Ez már igazán komikus. Minden olyan intézkedésre, amely minimálisan is szegregálná őket “vészkorszak visszatértét” kiáltják, miközben most éppenséggel saját maguknak kértek külön buszjáratokat, hogy ne verjék meg őket a migránsok.
Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
London polgármestere próbaútvonalat indított Észak-Londonban, hogy a londoni zsidó lakosok „biztonságban érezzék magukat utazás közben”. A buszjárat a hackney-i Stamford Hill és a barnet-i Golders Green városrészek között közlekedik majd a zsidó közösség kérése szerint, ami Sadiq Khan londoni polgármester választási ígérete volt.
Khan a BBC Londonnak elmondta, a Stamford Hill-i és Golders Green-i zsidó közösségek már 16 éve lobbiznak azért, hogy közvetlen összeköttetés legyen a két közösség között.
„Az elmúlt hónapokban a zsidó közösséggel folytatott beszélgetéseim megdöbbentettek. Komolyan aggódnak, félnek amiatt, hogy az antiszemitizmus megugrott tavaly október 7-e óta” – mondta el a BBC-nek Khan. Hozzátette, hallott több olyan családról is, akiket bántalmaztak, amikor a Finsbury Parkban átszálltak a Golders Greenbe tartó buszjáratra.
Khan szerint az új buszjárat „összeköti a közösségeket, összeköti a gyülekezeteket”, és megnyugtatja a londoni zsidó lakosokat, hogy „biztonságban lesznek, amikor e két közösség között utaznak”.
https://szentkoronaradio.com/blog/2024/09/07/sziriai-hontalanok-tarkon-keseltek-egy-nemet-ferfit-az-utca-kozepen/
(V4NA nyomán Szent Korona Rádió)