Az idegen hatalmak által, egy másik nép földjén létrehozott ún. ,,Izrael állam,, az a hely ahol akár egy körözött terroristából is lehet miniszterelnök – írja az Orientalista.
Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Legalábbis ez történt Menachem Beginnel, aki egy Irgun nevű cionista zsidó terrorszervezet tagjaként 1946-ban robbantásos merényletet hajtott végre a Jeruzsálemben lévő King David Hotel ellen.
A robbantásnak 91 halálos áldozata és 46 sérültje volt. A halottak között brit diplomaták, egyszerű brit polgárok, arab szállodai alkalmazottak és zsidók is voltak. A brit közigazgatás alatt lévő Palesztinában ez volt a legjelentősebb terrortámadás brit célpont ellen.
A terrorcselekmény előkészítésében is fontos szerepet játszó (az egyébként a cári Oroszországban született) Begin később az újonnan létrejött ,,Izrael állam,, miniszterelnöke volt 1977 és 1983 között.
1979-ben Anwar Szadat egyiptomi elnökkel közösen Béke Nobel-díjat is kapott az egyiptomi-izraeli békeszerződés létrehozásáért.
Miniszterelnöki hivatalának utolsó évében pedig Izrael beavatkozott a libanoni polgárháborúba, ahol az 1982-es Szabra és Shatila városokban elkövetett mészárlást az izraeli hadsereg is támogatta.
Vége a tűzszünetnek, jöhet az újabb cionista terrortámadás a humanitárius zónában
(Orientalista nyomán Szent Korona Rádió)