2024, október 12
12.2 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Nem adja ki Olaszország a körözött antifát

Felháborító, hogy a liberális baloldali lobbi ereje képes még a nemzetközi jogot is kijátszani, megakadályozva a brutális antifa támadások vádlottjainak felelősségre vonását. Olaszország megtagadta egy körözött elkövető kiadatását, mondván, hogy nem megfelelőek a magyar börtönkörülmények. Eközben a bírósági tárgyaláson a vádlottak padja üresen áll, a felelősségre vonás pedig egyre inkább akadályokba ütközik.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A korábbiakhoz képest alaposan megcsappant az érdeklődők száma a budapesti antifa támadások tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken. De nem csak a hallgatóság száma csökkent, hanem a vádlottak padja is üresen állt a tárgyalóteremben.

Dr. Sós József bíró még az ülés elején leszögezte, hogy Ilaria Salis EP-mandátuma miatt az eljárást ellene felfüggesztette a törvényszék. Amennyiben az Európai Parlament megtagadja a mentelmi jogának a kiadását, akkor az eljárást meg is szűntetik ellene. A másodrendű Tobias E. még az előkészítő ülésen elismerte a bűnösségét, a harmadrendű német nőnek pedig engedélyezte a bíróság a távolmaradását. Így jelenleg csak utóbbi ellen zajlik a bírósági eljárás a Fővárosi Törvényszéken.

Nem adja ki Olaszország a körözött személyt

A tanácselnök emellett jelezte, hogy megérkezett a válasz az olasz hatóságoktól Gabriele Marchesi ügyében. A fiatal olasz férfi ellen jelenleg is súlyos testi sértés miatt van elrendelve körözés, valamint nemzetközi elfogatóparancsot is kiadott a bíróság.

A 24 éves olasz férfit hazájában házi őrizetben tartják fogva, és még egy darabig ott is maradhat. Az olasz hatóságok ugyanis hosszas válaszban közölték, hogy véleményük szerint

nem megfelelőek a körülmények a magyar börtönökben, ezért megtagadják az olasz férfi kiadatását.

Várhatóan ellene a távollétében emelhet vádat az ügyészség.

Megtagadta a vallomást

Tobias E. korábban az ügy másodrendű vádlottja volt, mostanra azonban tanúként idézte a törvényszék a szeptemberi tárgyalásra. A férfi ellen a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletet hozott, és még idén decemberben szabadulhat. Most videóhívással kapcsolódott be a meghallgatásra, a tököli börtön egyik szobájában ülve válaszolt a kérdésekre.

Még a meghallgatása előtt felhívta a figyelmet a jogi segítséget ellátó ügyvédje, hogy mivel Németország nem ismeri el a kettős büntetés tilalmát a bűnszervezettel kapcsolatban, így várhatóan ezzel kapcsolatban is vádat emel a férfi ellen a német bíróság, hiába magyar területen történt a bűncselekmény. Erre is hivatkozva Tobias E. megtagadta a vallomástételt, csupán annyira válaszolt, hogy a szabadulását követően Berlinbe kíván visszamenni. Annyit elismert, hogy ismeri a harmadrendű vádlottat, baráti viszonyban vannak, de az ismeretségüket ennél bővebben nem akarta kifejteni.

Korábbi vallomása szerint a kitörés napjára érkezett a magyar fővárosba, azonban úgy tudta, hogy a magánrendőrség tagjai követik őt, és a szélsőjobboldaliakkal együtt szélsőbaloldaliakra vadásztak. Ezért fogta menekülőre először metró, majd taxi segítségével. Tagadta, hogy ő szerepelne a felvételeken, valamint, hogy részt vett volna a támadásoknál.

Egy embert már elítéltek

Mint ismert, tavaly februárban horrorisztikus támadássorozat vette kezdetét Budapest utcáin. Az első incidens február 9-én, csütörtökön történt a belvárosi Fővám téren, ahol három lengyel állampolgárra támadt rá egy hét-nyolc fős banda: lerohanták, majd viperákkal és más eszközökkel ütni kezdték őket. A támadás egy percig tartott, a csoport tagjai ezután elfutottak a helyszínről. A három sértett közül ketten is súlyos, töréses sérülést szenvedtek.

A következő atrocitás másnap, február 10-én történt, akkor Gazdagréten egy magyar férfira rontottak rá hátulról. Ugyanazon a napon az esti órákban az V. kerületi Bank utcában egy magyar, az I. kerületben pedig egy német párt bántalmaztak. A nyomozás kiderítette, hogy a támadók mindegyik sértettet hosszan követték, volt, akivel tömegközlekedéssel, több átszállással is együtt utaztak.

