Az emberi minőség undorító rétegébe tartozik az ilyen. Szívből kívánjuk, hogy legközelebb ő rekedjen a halálos lángok közé, megérdemelné!
Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Halálos kimenetelű baleset történt szombaton a 8-as főúton, Ajka közelében, a sofőrt többen próbálták kimenteni az égő kocsiból, de sikertelenül. Sokaknál kiverte a biztosítékot, hogy amíg mások életet próbáltak menteni, valaki élőben közvetített a halálos balesetről.
Mentők, tűzoltók és rendőrök rohantak szombaton délután a 8-as főútra, Ajka közelébe, miután a 80-as kilométernél hátborzongató baleset történt. Egy Toyota sofőrje az egyik kanyarban megcsúszhatott az esős, síkos úton, majd egyenesen egy szemből érkező BMW-nek rohant.
A borzalmas csattanás után mind a két autó kigyulladt, a Toyota valósággal lángokban állt. Úgy tudni, hogy a sofőr ki sem tudott szállni az égő kocsiból és a tűz foglyaként, az autóban vesztette életét, míg a BMW-ben egy ember súlyosan, egy ember pedig könnyebben megsérült.
A helyiek elárulták, hogy tavaly pontosan ugyan itt, egy kísértetiesen hasonló balesetben vesztette életét egy másik autós. A mostani baleset szinte méterre pontosan ugyan ott történt, mint a tavalyi tragédia, az autók roncsai a korábbi baleset emlékére állított búcsúhely előtt feküdtek.
A helyszínről és a lángoló kocsiról valaki felvételt is készített, amit élő adásban közvetített is a neten.
“Hatalmas tragédia és mélyen elszomorító, hogy valaki feltette, és élő adásban ment több mint 5 percig.”
– írta egy kommentelő.
A Bors információi szerint többen is odarohantak segíteni, akik megpróbálták kihúzni a sofőrt a kocsiból és poroltóval is igyekeztek csillapítani a lángokat, de már hiába – minden igyekezetük ellenére sem tudták megmenteni az életét.
Azt viszont többen is megjegyezték az eset kapcsán, hogy nagyon remélik, a rendőrség annak is a körmére néz, aki azt a bizonyos élő elvételt posztolta és nyilvánossá tette. Az illetőt azonban vagy már a zsaruk, vagy a népharag érte utol, ugyanis a felvétel a történtek után nem sokkal nyomtalanul eltűnt.
Elmenekült az ámokfutó, súlyosan megsérült az autóban utazó másfél éves gyerek
Lopott taxival okozott halálos balesetet egy cigány az Árpád-hídon
(Origo nyomán Szent Korona Rádió)