram. Állítása szerint ezt követően elkísérték egy darabig a sántikáló lányt, de semmilyen elhagyatott épületbe nem vitték, és nem is erőszakolták meg – idézte a vallomást az ügyész.

A bíróság négy hónapra elrendelte a két fiatalkorú gyanúsított nyomkövetős, bűnügyi felügyeletét, azzal, hogy engedély nélkül nem hagyhatják el a lakhelyüket.

12 éves lányt fojtott meg a cigány Nyíregyházám

Öntudatlan fiatal nőt erőszakolt meg és fosztott ki két cigány , most mégis kiengedték őket

(Kuruc.Info nyomán Szent Korona Rádió) 

A Háttér Társaság lobbizására több visszautasítás után alkalmasnak ítélték örökbefogadásra a buzeráns párt

A nemzetbiztonsági kockázatot jelentő LMBTQP-lobbiszervezet Háttér Társaság kényszerítésére több, mint ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

XXI. Rongyos Gárda Emléktúra; Dróntámadás Kijevben; Görög vadászbombázó zuhant le

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Gyermekmegrontással és vallásgyalázással készül a Pécs Pride egész hetes agymosó programsorozata

Elkezdődött az idén szeptember 12-én Pécset elöntő buzeráns forgatagot megelőző, ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

Végre lecsaptak a globális Antifa-hálózatra; humanoid robot támadt egy vásárlóra egy oroszországi üzletben; alkotmányjogi puccs történt az Alaptörvény módosításával

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

A Tisza örömmel belépne Manfred Weber pártcsaládjába; rakétatámadás érte Németország egyik legnagyobb erőművét; ukrán belháború

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Krisztofer késes rablásért került a Szőlő utcába, most az őt megregulázó rendész ellen emeltek vádat

A Fővárosi Főügyészség emelt vádat az 50 éves javítóintézeti rendésszel ...

Belföld

2026. 09. 3.