Elkapták a 14 éves Krisztofert, aki megkéselte osztálytársát
A fiatal cigánybűnöző még szeptember elején szökött meg az intézetből, ahova azért került, mert 12 évesen meg akarta ölni osztálytársát, amiért az nem adott neki pénzt.
Toroczkai László nyíltan beszélt a Magyar Péter mögött álló stábról
Talán sokan emlékeznek még arra a Radnai Lászlóra, aki kulcsszerepet játszott a Jobbik tönkretételében és akit szintén Toroczkai buktatott le, még 2018-ban, a Jobbik szakadásának idején. Na ugyan ez a személy áll most a Magyar Péter show mögött, árulta el Toroczkai László az Infórádióban.
Érden második világháborús robbanótesteket találtak
49 darab második világháborús gránát került elő egy építkezés előkészítésekor Érden.
Már több halálos áldozata van az árvíznek Közép-Európában
A hirtelen jött, nagy mennyiségű csapadék miatt kialakult árvizek súlyos károkat okoznak Közép-Európa több pontján is, már több halálos áldozatot is követelt.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság közlése szerint, hosszú ideig elhúzódó árhullámra kell felkészülni
Hosszan elhúzódó árhullámra kell felkészülni, sokáig lesz érvényben harmadfokú készültség az érintett folyókon – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 kedd délutáni műsorában.
Bestsellers lett a Talmud Dél-Koreában
Meglátszik az USA hatása az egyik legnagyobb keleti bábján. Néhány héttel ezelőtt a Hetek nevű filoszemita lap adott hírt róla, hogy Dél-Koreában bestseller lett a Talmud, magyarul az eladási listák élére kúszott fel, adott időszakban a legtöbbet keresett könyv.
A grúz parlament elfogadta az LMBTQP jogokat korlátozó törvényjavaslatot
Családi értékek és kiskorúak védelme, jogi alap az LMBTQP-összejövetelek, a deviánsok házassága és a nemi átalakító műtétek betiltásához.
Felrobbantotta Izrael a Hezbollah tagok csipogóit?
A libanoni egészségügyi minisztérium legfrissebb közlése szerint legalább nyolcan meghaltak és csaknem 3000-en megsebesültek, amikor Libanon-szerte egyszerre robbantak fel a Hezbollah-tagok csipogói.
Idegesítette a gyereksírás, földhöz vágta 5 hónapos babáját a bajai „apa” – a csecsemő a kórházban életét vesztette
Meghalt a kórházban az az 5 hónapos csecsemő, akihez apja hívott mentőt: a családfő bevallotta, idegesítette a gyereksírás, ezért földhöz vágta a babát. A férfi egy ideje nyugtatókon élt és a szomszédok szerint igen labilis.
Míg a többi ember épp életet próbált menteni, egy szemtanú inkább videóra vette és élőben közvetítette a halálesetet
Az emberi minőség undorító rétegébe tartozik az ilyen. Szívből kívánjuk, hogy legközelebb ő rekedjen a halálos lángok közé, megérdemelné!