Ilaria Salis és az ügy harmadrendű német női vádlottja nem ismerte be az ellenük felhozott vádakat, így az ő esetükben tárgyalásra utalta az ügyet dr. Sós József bíró. Egyedül a másodrendű vádlott német férfi ismerte el a vádakat az előkészítő ülésen, így már aznap ítéletet hozhatott a tanácselnök. A Fővárosi Törvényszék bűnösnek mondta ki bűnszervezetben való részvétel bűntettében, három év fegyházbüntetésre ítélte, valamint a határozatban öt évre ki is utasították Magyarország területéről. Feltételesen a büntetés letöltésének kétharmadakor szabadulhat.

A döntés végül nem lett jogerős, mivel az ellen az ügyészség súlyosbításért, míg a vádlott enyhítésért fellebbezett. A Fővárosi Ítélőtábla esetében a következő héten hozhat ítéletet.

Antifa támadástól tartottak a hatóságok, ezért adták ki még hajnalban az antifa terroristát Magyarországnak

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Nemzetközi kommunista mozgalom és németországi antifák – Bemutatjuk a Fáklya kapcsolatrendszerét

Tovább folytatjuk oknyomozó cikksorozatunkat a kommunista Fáklya mozgalomról. Ezúttal újabb belső levelezés került a birtokunkba, amelyből sikerült képet kapnunk a hazai marxista szervezet külföldi...

Így köp a nemzetközi jogra Libanonban a cionista terrorállam

Leonid Savin újabb kiváló írásában a cionista terrorállam, Izrael Libanonban elkövetett jogsértéseiről értekezik. Mindegy, hogy hol háborúznak a zsidók, embertelenség jellemzi őket. Kövesd Telegram...

Dugin: Naszrallah halála Izrael apokaliptikus felemelkedését jelzi

Az Antikrisztus eljövetelének újabb állomása? Nagy-Izrael megvalósulása? Mi kell a zsidó terror visszaszorítására? Alexander Dugin gondolatai alább.  Kövesd Telegram csatornánkat Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és...

Megalakulhat az Irán vezette, cionizmus ellenes “NATO”?

Komoly hiányosságát pótolhatja most Izrael a keleti világnak? A Varsói Szerződés felbomlása óta nem volt olyan katonai szövetség, ami méretében felérhetett volna a NATO-hoz....

Legfrissebb

Újabb ENSZ-békefenntartó sebesült meg péntek este Dél-Libanonban

A semmit sem érő UNIFIL-misszió legalább rávilágít arra, hogy...

Nemzetközi kommunista mozgalom és németországi antifák – Bemutatjuk a Fáklya kapcsolatrendszerét

Tovább folytatjuk oknyomozó cikksorozatunkat a kommunista Fáklya mozgalomról. Ezúttal...

Rendkívüli! – Magyar buszból vadásszák le Kárpátalján a hadköteleseket (+videó)

Nagydobronyt szállták meg pénteken, majd szombaton délelőtt a katonai...

A magyarok 64 %-a támogatná idehaza a halálbüntetést

Hazánkban 1990-ben törölték el végleg a halálbüntetést, melynek visszaállítása...

Kovács Béla: Tárt karokkal várja Oroszország a neoliberális ideológia elől menekülőket

A Meduza a heti hírösszefoglalójában említette meg pénteken, hogy...

Ákos: A digitális diktatúra hatalmas veszély a mai fiatalokra

 "Digitális diktatúra van kiépülőben, aminek nem csak digitális elemei...

A dísz-köztársasági elnök Auschwitzba invitálja a magyarokat

A napi szinten ömlő filoszemita propagandához most Magyarország nevű...

Eladta 11 hónapos babáját a szerencsejáték-függő “apa”, gyorsan el is költötte a pénzt

Egy indonéz férfi annyira súlyos szerencsejáték függőségben szenvedett, hogy...

A lengyelek Szentpétervár szétlövésével fenyegették meg az oroszokat

Miközben semmi jel nem utal arra, hogy Oroszország Ukrajnán...

Kategóriák

Újabb ENSZ-békefenntartó sebesült meg péntek este Dél-Libanonban

A semmit sem érő UNIFIL-misszió legalább rávilágít arra, hogy...

Nemzetközi kommunista mozgalom és németországi antifák – Bemutatjuk a Fáklya kapcsolatrendszerét

Tovább folytatjuk oknyomozó cikksorozatunkat a kommunista Fáklya mozgalomról. Ezúttal...

Rendkívüli! – Magyar buszból vadásszák le Kárpátalján a hadköteleseket (+videó)

Nagydobronyt szállták meg pénteken, majd szombaton délelőtt a katonai...

A magyarok 64 %-a támogatná idehaza a halálbüntetést

Hazánkban 1990-ben törölték el végleg a halálbüntetést, melynek visszaállítása...
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55